Florida Gulf Coast Cluster Show
Megvan annak a hangulata a reptéren egy bögre finom kávé mellett írni a blog postot arról az útról, amiről éppen hazafelé tartasz. Fülhallgató be, a Disney World-ből éppen hazafelé tartó gyerekek zsivaját kizárni és csak arra gondolni milyen volt az elmúlt egy hét. Mégis nehéz elkezdeni, leginkább nehéz elhinni, hogy vége.
Sosem voltam nagy USA rajongó. Voltam már itt egyszer, két éve, New Yorkban, de az valahogy nem fogott meg. Amikor Daniloval lekezdtük tervezgetni, hogy Florida-ba megyünk 1 hétre kiállítani, nem voltam valami extrán lelkes hangulatban, mert se Amerikáért, se a melegért nem rajongok. Egy kis kíváncsiság mégis volt bennem, hiszen annyit hallani arról, milyen fantasztikusak itt a kiállítások. Nem értettem, miben különbözhetnek annyira az Európai kiállításoktól, azt hittem, csak a távol varázsa - ahogy Széchenyi írta, „Nem csoda, ha az oroszlánvadászat aránylag könnyű sikerhez juttatja a hazai irót. Messziről jött ember legalábbis a közmondás szava szerint - könnyen beszél”, persze én most nem oroszlánvadászatra készültem, hanem a handlerek és a csillogó villogó kiállítások világáva.
Ilyen érzésekkel indultam hát útnak a nagy útnak, kissé fáradtan és ziláltan (vasárnap este értem haza Nitráról és hétfő hajnalban indultam a reptérre). Igyekeztem előre összepakolni mindent, ám megvolt a para bennem, hogy vajon, mindent sikerült végiggondolnom, mindent átpakoltam-e...
Szerencsére rendben le tudtam adni Bogarat, és készülhettem a hosszú repülőútra a szokásos adag Costas kávémmal, a szokásos helyemen.
Frankfurtban szálltunk át, majd 10 órás út következett Orlandoba, ahol hosszú hosszú várakozás várt rám, vagy 4x el kellett mesélnem, hogy kutyakiállításra megyek, magyar kutyával az USA-ba, és hogy miért is jó ez - az egyik interjúvoló azt is közölte, ő eddig csak idős, kövér handlereket látott, nem is hiszi, hogy én is az vagyok. Nagy nehezen megkaptam a kutyámat, majd jött a nagy kérdés, hogy jutok el a shuttle vonattal a hatalmas boxommal és a bőröndjeimmel – mozgólépcsőkön keresztül. Végül egy kedves Lufthansa-s csajszi vállalta, hogy átviszik Bogárkát.
Ilyen érzésekkel indultam hát útnak a nagy útnak, kissé fáradtan és ziláltan (vasárnap este értem haza Nitráról és hétfő hajnalban indultam a reptérre). Igyekeztem előre összepakolni mindent, ám megvolt a para bennem, hogy vajon, mindent sikerült végiggondolnom, mindent átpakoltam-e...
Szerencsére rendben le tudtam adni Bogarat, és készülhettem a hosszú repülőútra a szokásos adag Costas kávémmal, a szokásos helyemen.
Frankfurtban szálltunk át, majd 10 órás út következett Orlandoba, ahol hosszú hosszú várakozás várt rám, vagy 4x el kellett mesélnem, hogy kutyakiállításra megyek, magyar kutyával az USA-ba, és hogy miért is jó ez - az egyik interjúvoló azt is közölte, ő eddig csak idős, kövér handlereket látott, nem is hiszi, hogy én is az vagyok. Nagy nehezen megkaptam a kutyámat, majd jött a nagy kérdés, hogy jutok el a shuttle vonattal a hatalmas boxommal és a bőröndjeimmel – mozgólépcsőkön keresztül. Végül egy kedves Lufthansa-s csajszi vállalta, hogy átviszik Bogárkát.
Danilot is sikeresen megtaláltam, Bogár is megérkezett, és nem sokkal később Jose is (Bogár volt handlere, jelenleg az USAban él, ő jött el értünk a reptérre). Már a pillanatban, amikor beszálltam a kocsijába tudtam, hogy szuper 1 hetem lesz, bár akkor még nem sejtettem, hogy valójában mennyire fog tetszeni ez az egy hét.
2 órás út Spring Hill-ig, ahol a szállásunk volt. Persze én rögtön beájultam az ágyba, hiszen otthoni idő szerint már 5 óra volt!!!! Legutóbb nem viselt meg a jetlag, ám most annál inkább, reggel 4kor kipattant a szemem és egy percet se tudtam tovább aludni.
Reggel igazi amcsi reggelit ettem, jó édes, cukros (amúgy kb mindenből cukormentest eszem-iszom, és nem is szeretem az édes dolgokat, csokit se nagyon tudok enni) palacsintát eperrel és banánnal, eperöntettel, tejszínhabbal. Hmmmm tiszta Norbi-update nem?! :D
2 órás út Spring Hill-ig, ahol a szállásunk volt. Persze én rögtön beájultam az ágyba, hiszen otthoni idő szerint már 5 óra volt!!!! Legutóbb nem viselt meg a jetlag, ám most annál inkább, reggel 4kor kipattant a szemem és egy percet se tudtam tovább aludni.
Reggel igazi amcsi reggelit ettem, jó édes, cukros (amúgy kb mindenből cukormentest eszem-iszom, és nem is szeretem az édes dolgokat, csokit se nagyon tudok enni) palacsintát eperrel és banánnal, eperöntettel, tejszínhabbal. Hmmmm tiszta Norbi-update nem?! :D
Majd Wallmartban vásároltunk pár dolgot (én jót puffogtam magamban, hogy ugyanaz a chuckit labdadobó ami itthon 5-8 ezer, kint 7 dolcsi), délben pedig kimentünk a kiállítás területére. Nem is tudom milyen szavakkal írjam le a helyet. Legfőképpen talán rendezett és tiszta. A mobil home-ok, amikben a legtöbb handler lakik, tökéletes rendszerben voltak, mellettük a kutyáknak és a kozmetikai dolgoknak hely, 2 nagy sátor a ringek két végében, ott lehetett foglalni magunknak grooming areat. A ringek között sátrak ahol az éppen aktuális bírálatot váró emberek lehetnek. Kíváncsi voltam másnap lesz-e tömeg, mennyire lehet elférni, de sejtettem, hogy ezzel nem lesz gond. A ringek hatalmasak, a talaj tükörsima, nincs gödör, nincs bucka, nincs hosszú fű. A ringek között rengeteg hely, hogy el lehessen férni. Az emberek egyébként golfkocsikkal közlekedtek a mobilhome-ok és a ringek között, kijelölt ösvényeken.
Jose-val volt pár xolo is, akikről muszáj pár sort írnom, annyira lenyűgözött a fajta. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire csodálatos lehet egy olyan fajta, akiknek nincs szőrük. És foguk sem igazán. És izzadnak. Na meg pattanásaik vannak. Igen, persze bőrradírozni kell őket, no meg naponta olajokkal kenegetni és kitenni őket napozni.
Itt Európában sosem tetszett a fajta.... Borzalmas felsővonal, nulla szögellések, és csúnya bőr... Ám Carolina teljesen más volt. Gyönyörű anatómia, és lyan kisugárzás, amit nem lehet nem imádni.
Itt Európában sosem tetszett a fajta.... Borzalmas felsővonal, nulla szögellések, és csúnya bőr... Ám Carolina teljesen más volt. Gyönyörű anatómia, és lyan kisugárzás, amit nem lehet nem imádni.
Másnap a kiállítás még a vártnál is jobban tetszett, a rengeteg kiállító annyira szuperül eloszlott ezen a hatalmas helyen, hogy fel sem tűnt mennyien vannak. Ezek között a körülmények között lehet igazán minőségi munkát végezni… az otthoni, európaiak közt… kevésbé. Ideje lenne ebben tanulnunk Amerikától. (a kutyákban nem kell, de kiállítás szervezésben igen.)
Be kell, hogy valljam, először azt se tudtam a ringben mit hogyan kell csinálni – mármint nem azt, hogy hogyan állítsam be a kutyát, vagy hogyan mozgassam. De az egész bírálat egyébként ugyanúgy zajlott minden bírónál, nagyon rendezetten, precízen, és persze a bírók természetesnek vették, hogy ezt mindenki tudja. Persze a második napra már tudtam, hogy szépen oda kell állni az asztalhoz, megvárni a kis szalagocskát, majd nem megyek ki, nem bírálják a special osztályt külön, hanem csak a fajtagyőztes összevetésben.
A következő napok elég egyformán teltek, hajnalban kimentünk a showra, fagyoskodtunk reggel, kávéztunk, reggeliztünk (amúgy, ingyen Dunkin Dougnats és kávé volt mindenkinek – aki időben odaért persze) Bogarat felvezettem, majd megnéztem minden nap pár fajta bírálatát és fotózgattam. Délben pedig owner handled csoportra készültem. A négyből Bogár háromszor helyezve lett (2x 3., és 1x 2.) a csoportban, aminek nagyon örültem természetesen.
Miután végeztünk átmentünk a „rendes” BIS-t megnézni, általában Petrával (Olasz Cattle Dogos handler) beszélgettük végig.
Be kell, hogy valljam, először azt se tudtam a ringben mit hogyan kell csinálni – mármint nem azt, hogy hogyan állítsam be a kutyát, vagy hogyan mozgassam. De az egész bírálat egyébként ugyanúgy zajlott minden bírónál, nagyon rendezetten, precízen, és persze a bírók természetesnek vették, hogy ezt mindenki tudja. Persze a második napra már tudtam, hogy szépen oda kell állni az asztalhoz, megvárni a kis szalagocskát, majd nem megyek ki, nem bírálják a special osztályt külön, hanem csak a fajtagyőztes összevetésben.
A következő napok elég egyformán teltek, hajnalban kimentünk a showra, fagyoskodtunk reggel, kávéztunk, reggeliztünk (amúgy, ingyen Dunkin Dougnats és kávé volt mindenkinek – aki időben odaért persze) Bogarat felvezettem, majd megnéztem minden nap pár fajta bírálatát és fotózgattam. Délben pedig owner handled csoportra készültem. A négyből Bogár háromszor helyezve lett (2x 3., és 1x 2.) a csoportban, aminek nagyon örültem természetesen.
Miután végeztünk átmentünk a „rendes” BIS-t megnézni, általában Petrával (Olasz Cattle Dogos handler) beszélgettük végig.
 |  |  |
Variációk a Floridai reggelekre....
Nagy élmény volt azokat a kutyákat, handlereket látni, akiket eddig csak adverteken, magazinokban láttam – mint pl Preston, az 5 nap fajtagyőztes pulija, aki egyébként az USA No 1 kutyája. Tagadhatatlan, hogy nagyon látványos kutyák voltak, remekül felvezetve az esetek nagy százalékában. Persze, voltak borzalmas kutyák (egy nap egész pofás volt a golden BOB, de a többi nap sírhatnékom volt tőlük). Érdekes volt, hogy minden nap majdnem más kutyák konkuráltak a csoportban a kedvenc dobermanom pl csak egyszer volt fajtagyőztes....
talán az egyik kedvenc fotóm - jelenetem volt a kiállításon - kinek mennyit ér a győzelem...
Hihetetlen volt számomra, hogy bárhol, bármit ott hagyhattam, senki nem nyúlt hozzá. A hivatalos fotós standot nem, hogy senki nem használta, de még az otthagyott gépet se piszkálta. És nem gagyi gép volt, nem gagyi obival....
Vasárnap délben éppen arra vártunk, hogy a bíró végezzen, és egy fotót csinálhassunk vele, amikor bemondták, a show-t azonnal befejezik, a bírálatok abbamaradnak, mert a kiállítás területe nem biztonságos a nagy szél miatt. Petrától később megtudtam, egy nagy sátrat felkapott a szél.
Este egy kis tornádóriasztásban is részünk volt, hatalmas szél, vihar volt, a TV-ben 10 percenként bemondták, hogy életveszélyes a biztonságos épületeket elhagyni, a mobile home-ok megsemmisülhetnek. Hát, paráztam, rendesen!
Vasárnap délben éppen arra vártunk, hogy a bíró végezzen, és egy fotót csinálhassunk vele, amikor bemondták, a show-t azonnal befejezik, a bírálatok abbamaradnak, mert a kiállítás területe nem biztonságos a nagy szél miatt. Petrától később megtudtam, egy nagy sátrat felkapott a szél.
Este egy kis tornádóriasztásban is részünk volt, hatalmas szél, vihar volt, a TV-ben 10 percenként bemondták, hogy életveszélyes a biztonságos épületeket elhagyni, a mobile home-ok megsemmisülhetnek. Hát, paráztam, rendesen!
Hétfő kicsit szomorkás hangulatban telt, nagyon jól éreztem magam, rengeteget nevettem, élveztem a napsütést (ez az a meleg volt amit általában én is el tudtam viselni, főleg az erős szél miatt). Persze sokat gondoltam kis Jánoskámra otthon, és nagyon hiányzott, de… de valahogy mégis nehéz ezt a hetet csak úgy lezárni, itt hagyni.
 |  |  |
Megjegyzések