Bács-Kiskun megyei Vadásznap - Szent-Hubertusz nap, 2014.09.13.

Több soron is meg lett kérve a falkánk, hogy vegyünk részt a Bács-Kiskun megyei vadásznapon, és bemutatózzunk egyet. Vittük minden mozdíthatót, Iant, Dórát, Borsit, és Baltazárt. Ingrid otthon maradt, őt ilyen rendezvényekre nem viszem, főként, hogy a vadászathoz neki sosem volt, és sosem lesz köze. Az ő idegrendszere nem biztos, hogy rajongott volna az ostorokért, tömegért, lovakért, és madarakért.

Viszonylag korán kiértünk, nem bírtunk már magunkkal, 8 körül elindultunk. Gyorsan megtaláltuk Gáborékat, így a vérebes, kürtös sátorhoz telepedtünk le, ahol sok-sok ismerőssel futottunk össze. 
Az egész nap szuper hangulatban telt, nagyon szeretek régen látott ismerősökkel összefutni, beszélgetni. 
Kutyás ismerősök közül is sok "kezeimben" lévő megjelent, Pisti Ikrekkel (no meg a Kislányok a labikkal), Imi Frostyval, valamint Márti Thulival és Wyattel, Gombai Csabi és Brutusz, valamint Füzesi Péter két kutyával, valamint Zoli sajnos Argó nélkül, Ő ugyanis otthon lábadozott egy csúnya betegség után. Jó kis vizslás-retrieveres csapat gyűlt össze, jó volt látni a kiállítási kutyákat nem kipolírozva, naturálisan megjelenni.



Megnyitót végignéztük, majd volt egy kis időnk, amíg gyakoroltunk kicsit, megbeszéltük a megnyitó menetét.
Délután kezdődött az említett program, ahol először a vérebesek, majd a terrieresek mutatkoztak be, ezt követően egy magyar-agár pár, majd a retrieverek, a sort pedig a vizslák zárták. Minden fajtáról a kommentátor elmondta mit kell tudni, mire használják, hol, mikor és miért lett kitenyésztve, majd megkérte a hallgatóságot, hogy fáradjon át a tó mögötti területre a kutyás bemutatóra, ahol a vérebesek már lefektették a csapát, a fácánt pedig Zoli kihelyezte.





Vérebes bemutatóból sajnos nem sokat láttam, csak a végét kaptam el, de igen nagy sikere volt a tömegből, és a nagy tapsból ítélve. A vérebesek munkája egyre szimpatikusabb, és egyre inkább tetszik. Lenyűgöz az a munka (amit eddig csak sajnos videókon láttam) az erő ami a vérebekben van, küllemre is egyre inkább tetszenek. Na, majd egyszer, talán, ha sokkal sokkal több tudásom és energiám lesz.



A mi bemutatónk egy vízimunkával kezdődött. 
Gombai Csabi (az én olyna nagy kedvenc) Brutuszomnak dobott egy jelölést a vízbe, majd ezt követően egy blindot dobtak Frostynak, aki a nádtól nem láthatta az esés helyét. Sikeres feladat végrehajtás volt mind a két kutya részéről, következhetett a mezei munka első része. 
A vizslásoké volt a szerep, Dóra és Vértes a két magyar vizsla mutatta meg, a légszimatos keresést és a vadmegállást. 
Követekző Fruzsi volt, aki egyedül hajtotta végre ugyanezt a feladatot, bámulatos lendülettel. Vizslások sorát Pimasz, a 10 éves hölgy zárta egy kereséssel és elhozással.

Brutusz volt az első, aki egy blindot mutatott be a mezőn, majd Pisti Chelseaje és Bendije egy-egy jelölést hozott el.
Goldeneké volt a sor, Frosty kapott egy kettős elhozást kacsákkal, majd Ian ugyanezt dummykkal, kb. 20-30 m-re, nehezítésként pedig egy véletlenül kint felejtett fácán volt... 
Iannal nem sokat gyakoroltam ezt, ha kétszer csináltunk kettős elhozást, de nagyon jól megoldotta a feladatot, és habár megtorpant a madarat látva, de miután pár pillanatig megnézte magának őt, rohant vissza hozzám. Mindenki el volt ájulva a tempójától, tényleg gyors volt a kiskrapek, habár nekem az fontosabb volt, hogy vissza tudtam küldeni, és a memory készsége sem rossz, egyből ugyanarra a helyre ment vissza. 

Utolsó bemutatózónk Borsika volt, aki kapott egy egyszerű kacsa-elhozást, de 5 hónaposan azt hiszem igen szép kis munkát vitt véghez. 



Idő nagyon kegyes volt hozzánk, pont amikor a sátrakhoz értünk borult be végérvényesen és kezdett el szakadni az eső. 
Megebédeltünk (itt is hatalmas köszönet a kürtös csapatnak a mennyei birkapöriért, köszönjük, köszönjük, köszönjük!!!!!), majd elmentem kicsit Feribácsihoz és családjához beszélgetni kicsit, de nem sokáig maradtunk, az eső egyre jobban esett, így elindultunk haza.

Nagyon szuper napot tudhatunk magunk mögött, mind a két kutyám remekelt, szuperül viselkedtek a tömegben, valamint feladatok közben a mezőn is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések