Working Test Babat - Matcha első WT-je

 - Mondtam, hogy ne ilyen feladatot csináljunk, most nézd meg, hogy sántit! Hogy versenyzik így holnap?- kiáltom. 

Felriadtam. Csak egy álom, nem sántít Matcha. 4 óra múlt... Mikor kel vajon Nati? Bedugom az egyik fülembe a fülest, benyomok valami meditációt. Az kicsit ellazít, majd látom a baby őrön, hogy ébredezik Nati. Ahh végre, megöl ez a semmittevés! Kicsusszanok az ágyból, kiveszem a kiságyból és gyors átöltöztetem az előre kikészített cuccaiba. Ez nem annyira tetszik neki, nem ezt várta az éjszaka közepén. De gyors vagyok, egy perc múlva már a fotelben ülök vele és békésen szopizik. 10 perc alatt jól lakik, óvatosan a bekészített autós ülésbe teszem, ha indulásig nem kelne fel, akkor csak be kell tenni az autóba. 

Visszabújok még Peti mellé, türelmetlenül várom az órám csörgését. Közben az agyam azon jár, mit ne hagyjak itthon, mire figyeljek. Megzizzen az órám, Petit óvatosan felkeltem, pedig szívem szerint kipattannék az ágyból és fel alá rohangálnék mint egy ideges terrier. Összekészülünk, a sípomat 6x ellenőrzöm, hogy tuti meglegyen. Baracskán felvesszük Zsoltinál a szendvicseket aznapra a bíróknak és segítőknek. 

Időben odaérünk Gödöllő Babatpusztára, Nati alszik, én kiveszem Matchát, elmegyünk egy kicsit sétálni és picikét gyakorolni (azaz eldobom a dummyt 2x neki), csak, hogy tudja mi is a szitu. Regisztrálok, Nati is felébredt. Sajnos az előre megtervezett cuki fácános outfitjétől ezennel el is kellett búcsúznunk, hála egy "kis" balesetnek - na jó, mit kertelek, kutyások vagyunk, nyakig sz#ros lett. Átöltöztettem majd Petire átalakítottuk a hurcit, és felvette magára Natit. A megnyitó alatt be is aludt (na nem azért, mert Emese uncsi vagy hosszú szöveget mondott, csak jó az alvókája :) ) mehettünk ki az első feladathoz. 

Ready, set, gooo!

9 kutya nevezett Puppy osztályba, csodával határos módon (mivel kb a gép előtt ülve vártam h mikor nyílik a nevezés, nehogy lemaradjak) nem első voltam, csak harmadik, így volt az első feladat előtt arra időm, hogy kicsit lenyugodjak, Petit és Natit leültessem, megnézzem merről is fúj a szél és agyban összekapjam magam. Leküzdeni az izgulást, na aazzzzztttt nem sikerült!

Izgultam, mert Matcha első versenye volt, és mondhatjuk úgy, hogy nekem is. 4 éve voltam Iannal először WT-n, de az teljesen más volt, általában mindig kiestünk - kivéve egyszer, amikor nyertünk haha. Matchával nem kifejezetten erre készültünk, 1x gyakoroltunk Zsoltival teszt feladatokat, csoportos trainingen sem jártunk. De hát mindent el kell kezdeni egyszer, meg teher alatt nő a pálma, ugye. 

az  év férje :-) abszolút nem kutyás, akinek amúgy is ezer dolga lenne és dolgoznia kéne, de mégis boldogan jött velünk

Első feladat, Emesénél kezdtem, levegőt alig kaptam komolyan mire odaértem, pedig hegyet sem kellett másznom. Úgy éreztem, hogy több száz méterre vannak a várakozó zónától, olyan lassan haladtam feléjük, mintha a lábaim nem akartak volna engedelmeskedni. 

Kettős jelölés, egy dummy kint a mezőn, másik mögöttünk, bent az erdőben. "El ne küldd hamarabb" - emlékeztettem magam, milyen amatőr hiba lenne.... "Tisztán, érthetően mondd amit szoktál trainingen... 1, 2, 3..." "go back!" - ez utóbbi már hangosan. Kiskutyám nyílegyenesen kirepült, felkapta a dummyt, és szépen átadta, mehettünk is a következőért. Láttam, van egy kis árok, már készültem, ha kicsit összezavarná akkor résen legyek. Ez a szépsége a munkavonalú, gyors kutyának. Míg Iannél volt időm előtúrni a sípot, addig Matchi addigra meg már a Szlovák határnál lenne :-) Szerencsére sípra itt sem volt szükség, szépen használta az orrát, gyorsan meglett a dummy. 

Kicsit megnyugodtam, a nagy "félelem", hogy majd mit szól a sok segítőhöz, emberhez, kutyához alaptalan volt, tudta mi a dolga. Mint egy kis gép tette a dolgát. Visszaültem Petiékhez - Nati aludt - majd egy szempillantás alatt megint mi jöttünk sorra- éljen a 9 kutyás osztály!

Egy fedettebb területre két dummyt dobtak ki, ott kellett keresniük a kutyáknak (volt kint még egy dummy, hogy ne legyen nehéz dolguk). Szerencsére ez Matchinak való feladat, tudtam, hogy keresni szeret, ráadásul nem nagy területen, és ha nem is találna azonnal, akkor is kitartóan dolgozna. Meg is lettünk szépen a feladattal, talán egyszer fújhattam keresőt, mert itt csak 19 pontot kaptunk. 

lelki társak, szerintem mindketten ezt várták a legjobban, hogy vége legyen a feladatoknak, és összebújhassanak, ahogy szoktak

Mehettünk át Yandó Peti feladatához - Nati még mindig durmolt. Az első feladat nála - ami a másik csoportnak az utolsó volt - egy jelölés, majd nagyjából ugyanarra a területre kellett visszább küldeni, talán egy pár méterrel fentebb tették ki a dummyt amíg a kutya behozta. Egyébként itt szeretném elmondani, nekem mennyire tetszett, hogy mind a két bírónál nem voltak agyonmagyarázva a feladatok, csak annyi, hogy figyeljünk, és majd mondják mi a feladat. Végül is "élesben" vadászaton, trialen ugyan ez történik, ritkán tudják megmondani, hogy majd pár perc múlva honnan repül a madár és hova fog esni. Szerencsére szuperül ment ez is, egy keresőt fújtam Matchának, csak hogy biztos ami biztos, a lehető leggyorsabban meglegyen a dummy. 

Utolsó feladatban volt egy kis lábmunka is, egy jelölés lőttünk, majd megint kis walk up, 90 fokot fordultunk és megint egy jelölés. Itt már csak azért izgultam (megint), mert féltem, az utolsó dummyn esünk ki.. az milyen blama! Szépen megcsinálta, itt is egy pontocskát veszítettünk egy keresősíp miatt (inkább egy pont így, mint egy csomó azért, mert handlingelni kell). 

Ahogy végeztünk, mintha Nati megérezte volna, elkezdett ébredezni, úgyhogy gyorsan megetettem. Visszamentük az autókhoz, tisztába tettük, aztán jöhetett az eredményhirdetés. Sejtettem, hogy nem veszítettünk sok pontot, de nagyn nagyon örültem, hogy összesen 2 pontot veszítettünk, első helyezettek lettünk és még a bírói különdíjat is megkaptuk. 

Proud ♥

Maradtunk még meglesni a délutáni feladatokat, Móniékkal bandáztunk, élveztük a napsütést, Nati meg újabb óriásit durmolt. Végül vacsiztunk egyet közösen.

Másnap szerettem volna reggel futni menni, de sajnos lett egy mellgyulladásom (megint, ez konstans, hetente kiújuló probléma) így egyből indultunk vissza Gödöllőre, szerettem volna megnézni az Open osztályt is, Peti dolgozott, így amúgy is kettesben programoztam volna Natival. Mindig szeretem nézni ezt az osztályt, rendkívül látványos és az ember sokat tanulhat szerintem a feladatokból és abból, mások hogyan vitelezik ki őket. Nati megint őrült jót aludt, már ezért megérte kimenni. Zsoltival voltam végig, jó Karakként végig magyarázott és okosított- és ezért nem lehetek elég hálás neki. 

Kicsi Vuk, Karak meg a bébi :)

Woodyka és bebugyolált Nati

A legmerészebb álmaimban nem reméltem, hogy ez a hétvége így sikerül, de ez egyedül nem ment volna... Férjem mindig, mindenben támogat, amikor mások őrültnek néztek, ő akkor is bíztatott. Valamint Andinak és Zsoltinak is őrült nagy hálával tartozom, hogy Matchika az enyém lehet és hogy hétről hétre együtt trainingezhetünk, és nem egyedül kell a vaksötétben tapogatódznom, hogy hogyan is kéne képezni ezt a kiskutyát.