Milyet vegyek
A Magyar VADÁSZLAP 2018/XI. lapszámában, a Vadászkutya rovatban megjelent írásom:
Fotó: Szekeres Nikolett
Ha elsősorban vadásztársunknak szeretnénk kutyánkat, akkor több lehetőséget érdemes átgondolni. Sok tenyésztő, kiképző például nem csak kölyököt, de részben, vagy teljesen képzett kutyákat is ad el, ezzel megkönnyíti azok életét, akiknek kevesebb ideje lenne a kiképzés rejtelmeinek elsajátításához.
Egy háromhónapos kiskutya a sok öröm mellett nem kevés fejtörést is okozhat. Egy kezdő kutyás könnyen belezavarodhat a képzési praktikák rengetegébe, és hamar rájöhet, vadászkutyát egy délután alatt nem lehet képezni…
A közhiedelemmel ellentétben – miszerint egy kutyával csak akkor lehet jó kapcsolatot kialakítani, ha egészen kicsi kora velünk van – legtöbbször felnőttkorban is igazán szoros kötődés tud kialakulni. Tapasztalataim szerint a legtöbb négylábút cseppet sem szokta megviselni egy tulajdonosváltás még idősebb korban sem. Pár éve hozzám került egy két éves puli, akik méltán híresek arról, hogy rendkívül ragaszkodók és egygazdás kutyák. Nem csak, hogy nem viselte meg őt a környezetváltozás – ami esetében nem is kicsi volt, mert egészen Panamából érkezett –, de fél év múlva, amikor az előző gazdáját – akivel felnőtt, és gyakorlatilag éjjel nappal együtt voltak – újra látta, nem ismerte fel, sőt, meg is akarta harapni. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden eb egyformán könnyen alkalmazkodik, de megfelelő feltételeket biztosítva könnyedén kialakulhat a jó kapcsolat.
Sok tenyésztőnél előfordul, hogy egy alomból több nagyon ígéretes utódot megtart növendék korig, hogy később a stílusához és elképzeléseihez leginkább passzolót tudja tenyésztésbe vonni. Változó, ki mikor választja ki a számára kedvencet, így a félévestől a majdnem kétévesig bármit takarhat ez a kor. Éppen ezért a képzettségi szint között is nagy a különbség, van, akinél az alap vezényszavak ismeretét jelenti, de van, akinél a már majdnem teljesen a vizsgákra felkészített kutyát. Azoknál az ebeknél, akiket versenyzésre szán a tenyésztő nem csak a klasszikus értelemben vett képességek a fontosak, hogy szép stílusban keres, vagy jó az apportkészsége, de az is, mennyire terhelhető képzés közben. Erre a tulajdonságra vadászat közben ritkán van szükségünk, ott nagyfokú önállóságot várunk el tőle, nem azt, mennyire bírja jól, hogy egész nap, vagy akár hétvégén hatalmas nyomás nehezedik rá, állandó kontroll alatt van.
Ha egy ilyen társ vásárlása mellett döntünk, nagy előny, hogy a kölyökkori szocializációt, és alapnevelést – ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy kiegyensúlyozott társunk legyen – a tenyésztőnél már megkapta. Pontosan ezért nagyon fontos, hogy csak akkor vegyünk magunk mellé ilyen négylábút, ha biztosak vagyunk benne, hogy megfelelő szocializációt kapott, hiszen ez később már nem, vagy csak nagyon nehezen pótolható. Sokan vallják azt, hogy egy kutyának kölyökkorában, egy éves koráig minden olyan körülményt meg kell mutatnunk, amiben élete további szakaszában része lehet…
Természetesen minden tenyésztőnél véges az a létszám, ahány tenyészállatnak megfelelő életszínvonalat tud biztosítani, így sokszor azok a kutyák, akiktől már van utód, új gazdát keresnek. Ők már teljesen képzettek, legtöbbször vizsga, és versenyeredményekkel büszkélkedhetnek, így tökéletes választás olyan vadásznak, akinek nincs még gyakorlata, vagy ideje a képzéssel foglalkozni, de szeretne egy kiváló vadásztársat. Természetesen ők sem robotok, és a folyamatos gyakorlás, a meglévő tudás ismétlése elengedhetetlen.
Azt hiszem, magától értetődik, hogy az ár arányosan növekszik a belefektetett munkával. Ám ha összeszámoljuk az időt, energiát, adott esetben kiképzőnek kifizetett, egészségügyi szűrésekre költött anyagiakkal, rájöhetünk, még mindig jól jártunk, és nem „zsákba macskát” vettünk.
Egy háromhónapos kiskutya a sok öröm mellett nem kevés fejtörést is okozhat. Egy kezdő kutyás könnyen belezavarodhat a képzési praktikák rengetegébe, és hamar rájöhet, vadászkutyát egy délután alatt nem lehet képezni…
A közhiedelemmel ellentétben – miszerint egy kutyával csak akkor lehet jó kapcsolatot kialakítani, ha egészen kicsi kora velünk van – legtöbbször felnőttkorban is igazán szoros kötődés tud kialakulni. Tapasztalataim szerint a legtöbb négylábút cseppet sem szokta megviselni egy tulajdonosváltás még idősebb korban sem. Pár éve hozzám került egy két éves puli, akik méltán híresek arról, hogy rendkívül ragaszkodók és egygazdás kutyák. Nem csak, hogy nem viselte meg őt a környezetváltozás – ami esetében nem is kicsi volt, mert egészen Panamából érkezett –, de fél év múlva, amikor az előző gazdáját – akivel felnőtt, és gyakorlatilag éjjel nappal együtt voltak – újra látta, nem ismerte fel, sőt, meg is akarta harapni. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden eb egyformán könnyen alkalmazkodik, de megfelelő feltételeket biztosítva könnyedén kialakulhat a jó kapcsolat.
Sok tenyésztőnél előfordul, hogy egy alomból több nagyon ígéretes utódot megtart növendék korig, hogy később a stílusához és elképzeléseihez leginkább passzolót tudja tenyésztésbe vonni. Változó, ki mikor választja ki a számára kedvencet, így a félévestől a majdnem kétévesig bármit takarhat ez a kor. Éppen ezért a képzettségi szint között is nagy a különbség, van, akinél az alap vezényszavak ismeretét jelenti, de van, akinél a már majdnem teljesen a vizsgákra felkészített kutyát. Azoknál az ebeknél, akiket versenyzésre szán a tenyésztő nem csak a klasszikus értelemben vett képességek a fontosak, hogy szép stílusban keres, vagy jó az apportkészsége, de az is, mennyire terhelhető képzés közben. Erre a tulajdonságra vadászat közben ritkán van szükségünk, ott nagyfokú önállóságot várunk el tőle, nem azt, mennyire bírja jól, hogy egész nap, vagy akár hétvégén hatalmas nyomás nehezedik rá, állandó kontroll alatt van.
Ha egy ilyen társ vásárlása mellett döntünk, nagy előny, hogy a kölyökkori szocializációt, és alapnevelést – ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy kiegyensúlyozott társunk legyen – a tenyésztőnél már megkapta. Pontosan ezért nagyon fontos, hogy csak akkor vegyünk magunk mellé ilyen négylábút, ha biztosak vagyunk benne, hogy megfelelő szocializációt kapott, hiszen ez később már nem, vagy csak nagyon nehezen pótolható. Sokan vallják azt, hogy egy kutyának kölyökkorában, egy éves koráig minden olyan körülményt meg kell mutatnunk, amiben élete további szakaszában része lehet…
Természetesen minden tenyésztőnél véges az a létszám, ahány tenyészállatnak megfelelő életszínvonalat tud biztosítani, így sokszor azok a kutyák, akiktől már van utód, új gazdát keresnek. Ők már teljesen képzettek, legtöbbször vizsga, és versenyeredményekkel büszkélkedhetnek, így tökéletes választás olyan vadásznak, akinek nincs még gyakorlata, vagy ideje a képzéssel foglalkozni, de szeretne egy kiváló vadásztársat. Természetesen ők sem robotok, és a folyamatos gyakorlás, a meglévő tudás ismétlése elengedhetetlen.
Azt hiszem, magától értetődik, hogy az ár arányosan növekszik a belefektetett munkával. Ám ha összeszámoljuk az időt, energiát, adott esetben kiképzőnek kifizetett, egészségügyi szűrésekre költött anyagiakkal, rájöhetünk, még mindig jól jártunk, és nem „zsákba macskát” vettünk.
Megjegyzések