Már azelőtt, hogy 2021 áprilisában összeházasodtunk Petivel rengeteg beszélgettünk arról, hogy szeretnénk majd gyerekeket. Hogy mikor, azt ahhoz kötöttük, hogy mikor tudunk megfelelő, számunkra is komfortos életteret biztosítani egy babának. Tavaly nyár elején elköltöztünk a lakásunkból így szabad út nyílt egy kisbabának és történetesen egy még régebbi álmomnak, egy kiskutyának. Andiék pont akkor fedeztették Roxyt, nem akartam lemaradni...
Sokat őrlődtem ezen a kérdésen, vajon be merjek vállalni egy kiskutyát pont akkor, amikor kisbabát szeretnénk? Nem a legtökéletesebb az időzítés, azt hiszem mind egyetértünk ebben.. Na de van olyan, hogy tökéletes időzítés? Létezik tökéletes időpont egy kutya, vagy gyerek érkezéséhez? A kutyázás nekem hobbi, mindig is lesznek dolgok, amik a prioritás listán előrébb vannak... Munka, párkapcsolat... Amikor bejelentkeztem egy Brookbank kiskutyára még egyetemista elsőéves hallgató voltam. Kocsi, albi nélkül. Aztán dolgozni kezdtem, albim is volt, de egy lakás, ahová nem szívesen vittem volna egy munkalabit, valamint autóm és jogsim sem volt... Aztán mostanra ezek mind-mind megoldódtak, csak bejött a képbe egy másik "kihívás".
Tegyük fel, most nem hozok kiskutyát, mert pici a gyerek...Mikor lesz elég nagy ahhoz, hogy ne legyen rám szüksége nap mint nap? (Mert egy gyerekkel nem csak újszülött korában kell foglalkozni). Valószínűleg 18 évesen, amikor elmegy egyetemre, főiskolára - ha tovább fog tanulni.... És mi van, ha 21-23 évesen születik egy gyereke, engem pedig szólít majd a nagyszülői kötelesség? Akkor ne vegyek kutyát SOHA, mert ki tudja mikor lesz rá optimálisan elég időm? Na és mi van, ha nem lehet gyerekünk, majd csak 3-4 év múlva? Vagy soha? - Ezzel szépen meg is győztem magam arról, hogy kiskutya jön és kész. A többi meg majd alakul, megoldjuk, ahogy eddig is megoldottam mindig mindent.
Szeptember elején meg is érkezett hozzánk kicsi Matcha, róla olvashattatok már. Pár hétre rá - a retriever european championship utolsó napján - pedig pozitív lett a terhességi tesztem. Sokáig persze nem tudtam titokban tartani, miután pár hétre rá a trialen nem ittam alkoholt és tatár beefteaket sem ettem (na jó, az igazán szemfülesek már az EC utolsó napján észrevették, hogy a borospoharat teára cseréltem - a mentségemre szóljon, csak azért ittam az EC alatt, mert negatív lett a tesztem az elején, amikorra elvileg már mutatnia kellett volna a terhességet).
A kérdések azonnal elkezdtek záporozni, mi lesz így Matchával? Az ember persze sosem lát a jövőbe, nem tudhatja mit hoz a sors. Egyet tudtam, nekem a kutyázás az életem része, és gyerekkorom óta erre vágyok. Igyekeztem mindent ignorálni, és csak a jelenre koncentrálni. Ma mit tudok tenni azért, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból és az életemből?
Be kell, hogy valljam, kifejezetten jó volt, hogy volt egy pár hónapos, örökmozgó kiskutyám a terhesség alatt. Mert miatta összeszedtem magam, felvakartam magam a wc mellől az első trimeszterben, és kimentünk sétálni, gyakorolni. Már a futásnál megtanultam, hogy az embernek nem mindig esik jól felkelni a kanapéról és elindulni, de a kitartás meghozza a gyümölcsét. És ez volt az, ami mindig motivált és sarkallt arra, hogy menjek. Cserébe a 40. héten is lazán sétálgattam 5-7 kilométereket reggelente, és nem éreztem annyira megterhelőnek az egész terhességet.
Szorgalmasan jártunk Zsoltihoz trainingezni egyre többet, igyekeztem kimexolni az időt, ami biztosan van. Jól haladtunk, Matchával egy élmény volt minden gyaksi, ez nyilván nagy segítség volt abban, hogy óriási pocakkal is tudjak menni, ne kelljen a kutyával kínlódni.
az utolsó training, szülés előtt 3 nappal
Aztán elérkezett a júlis 11, hétfő, amikor megszületett kislányunk, Nati. Szerdán már jöhettünk is haza a kórházból, első utunk még aznap egy kutyasétára vezetett. Az első hetekben sokat pihentem, sokat feküdtem (hiszen mégiscsak egy lapostányér méretű seb van az emebr méhében ilyenkor) de elkezdtem fokozatosan és tudatosan visszaépítgetni az edzettségem, izmaim, Matchával pedig elkezdtünk kijárni gyakorolni péntektől. Natit magamra kötöttem, dummymellányt a hátamra, és már mentünk is. Maradjunk annyiban, a lelkemnek nagyon jót tett, de fizikálisan nagyon gyenge voltam még, és baromira szúrtak a pár varratom.
Nati imád az első pillanattól így aludni, nem bánta ezt a hóbortomat. A nyár kicsit nehéz volt a meleg miatt...alkalmazkodni ehhez is és a babóhoz is nem volt egyszerű.
Pár héttel a szülés után és is megtapasztaltam a "baby blues"-t, egy egész hétvégét végigsírtam a nagy hormonvátozásnak köszönhetően. Ott akkor éreztem, hogy akármennyire is imádok a kislányommal lenni, óránként etetni és pelenkázni, kell valami más is a mindennapokba. Írtam is Zsoltinak, hogy valahogy oldjuk meg ezt a gyakorlás dolgot. Natit magamra kötöttem, aztán hajrá! Nem volt opció, hogy utazással együtt 2 órára otthon hagyjam esténként, így ehhez alkalmazkodtunk. Nati nagyokat durmolt amíg mi a mezőt jártuk a kutyákkal. Ha pedig megéhezett, megetettem kint. Vagy így, vagy sehogy.
Matcha brillírozása alább hagyott, rettegtem, hogy a baba zavarja őt rajtam.. De nem, szerencsére csak tüzelés ütütt be. Kicsit persze szoknunk kellett mindünknek, hogy egyel több összevetős lett az elmélet.
Mára Nati lassan 3 hónapos, hatalmas vigyorral köszönti Zsoltit (vagyis Karakpapát :) ) a training elején kicsit nézelődik, aztán hozzám bújik és durmol egy órát. Minden nap kimegyünk este sétálni egyet (délelőtt meg futni), ezek a fix pontok az életünkben. Alkalmazkodunk Nati belső órájához, amikor látom, hogy fárad, közeleg az alvásidő akkor gyors összepakolok, hogy szoptatás után már egyből tudjunk indulni. Nincs fix napirendje, alkalmazkodunk egyelőre a gyorsan változó szükségleteihez. Ha valami jól beválik - mint pl, hogy este 8 körül (+- fél óra az ő és a mi igényeink szerint, azaz ha fáradtabb hamarabb, ha el akarunk heti 1x vacsizni menni akkor lehet később) azt megtartjuk, de a pici teste hétről hétre sokat fejlődik, egyik héten még óránként evett, aztán már csak 1,5-2.
Természetesen Nati és az ő szükségletei az elsők, voltak napok amikor le kellett mondanom a gyakorlást mert nyűgös volt, fájt a pocija.
Nem tudom, mit hoz a jövő, 1-2 hónap, fél év múlva hogy fogom tudni megoldani. De meg fogom. Mert szeretem ezt csinálni, és ez tölt fel energiával, hogy utána örömmel keljek fel akár 2 óránként éjszaka (szerencsére ez ritkán fordul elő), vezessem a háztartást és dolgozzak is kicsit.
Vallom azt, hogy csak egy boldog anyuka tud megfelelő türelemmel, kiegyensúlyozottsággal gyereket nevelni. Van, akinek ehhez semmi nem kell, csak otthon lenni. Én más vagyok, nekem szükségem van a kutyázásra, a futásra, az utazásra. És szeretem, hogy Nati velem van, nem stresszelek azon, otthon sír-e mással, vagy sem, elég tejet hagytam-e vagy sem, menet közben hogy fejem le magamtól ami "kimarad". Minden optimális és el tudják-e altatni, vagy dög fáradt lesz mire hazaérek és utána órákig, vagy napokig szenvedünk azzal, hogy kimaradt egy alvás, mert csak cicin aludna el....
Szeretném, ha megismerné a világot, a természetet, a kint eltött értékes idő szépségét. Hogyha leül a fűben egy kicsit akkor észreveszi hányféle bogár mászkál körülötte, milyen különböző növények nőnek egy tenyérnyi helyen, közben madarak dalolnak és repkednek felette. Szeretném, ha azt látná, az embernek kellenek álmok, tervek, célok, amikor küzdeni kell. Hogy sportosan, egészségesen élni normális és nem luxus. Hogy a család az első, de mind egyéniségek vagyunk, egyéni igényekkel, hobbikkal. Hogy a hús nem a boltok polcain terem, az állatokról pedig gondoskodni kell. Hogy mindenki megérdemli, hogy boldog, teljes életet élhessen. Ezeket pedig nem a TV-ből fogja megtanulni, vagy az ezredik csillivilli sípoló búgó játékból. Hanem a való életből. Sosem lesz neki kötelező kutyázni, sportolni jönni ha késbb majd nem akar. Akkor majd itthon tud maradni nagyszülőkkel, rokonokkal, babyszitterrel. Az a jó a gyerek és kutyanevelésben, hogy normális keretek között mindenki a saját elvei mentén nevelheti, ahogy szerinte a legjobb. Tökéletes megoldás nincs, és a saját igazunkat kár is erőltetni másra.
Ahogy a kedves szülésznőm mondta: csak tartsa életben, drágám! a többi nem számít
Megjegyzések