GRK Clubshow és Komárom CACIB 2014.10.10.-12.

Csütörtökön indultunk Gergővel, kicsi Eve-vel és Iannal útnak apukámnak köszönhetően, aki eljött értünk, így nem kellett egész napokat utaznunk. Gyors magyarázat Eve-hez, akihez egy külön post is fog tartozni, ha lesz időm megírni. Eve a Pearl of Hunters kennelben született, 6 hónapos babagoldi, kis szocializációra jött hozzám.
Első megállónk a Trallala kozmetika volt, ahol mind a két szöszi megszépült, illetve az időközben betoppanó Frostykutya is, Szendrei Niki és Deaák Gábor kezei között, így már habos-babos illatos goldenekkel mentünk haza apuhoz, ahonnan másnap Imivel, Gergővel, Iannal, Frostyval és Eve-vel nekivágtunk a fehérvárcsurgói útnak.
Gyorsabban odaértünk mint számítottam a gyönyörű Károlyi Kastélyhoz, amit a tavalyi évi kiállításról olyan jól ismerünk már. Van egy fajta hangulata a gyönyörű kastélynak, parknak, és ezeknek az elegáns kutyáknak együtt. Szeretem :)
Éppen, hogy csak a megnyitó előtt értünk oda, kikértük a startszámokat, és lepakoltunk Mártiékhoz, ott volt Móni is a kicsi Leonnal.



A megnyitót Bányi Kati fordította, a külföldi részvevők számára. Imádom hallgatni Katit, fantasztikusan beszél angolul. A kiállításon három bíró bírált három fajtát, Mrs Liz Keene Nagy Britanniából érkezett a Shinehill kennel tulajdonosaként, hogy a golden retriever kanokat bírálja, Mrs Paula Edwards, a Lovehayne kennel tulajdonosaként szintén a szigetországból, hogy a golden szukákat, míg Gyárfás Marianne a híres Sáregresi pointer kennel tulajdonosa a chesapeak-bay retrievereket és a flat coatedokat bírálja.
Számomra kicsit megható volt, amikor megláttam a Katus házaspárt a székeken ülni, majd hallani amit mondtak róluk a megnyitón. Nagyon sokat köszönhetünk nekik, meghatározó alakjai voltak a hazai golden tenyésztésben, Ian is félig Kalocsaházi, Zoya mamink Kalocsaházi Zelma és Kalocsaházi Jeges utódja. Utólag nagyon sajnálom, hogy nem csináltam velük egy képet, de remélem lesz még rá alkalom, hogy megmutassam a kis dédunokájukat :)

Bőven volt időnk, Ian növendék osztályában 10 nevezett kan volt, és mire odakerült, nagyon felmelegedett az idő, Iannak semmi kedve nem volt az egészhez, nem állt szépen, befeszített, és ráadásul a talaj sem volt kedvező számunkra.... Sima kitűnőt kapott, de ennek is örültünk, röpködtek a nagyon jók.
"Nice head with good dark pigment. Strong reach and set in of neck. Shoulders ok but would prefer more angle to upper arm. But has a pleasing outline with short strong body and good spring of rib. Well developed quarters and strong hocks. Tailcarriege level. Moved well."
bíró: Mrs Liz Keene (GB)
Frosty volt a következő kutyám, munka osztályban, aki nagyon jó 4. címet és helyezést kapott.





Időm mint a tenger ismét, Silvanával beszélgettünk egy jót, fotózkodtunk, kávéztunk, illetve pár külföldi ismerőssel beszélgettem kicsit.

Thuli babával annyira nem voltunk összhangban a bírálatánál, de azért BIS-re összekapartuk magunkat, nagyon szépen állt már ott, ezzel bezsebelte a Puppy Best in Speciality Show 4. helyezését.

Neveztem Iannal senior handlingbe, mondván jó buli lesz, nem eröltetjük meg magunkat úgy sem.... Aha, persze, gondoltam én ezt, mielőtt beléptem a ringbe. Gyárfás Marianne bírálta, aki igen jártas a junior handlerek világában, így olyan versenyt csinált nekünk, hogy azt hiszem, mindannyian kiköptük a tüdőnket a vége felé. Számtalan kört kellett futnunk, kézcserével, természetesen, T-alakzat, 8-as, páros oda-vissza, talán még egy háromszög is feladatunk volt. Azt hiszem, életem legnehezebb handling versenye volt, pedig indultam jó pár bírónál. Ianke egy fokkal normálisabb volt most, nem volt olyan nehéz dolgom vele (helyette a megfázással és a meleggel küszködtem)
Nagyon köszönöm Mariannenak az első helyezést!





Innentől semmi dolgom nem volt, csak élvezni a BISS programot, és csodálni a szépséges retrievereket.
Golden retriever fajtagyőztes a csodálatos, tényleg csodálatos kondiban lévő Storm volt (Dewmist Silk Screen) aki simán letagadhatta volna a 11 évét, olyan szuperül nézett ki. A nap végére gazdagodott egy VeteránBISS és resBISS címmel is.

Ettünk egy jót, kávéztunk egy jót, majd mentünk tovább Komárnoba, elfoglaltuk a szállást, és elmentünk egyet vacsizni a kedvenc helyünkre, a Hubert Vargába. Maximálisan meg vagyok még mindig elégedve, kutyákkal és velünk kedvesek, segítőkészek, szívesen látják a négylábú barátainkat bent, az étteremben is. A kaja pedig? Isteni!!!!!!



Másnap Komárom CACIBon volt azt hiszem életem legrosszabb élménye kiállítással kapcsolatban. Golden kanokat az előző napi szuka bíró, azaz Mrs Paula Edwards bírálta, az ő véleményére voltam kíváncsi, nem címért mentem, csak egy lapért. Nem gondoltam, hogyha ennyi pénzt kifizetnek egy neves angol bírónak akkor magyar lapot kapok, amin tőmondatok vannak mint a "jó nyak, jó felső vonal". Hát, nem egy angolos gyönyörű bírálat.....Kicsit kiokatató hangnemben megkaptuk, ugyan miért nem kértük, hogy angolul írják. Egy - nem gondoltam, hogy nem angolul fogják. 2- nem tudtam hogy lehet ilyet. Nem járok dán special kiállításra, és itthon sem hívnak olyan gyakran külföldi, specialista bírókat, hogy ezt kérnem kellett volna.
Ian egyébként nagyon jót kapott, mint a 8-as konkurenciából 6-an, amit hallottam, szép bírálat volt.
Frosty Nagyon Jó 3. lett, egész osztály NJ-t kapott.

Drága egyetlen Blanka barátnőmmel is találkoztam végre, Drága anyukájával és Drága Ninájával és Kodájával is.
Blankával régóta nagyon jóban vagyunk, így Kodáról tudtam évek óta, és azt kell, hogy mondjam, nagyon be voltam zsongva. Anyukája, Sookie, nagy kedvencem, apukája Boo, aki szintén csodálatos, és akinek az apukája a kedvenc kanom. Kell ennél több?
Egész gyorsan összehangolódtunk mind a kettőjükkel, így megnyertem aznapra magamnak őket. Ninussal egyre inkább jó kapcsolatunk lett, bár sajnos ez nap végére érett be igazán.

A CACIB-on Koda bravúrosan mutatkozott be, csodálatosan mozgott a ringben, a bírónőnek, Dr Váczi-Balogh Zsuzsannának kifejezetten tetszett. Ninus is megnyerte az osztályát, és a CACIB összevetésben is igen előkelő helyen futhatott.



Délutáni BIS programig bőven volt időnk, beszélgettünk, pletyiztünk Blankival.
Aztán jöhetett a lóti-futi, a Monostori erőd egyik végéből (a ringtől) a BIS ringhez, ugyanis egyszerre kezdődött a Baby BIS és a Husky-Malamute Klubkiállítás bírálata. Baby BISben Kodika nem kapott semmit, így rohantunk a Klubhoz vissza (szó szerint rohantunk, felkaptam és szaladtunk Blankival - Koda meg halál jól érezte magát, vigyorgott, nyalogatott engem) ahol Kodát gyorsan lebírálták.
Nina nagyon szépen futott és állt velem, a bíróúrnak nagyon tetszett, megnyerte itt is az osztályát, bíróúr több soron mondta a "complimenti" jelzőt. Itt is repkedtek a nagyon jók, a Klubgyőztes címért összesen két szuka konkurált Ninával.

A díszprogramban Koda második lett Baby-Puppy Best in Speciality Show-n, míg Nina fantasztikus mozgással Working BISS 1. lett! Lefutnám azokat a köröket akárhányszor, annyira jól ment a csajszi!

Baby-Puppy BISS

Segítettem Dér Andinak bevinni Elmót a BIS-be, aki nem annyira akart együttműködni velem, mozgása szép volt, de állni nem akart, de így is szűkítették a 6-ba.
Kicsit fotózkodtunk még Blankával, mert képek mindig kellenek. Nem volt egyszerű menet, de csak csak összehoztuk.






Ezzel vége lett a napunknak, hulla fáradtan indultunk a szállásra. Ahol ismét elmentünk a Hubert Vargába, ettünk egy jót, majd kidőltünk otthon. Városi séta jó kis szocializáció volt Eve-nek, aki hősiesen viselkedett a hétvége alatt, rengeteget fejlődött.

Másnap csak goldeneim voltak, Ian ismét sima kitűnő lett, míg Frosty kitűnő 1., CAC. Nagyon jó vele dolgozni, önműködő kutya lett kiállításon, szépen állt, mozgott. Szívből gratulálok Hanó Szilvinek, akinek a csodálatos angol pasija, Rover fajtagyőztes lett!


Segítettem pumit felvezetni, kuvaszoknál Drága Bátort, aki Derby Győztes és Fajtagyőztes lett ( nem lepődöm meg, macika jól néz ki nagyon) illetve Zoliéknak minden kuvasza igen jól zárta a napot, lett még ott BOS meg minden egyéb.... Háááát van ez így :)  Láttam pici Jamie kölyköket, találkoztam csomó csomó ismerőssel, nagyon jókat beszélgettünk.

Gyorsan ettünk, és indultunk haza, mind nagyon fáradtak voltunk már. Kifelé menet jót mosolyogtam egy malin, hogy milyen helyes, nem is értem Szandra miért mondja, hogy nem szépek a kiállításokon a malik többsége.... Bebuktam, mert pont Szandra és Nitró volt az, nagyon jó volt látni őket :)

Hétvége összességében jó volt, bár Komárom sosem volt a kedvenceim között, és szerintem sosem lesz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések