különbözőségek
A Magyar VADÁSZLAP 2018/XII. lapszámában, a Vadászkutya rovatban megjelent írásom:
Vitathatatlan, hogy a kutyatartási kultúra nagyban megváltozott az elmúlt időszakban. A négylábúak már nemcsak mint vadásztárs, de mint családtag is jelen vannak életünkben. Ebben a felgyorsult világban egy eb felé mások az elvárások. Kevesebb idő jut a szabadidős elfoglaltságokra, egyúttal a kedvencünk képzésére is.
Vannak négylábúak, akik folyamatosan rombolnak, sok esetben nemcsak a kertben randalíroznak, bútorokat és cipőket rágcsálnak meg, de láttam már pár óra alatt lebontott falat is. Vajon pár hétvége vadászélménye feledtetni tudja a sok bosszúságot, amit egy-egy ilyen kutya a mindennapokban okoz?
Természetesen nem azt szeretném sugallni, hogy a kanapén heverésző, ám vadászaton használhatatlan kutyák tenyésztése a cél, de megfontolandó az arany középút. Egy munkakutya – legyen szó „csak” vadásztársról, vagy versenyeken is jól teljesítő egyedről – képességei nem attól függnek, képes-e beilleszkedni adott esetben a városi életbe. Ez az alkalmazkodóképesség viszont nagyban megmutatja, milyen idegrendszerű a kutyánk. Sok tenyésztőt hallottam büszkén mesélni, hogy nála sosincs csend a kennelsoron, mindent szétszednek az ebek és a legkeményebb képzési eszközök is alig használnak. Akadt olyan is, akitől legalább négyszer meghallgattam a történetet, hogy a kennelből a magyar vizslája kitámadt egy kislányra. Természetesen ezt, mintegy kiemelkedő, pozitív karakterként tüntette fel. Sokszor elméláztam ezeken a történeteken és előre sajnáltam azokat a családokat, akikhez ilyen ebek kerülnek.
Egy kiképző számára lehet csábító egy megtörhetetlen, kemény „robot” kutya, de adott esetben több évtized tapasztalattal a hátuk mögött – és minden nap több óra csak a kiképzésre szánt idővel a tarsolyukban – valószínűleg tényleg kimagasló versenyeredményeket lehet bezsebelni. Ám egy átlagos vadásznak, aki kevesebb idő, tudás és lehetőség birtokában áll, mindez inkább sok vesződés árán megoldható kihívás.
A kutyás rendezvények száma folyamatosan nő, egyre elérhetőbbek egy átlagos hobbi kutyatartó számára, ahogy a tenyésztés is. Manapság már erényként tartják számon, ha egy tenyésztő csak két-háromévente hoz le almot. Ezen emberek többsége nem sokat ért a szakmához, etológiához, genetikához. Kevesen mérettetik meg igazán tenyészállataikat, és pár apróvadvadászat után már büszkén titulálják őket kiváló vadászkutyáknak. Természetesen minden tenyésztő szeretné, ha az ő neve alatt született apróságok később minél eredményesebbek lennének, ezért a tenyészkan választásakor legtöbbször csak az eredmények listájának méretét hasonlítják össze, de arra nem vesznek fáradtságot, hogy utánajárjanak, ezekhez mennyi munkát kellett beletenni, és mi az, ami képesség szintjén már benne volt – hiszen ez az, ami öröklődni fog. Éppen ez lehet az egyik fő oka, hogy az eredeti funkciójukhoz és karakterükhöz képest rengeteg fajta megváltozott, már-már mindegy, magyar vizslát vagy német vizslát veszünk, labrador vagy golden retrievert, szinte ugyanazt kapjuk, más kültakaróban. Hogy ezek a változások jók-e, vagy az, hogy a végletekig elkülönültek a hobbi és versenyzésre alkalmas kutyák, azt döntse el a kedves olvasó. De talán nem véletlen, hogy eredetileg ezek a fajták sok tulajdonságukban különböztek egymástól.
Vannak négylábúak, akik folyamatosan rombolnak, sok esetben nemcsak a kertben randalíroznak, bútorokat és cipőket rágcsálnak meg, de láttam már pár óra alatt lebontott falat is. Vajon pár hétvége vadászélménye feledtetni tudja a sok bosszúságot, amit egy-egy ilyen kutya a mindennapokban okoz?
Természetesen nem azt szeretném sugallni, hogy a kanapén heverésző, ám vadászaton használhatatlan kutyák tenyésztése a cél, de megfontolandó az arany középút. Egy munkakutya – legyen szó „csak” vadásztársról, vagy versenyeken is jól teljesítő egyedről – képességei nem attól függnek, képes-e beilleszkedni adott esetben a városi életbe. Ez az alkalmazkodóképesség viszont nagyban megmutatja, milyen idegrendszerű a kutyánk. Sok tenyésztőt hallottam büszkén mesélni, hogy nála sosincs csend a kennelsoron, mindent szétszednek az ebek és a legkeményebb képzési eszközök is alig használnak. Akadt olyan is, akitől legalább négyszer meghallgattam a történetet, hogy a kennelből a magyar vizslája kitámadt egy kislányra. Természetesen ezt, mintegy kiemelkedő, pozitív karakterként tüntette fel. Sokszor elméláztam ezeken a történeteken és előre sajnáltam azokat a családokat, akikhez ilyen ebek kerülnek.
Egy kiképző számára lehet csábító egy megtörhetetlen, kemény „robot” kutya, de adott esetben több évtized tapasztalattal a hátuk mögött – és minden nap több óra csak a kiképzésre szánt idővel a tarsolyukban – valószínűleg tényleg kimagasló versenyeredményeket lehet bezsebelni. Ám egy átlagos vadásznak, aki kevesebb idő, tudás és lehetőség birtokában áll, mindez inkább sok vesződés árán megoldható kihívás.
A kutyás rendezvények száma folyamatosan nő, egyre elérhetőbbek egy átlagos hobbi kutyatartó számára, ahogy a tenyésztés is. Manapság már erényként tartják számon, ha egy tenyésztő csak két-háromévente hoz le almot. Ezen emberek többsége nem sokat ért a szakmához, etológiához, genetikához. Kevesen mérettetik meg igazán tenyészállataikat, és pár apróvadvadászat után már büszkén titulálják őket kiváló vadászkutyáknak. Természetesen minden tenyésztő szeretné, ha az ő neve alatt született apróságok később minél eredményesebbek lennének, ezért a tenyészkan választásakor legtöbbször csak az eredmények listájának méretét hasonlítják össze, de arra nem vesznek fáradtságot, hogy utánajárjanak, ezekhez mennyi munkát kellett beletenni, és mi az, ami képesség szintjén már benne volt – hiszen ez az, ami öröklődni fog. Éppen ez lehet az egyik fő oka, hogy az eredeti funkciójukhoz és karakterükhöz képest rengeteg fajta megváltozott, már-már mindegy, magyar vizslát vagy német vizslát veszünk, labrador vagy golden retrievert, szinte ugyanazt kapjuk, más kültakaróban. Hogy ezek a változások jók-e, vagy az, hogy a végletekig elkülönültek a hobbi és versenyzésre alkalmas kutyák, azt döntse el a kedves olvasó. De talán nem véletlen, hogy eredetileg ezek a fajták sok tulajdonságukban különböztek egymástól.
Megjegyzések