nem minden arany ami fénylik

 

Picture
Az elmúlt időszakban munkámból adódóan is kicsit többet töltöttem a közösségi hálókon. Szó szerint leesett az állam, és sajnos nem azért, mert kellemesen csalódtam. Csak ültem, pislogtam, és azon gondolkoztam, ezt mégis hogyan? Azt már megszoktam, hogy bizonyos társadalmi rétegek mindent elhisznek az „influencereknek”, azaz olyan személyeknek, akik valamilyen úton-módon nagy követői bázist szereztek a különböző platformokon, és szeretnek nagy igazságokat megosztani, ami szerencsésebb, ritkább esetben a valóságot csak nyomokban tartalmazza. Többször fordul elő, hogy mindenféle tudományos tényt figyelmen kívül hagyva nagy igazságokat jelentenek ki, mint, hogy például a vegán étrenddel megmentheted a Földet. Természetesen ez badarság, hiszen a vegán étrenddel az intenzíven művelt mezőgazdaságokat támogatod főként, hiszen csak növényi eredetű tápanyagot viszel a szervezetedbe, ezzel pedig olyan fajok kihalásához gyorsítod meg a folyamatot, mint például a fogoly. Ez a faj rendkívül érzékeny, a rovarölő szerek hatására a csibék pár hetes korukban elpusztulnak, hiszen akkor még csak állati eredetű fehérjével táplálkoznak – azaz éhen halnak rovarok nélkül. Kezdek beletörődni, hogy ez egy olyan folyamat, amivel nem tudok mit kezdeni, mindenhol olvasni csodatippeket a fogyásról, edzésről is amióta bárki írhat bármit a neten.
De az emberi ostobaságon, tudatlanságon nem tudok napirendi pontra térni. Felsorolok pár mítoszt amin hasamat fogva nevetek, vagy fejemet az asztalba verve csodálkozom. Nem kiakadásfaktorszerint listáztam, csak, ahogy eszembe jutottak:
BARFos tápok
BARF: Biologically Appropiate Raw Feeding. Azaz, biológiailag megfelelő NYERS etetés. Már a fogalom magában foglalja, hogy ha nyers, akkor nem táp. Olyasmi ez, mintha a répás muffinra (és most nem a nyersvegán muffinra gondolok, hanem amit beteszel a sütőbe) ráírnák, hogy nyers répa. Persze, nyers répát tartalmazott mielőtt hőkezelték és feldolgozták. Az igazi probléma ott kezdődött, amikor rámentem ezeknek az úgynevezett barfos tápoknak az összetevőire. A BARF étrend alapja, hogy 80% a bevitt tápanyagnak állati eredetű termék, növényi 20%. Így amikor a BARFos tápoknál meglátom, hogy 22% csirkehús, a többi burgonya, miegymás, akkor csak vágom a fejeket. Miért? Miért veszi meg bárki? Komolyan, ennyire sötétség van a fejekben?
Ide nem értendőek az olyan teljes értékű eledelek, mint például Natures Menü (melyek fagyasztva szárítva vagy párolva kaphatók), mely kiváló megoldás lehet utazásnál, vagy, ha nem tudunk babrálni a BARF-al. Összetételét megnézve ezek igenis biológiailag megfelelő táplálékok kutyáink számára.
Gnómtalanító kiegészítők
Csúnya megfogalmazás, szívenüthet pár embert. Bocsi. De én így hívom őket. Néhány étrend kiegészítőt a forgalmazók úgy hirdetnek, hogy pikkpakk egy két hét alatt rendbe teszik az amúgy förtelmesen álló ízületeket. Felnőtt kutyánál. Hát ez maga a csoda! Lassan gerincferdülés, O-lábra is elég lesz bekapni pár kapszulát, és voilá nyílegyenes gerinc és láb. Sőt! Ha egyik lábad rövidebb mint a másik, akár 50 évesen megnő, csak pár napig szedd a csodabogyót, de ne hagyd abba, mert visszarövidül.
Elsősorban azt nem értem, miért veszik meg az emberek a mesterséges adalékanyagokkal telenyomott kiegészítőket, amikor sokkal kedvezőbb áron, sokkal jobb minőségben, és 100%-os koncentrátumban hozzájuthatnak. Persze, tök jó marketingszövegeket látok én is, hogy ez most teljesen más alapanyagból készült, de csodák nincsenek. Attól, hogy egy mangót Panamában vagy Columbiában szedtek le és importáltak Magyarországra, nem lesz csodatévő egyik sem. Mind a két mangó szénhidrátból, fehérjéből, rostokból és zsírból áll. Persze a minősége különbözhet, de ha az egyik nem gyógyítja a rákot, másik sem fogja. Ha az egyiktől nő egy harmadik lábad, a másiktól is fog.
Kölyökkutya felnevelésénél, miközben nő, nagyon fontos, hogy megkapja a megfelelő tápanyagokat. De sajnos csodát semmi nem fog művelni, ha genetikailag nincs a testébe kódolva, akkor ne várjuk el, hogy majd egy két csodabogyi megteszi.
Csodatrénerek és csodahandlerek
Ezt a jelenséget mondjuk, már régóta figyelem, mondjuk, lassan 10 éve állítok ki, volt időm rá. Mondhatnám, hogy, fiatal tizenéveseknél tapasztalom, akiknél legyint az ember, hogy majd felnő, rájön, hogy a handlerkedés miről szól, de ugyanígy látom felnőtteknél is ezt. Azon azonban szoktam meresztgetni a szemem, amikor oroszokat koppintva az akciós Lidl fittness lasztikat összevásárolják, és mutogatják Facebookon, hogy ők bizony vérprofik, még ehhez is értenek. Hiszen láttak pár videót az amcsiknál meg oroszoknál. Ez tök jó, én is így kezdtem, csak utána elkezdtem olvasni. Magyar szakirodalom nagyon nem található erről (pont ezért tudom, hogy ezek a vérprofik tuti nem olvasták őket, hiszen nyelveket nem annyira beszélnek), angol nyelven azonban könyvek hada is. Párat végignyálaztam, szerencsére rögtön az elején, és el is vette a kedvem attól, hogy nagyon sokat használjam a fittness lasztikat saját kútfőre, mert komoly problémákat lehet vele okozni. Szerencsére manapság sok gyorstalpaló van, ahol megtanítják az alapokat, és akkor senki nem okoz kárt senkiben.
Szóval, mielőtt bárki rohanna valami csodaemberhez, aki pár éve kutyázik, és a csodálatos videókról okosodott, vagy vagyonokért megvennénk valami csodabogyót inkább olvassunk el pár tudományos cikket (a Wikipedia és a „brit tudósok bebizonyították” kezdetű cikkek NEM tudományosak) vagy valami tényleges szakember véleményét kérjük ki – a papír igenis hasznos, jó, nem hülyeség a mai divattal ellentétben.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések