European Field Trial Championship for Retrievers

 Az IWT után mintha kettőt pislogtam volna és már el is érkezett a Retriever European Championship hete. Közben persze volt egy vadászati vilákiállítás szeptember közepétől, egyetemre jártam és szerveztem a lagzinkat, ami az EC utáni hétvégén volt esedékes… Szóval zajlott az élet, és Matcha mellett még kevésbé volt lehetőségem unatkozni. 

A “European Field Trial Championship for Retrievers” egy 2004-ben életre hívott bajnokság, mely eddig ICC, azaz Individual Challange Cup néven futott és két évente rendezték meg. A szabályzaton és néven kis módosítások mentek végbe az utóbbi időben, azonban egy dolog nem változott: A kontinentális Európa legjobb és legeredményesebb retrieverejei állhatnak rajthoz ezen a rendezvényen. Azt hiszem bátran nevezhetjük a versenyek királyának, így el sem tudom mondani, mennyire izgatottan vártam, hogy ott lehetek mint segítő és fotós. Főként azért, mert nézők számára szigorúan zárt volt az esemény, hiszen egy vadászatról beszélünk, ahol így is 60-70 embert kellett a vadászatvezetőnek balesetmentesen irányítania. Ez természetesen nem játék, és teljesen korrektnek éreztem ezt a döntést – és ez természetesen akkor is így lett volna, ha én “kimaradok” a rendezvényből (ahogy elő is fordult már párszor kutyás életem első éveiben 🙂 )

Csütörtök délelőtt indultam egy esküvői tortarendelés megbeszélése után egyből (ahol megkaptam a kérdést, miért az utolsó pillanatban rendelem meg… egy héttel a lagzi előtt vagyunk, miről beszélünk? 😀 ) a reptérre, ahol az egyik bírót, Rob Schmidt-et és feleségét, Ingridet kellett felvennem, majd megindultunk délnek, Derekegyház felé. Mindig jót elbeszélgetek a “fogadott rokonaimmal”, csak úgy repült az idő és már lent is voltunk Orosháza mellett, ahol az FCI Retriever bizottság gyűlést tartott pár szabály módosítása miatt. 

Ebéd után visszamentünk az igazi zötykölődős, útfelújítások hadával tűzdelt úton a Derekegyházi Vadászházhoz, ahol már kitöltve várt minket a pálinka. Összekészültünk a “get together” partyhoz, Laurával és Pieterrel összecsomagoltuk a nevezők rajtszám csomagjait. 

Szépen lassan elkezdtek szállingózni az emberek, majd kezdődött a megnyitó, ahol megtudtuk a hétvége programjának menetét, megtudtuk milyen területen is fogunk vadászni, illetve kik fognak dönteni arról, kik lesznek a hétvége legjobb kutyái:  

Dirk Volders, Belgiumból, aki maga kétszer is megnyerte ezt a rangos esemény valamint a Belga csapat tagjaként kétszer álltak a dobogó legfelső fokán a Coupe d’Europe field trial csapatversenyen. 1991-ben vette első, házi kedvenc golden retrieverét, 2012 óta pedig FCI bíró. 

Pieter Vivijs szintén Belgiumból, aki az egyetlen kontinensünkről, aki kétszer, ráadásul egymás után kvalifikálta kutyáját az IGL-re (a világ talán legrangosabb retrieveres eseménye, field trial az Egyesült Királyságban). 20 éve képez kutyákat a mindennapi üzleti munkája mellett, ami idő alatt 5 nemzetközi Field Trial champion kutyája lett. Emellett az EC-n labradorjával 2. helyezett lett 2018-ban, majd goldenével 2019-ben szintén a dobogó második fokára állhatott fel. 2015 óta FCI bíró is. 

Rob Schmidt Hollandiából érkezett, 2008-ban vásárolta első munkavonalú labradorját, következő kutyájával pedig sikerült a nemzetközi field trial címet is bezsebelniük. 2016 óta “A” listás bíró. 

Ton Bujis szintén a tulipánok földjéről, aki már pici gyerekkora óta megszállott vadász, hét évesen hozta terítékre első gerléjét. (Mellékesen megjegyzem, a másik három bíró is vadászik évtizedek óta). Számos field trial champion kutyája volt, 2010 óta bírál, EC-n eddig már kétszer is volt lehetősége ezzel a megtiszteltetéssel élni. 

A bírók bemutatása után mindenkinek választania kellett egy feles pálinkát és meginnia ahhoz, hogy kiderüljön melyik startszámot kapta. Egy isteni vacsora következett – legalábbis úgy hallottam, az volt, a tej és tojás intoleranciám ugyanis nem igazán engedte hogy nagyokat lakmározzak – kis beszélgetéssel, iszogatással koronázva. A versenyzők nem sokáig maradtak, nyilvánvalóan mindenki izgult a másnapi megmérettetés miatt.

Mondanom sem kell, engem izgulás veszélye nem fenyegetett, valamikor hajnalban kerültem ágyba, így a másnap reggeli futásról lemondtam. 🙂 Korán indultunk ki a területre, fél 8-kor volt a megnyitó a vadászháznál, ahonnan traktorokkal mentünk ki közösen. Hepehupás, zötykölődős fél óra után igazi klasszikus, alföldi vadászterületre érkeztünk, útközben a szemfülesek láthattak egy két őzet és dámot elrohanni. 

·  

Felállt a vonal, kezdődhet a hajtás. Igazi nyulakkal teli szántáson kezdtük a napot, ahol sajnos jó pár kutyától el is kellett búcsúznunk. Sajnos nem minden országban van mezei nyúl, ráadásul sebzettek voltak, így kissé meghökkentek a kutyák a felsíró nyúl hallatán. Harminc retriever (29 labrador és egy golden retriever) versenyzett egyébként. Gyorsan pörögtek az események, ami annak is volt köszönhető, hogy a puskás csapatunk hazánk pár fantasztikusan lövő vadászaiból állt össze. 

A terület vegyes volt, ahogy az elhozások nehézsége is, de nap végére, az utolsó 6 labradornak mind volt része könnyebb és nehezebb elhozásokban is. 

Viszonylag korán végeztünk, így a gálavacsoráig rengeteg idő maradt. Gondoltam elmegyek egyet futni, de látva milyen szuper csapat gyűlt össze a vadászház teraszán egyből elhessegettem ezt a gondolatot. Mire megérkeztek a versenyzők a bíróknak és főként a vadászoknak köszönhetően már hatalmas táncolások és éneklések mentek gumicsizmában és vadászruhában a vacsora terme előtt. 

Rekordsebességgel öltöztem át az estére és köszönhetően annak, hogy mindenki egyszerre zuhanyzott egy csepp melegvíz sem volt, így sikerült teljesen felfrissülni. 🙂 

Látszott, hogy a társaság nagy részének jóformán semmi dolga másnap, mindenki sokkal lazább volt, már nem csak a vadászokra lehetett számítani bulizás tekintetében, secpec kialakult egy tánctér, ahol órákon keresztül ment. Én csak a végére merészkedtem oda, amikor már szinte csak ketten roptuk az egyik bíróval. 

Az utolsó nap sem volt kegyes, két kukoricás hajtásunk volt, délben pedig meg is volt a két minősült kutya, 8 elhozással összesen. 

Átmentünk még egy tó mellé récézni, ahol mindenki kiengedhette a gőzt kicsit, kutyák és puskások egyaránt. 

A 2021-es EC győztese a belga Stef Bollen kutyája, Int FCTH De Dee Arlet Star lett, reserve CACIT pedig a francia Paul Lesage Masters of Water Nott kutyája. 

Minősültek továbbá: 

very good – Masters of Water Nice – Emmanuel Cormier – France

very good – Growingtide – Zoccali Angelo – Italy

very good – DKBRCH -SEJCH – RM 19 Stenhøjgårds Fascination – Annika Christiansen – Denmark

good –Jane Wells DJ Persik – Stefano Martinoli – Italy

good – INT FTCH Rebel Blend Daddy Longlegs – Roy Ehbel – Netherlands

Ebéd után elpilledtünk a vadászház előterében, esküvő terveket szövögettünk Schmidték tejfarmján és igazán jóízűeket nevettünk. Azt hiszem, ez az amit igazán szeretek ezekben a rendezvényekben: fantasztikus kutyák, intelligens, vicces emberek akikkel kutyákról és más dolgokról is órák hosszat lehet beszélgetni. Örülök, hogy a részese lehettem ennek a hétvégének. Vacsi után elvittem Lauráékat a reptérre, majd éjfél környékén bezuhantam az ágyba otthon.