10 éves az RMSE Working Test - 2015.04.04.
Életem első WT-jén Angliában voltam még 2 éve. Az ottani hangulat, az elegancia amivel a vezetők irányították a kutyájukat rögtön megfogott. Akkor még csak pár hónapos volt Ian, de tudtam, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy egyszer én is így tudjak versenyezni. Van valami gyönyörű abban, ahogy a kutyák tökéletesen igazodnak a vezetőjükhöz, szorosan lábnál sétálnak, és kezüket úgy követik mintha csak ezért élnének, csak úgy kirobbannak a vezető mellől, aztán elegendő 1-2 sípszó, kézjel, és több száz méterről tudják irányítani a kutyát.
A Working Test egy vadászati szituációkat dummyval (500g-os "babzsákokkal") imitáló verseny, ahol főként azt nézik, mennyire irányítható, stabil a kutya. A retrieverek eredeti célja az volt, hogy az elállósorban dolgozzanak, gazdájuk mellett menjenek, akár órákon át üljenek egy helyben, majd az eső apróvadat a lehető leggyorsabban összeszedjék a terület legkisebb zavarásával. Ezért fontos, hogy a lehető leginkább irányítható legyen a legkisebb jelekkel akár több száz méter után is. Valamint, hogy jó "memory" képességük legyen, több eső vadat megjegyezzenek.
Tervben volt, hogy Iannal elindulok egy versenyen, hiszen nagyon ügyesen dolgozott az elmúlt időszakban, habár komolyabban csak az elmúlt pár hónapban kezdtem vele komolyabban gyakorolni... Tudtam, hogy nem vagyunk készek egy versenyre, de el akartam menni, meg akartam nézni egy WT-t itthon, és akkor már kutyával indulok el természetesen, hiszen nézőként nem látsz bele abba, milyen ott állni, nem tudod a feladatok nehézségét.
Választásom a "10 éves az RMSE Dummy Trial és Working Test" eseménysorozatra esett, az az időpont volt megfelelő számunkra a leginkább.
Nevezés után pedig kezdődhetett az idegeskedés.... Mi lesz, hogy lesz, így úgy amúgy.... Legnagyobb félelmem a beugrás volt, jaj mi lesz ha beugrik és azért 0-zunk be (a WT-kben kevésbé jártasaknak ez a kieséssel egyenlő). Nem mondom, hogy nem reménykedtem abban, hogy végig megyünk 0 nélkül, de tudtam, első versenyünkön bőven benne van a pakliban, hogy nem megyünk végig. Hiszen rutinban és tapasztalatban igazán sok hiányom van.
Csütörtök esténk nem telt valami fényesen.... helyesebben mondva, életem legszörnyűbb óráit éltem át... Ian ugyanis, mint azt ahogy legtöbben tudjátok, elveszett. Reggel került elő, így még a másnapra beütemezett WT is megvalósulhatott.
Az idegesség nyomát sem tapasztaltam ezek után magamon. Boldog voltam, hogy velem lehet a kutyám, hogy mi ketten EGYÜTT lehetünk. Aki átélt hasonló szörnyűségeket, tudja, miről beszélek.
Szombaton fél 5-kor indultunk aputól, Kecskemétről Halászi felé. Útközben Fieber Szilvi is csatlakozott hozzánk Vecsésen a flatekkel, így kicsit zsúfoltan, de jó hangulatban folytattuk a további sok sok km-s utunkat.
Fél 8-ra értünk a gyönyörű Babos Majorhoz Halásziba, lovak, tó, hatalmas terület. Megmozgattuk a kutyákat, ittunk egy kávét, megismerkedtünk pár emberrel, hiszen számomra ez az egész világ még nagyon új.... Azt se tudtam hirtelen ki kicsoda, csak a nevek voltak ismerősök, de az arcok már kevésbé. FB átka.... Hamarosan a regisztráció is elkezdődött, 2. sorszámot kaptuk. Hát, legalább nem sokat izgulok feladatok előtt.
A katalógus valami álomszép volt, percekig csak gyönyörködtem, milyen szép, igényes, ízléses designja van. Imádomimádomimádom!!!!!!!!
Nagyon szimpatikus volt, hogy nem néztek ki engem mint kis újoncot, sokan odajöttek beszélgetni, bátorítani picit. Pedig nem is voltam ideges, és tudtam, úgyis kiesek.
9 körül kezdődtek a mi feladataink, Stefaan Bollen bíróúrnál volt az első két állomásunk.
Az első feladat egy árok egyik oldaláról a másikra jelölés volt, majd a visszafelé jövő kutya mellett a segéd lőtt és dobott egy dummyt, amiért az első visszahozása után kellett küldeni a kutyát.
Nem is volt semmi gond addig a pillanatig, hogy nem szólítottak bennünket. Ahogy elindultam a bíró felé hirtelen görcsbe állt a gyomrom, de még nem volt vészes az egész. Odaálltam, bíró elmondta a feladatot, majd kidobták az első dummyt. Na, itt már volt gond, görcs, lábremegés, kiszáradt a szám, kész, végem volt.... Még jó, hogy egy hozd-ot ki tudtam nyögni. Ian lendületesen, pontosan ment, és hozta a dummyt... ám amikor kidobták a másikat.... hát, az egy életre megmarad az emlékezetembe.... A dummyt a szájában szó szerint elhajította és rohant a másikhoz, ami egyenlő volt egy nagy nagy 0-val.... nem is baj, gyorsan lekerült a vállamról a teher.... De a bíróúr "that was very nice from a show golden, really" mondata nekem irtó sokat jelentett.
A nagy stressz után sírtam egy kicsit - rajtam mindig így jön ki, nem a 0 miatt bőgtem - aztán már csak nevettem a dolgon, hiszen 9:12-kor már végeztem is az egész délelőtti programmal, ami 9-kor kezdődött.
A következő feladat egy erdő szélén kezdődött lábmunkával, Ian többé kevésbé ügyes volt, szépen jött, mi pedig jót beszélgettünk az időjárásról, hogy tetszik a nap, majd amikor ment a jelölés szépen állt mellettem és várt, ismét szépen pontosan ment ki a dummyhoz és hozta. Egyedül én voltam a béna, ugyanis nem a bíró kezébe adtam a dummyt, hanem a nagy örömben, hogy eddig jók vagyunk a földre magam mellé. Miután újra lábnál volt Ian újabb lövés, de most nem dobtak dummyt, úgy kellett visszaküldenem őt ugyanarra a pontra. Kicsit túlkalkuláltam a szelet, azt hittem jobban elviszi majd Iant, így nem túl jó helyre irányítottam, de gyorsan meglett a dummy.... Ian úgy gondolta, most Böszörményi Zsoltinak viszi,aki tolmácsnak és segítségnek volt ott, és már majdnem leült elé amikor rájött, nem én vagyok, és gyorsan arrébb jött hozzám.
16 pontot kaptunk "just like your age", ahogy a bíróúr mondta... majd amikor közöltem, hogy majdnem, meglepődve kérdezte, hogy fiatalabb? Ez jó! Eddig mindig idősebbnek néztek, legalább 21-nek... Nagyon jó
Utána átmentünk a másik bírónkhoz, Stefano Martinolihoz, aki úgy néz ki, nagyon szereti a kicsit komplikáltabb feladatokat.
Elsőként egy 2x jelölés volt egy igen fedett területre egy kis lábmunka után. Itt nem tudom mi lett a kutyámmal... végig figyelt, lábmunkája szuper, gyönyörűen kiment a területre, keresett, keresett, keresett, rettentő kitartóan, ahogy szokott..... és nem hozott semmit... sokáig volt kint, a végén már visszakérdezett, hagyta, hogy irányítsam - ez egyébként nagyon tetszett, hogy szépen reagált ezekre a dolgokra.
Őszintén nem tudom miért végződött ez a faladat így... hallottam olyat is, hogy fácándög volt ott, és lehet Ian átkapcsolt arra, lehet nem, lehet szimplán kicsit bunkózott velem.... Nem tudom, de már nem is számít.
A következő feladat abszolút vitte a prímet nálam, még jó, hogy nem mentünk addig végig, itt tuti kiestünk volna.
Egy kicsit kanyarodó tóparton kellett sétálni, ültetni a kutyát, majd egy jelölés valami bozótosba, megfordulás, lábnál követés, ültetés, majd helyben maradásban otthagytuk a kutyát, vízbe egy dummy repült, be kellett hívni a kutyát, és visszaküldeni az elsőért, majd a vízben lévőért.
No, hát ez nálunk szuperül ment addig, hogy nem kellett küldeni a dummyért. csomószor próbálkoztam, de mindig lefordult a vízhez.... Utólag már bánom, hogy nem mentem oda akár pár m-re a dummyhoz, és küldtem úgy oda a kutyát. No, már mindegy, tudom, mire kell gyakorolni.... "You should train more" hahhaa tényleg? Nem gondoltam volna :D Persze, hogy többet kell gyakorolnunk, hiszen még fiatal, most kezdtük az egészet.
A 11 vagy 12 nevezett "E" osztályos versenyzőből csak 4 fejezte be a testet.
Utána fotózkodtunk kicsit, sétálgattunk, megebédeltünk, kicsit élveztük a napsütést, ami már nekem kicsit túl sok volt. Elkezdtek gyülekezni a délutáni, eggyel fentebbi osztály versenyzői, ahol showkutyát már alig alig lehetett látni, inkább munkalabikat. Azt azért itt meg kell jegyeznem, egyre jobban tetszenek a munkalabik - a munkagoldenek viszont annál kevésbé.
Megérkezett Lia is, akivel sajnos nem sokat tudtunk beszélgetni, mert mi már készülődtünk haza, de attól még megnéztük az "L" osztályosok első pár feladatát, láttunk pár igen szép munkát, szuper kutyáktól.
Örülök, hogy részese lehettem ennek az eseménynek, és remélem, még sok versenyen részt vehetünk. Nem bántam meg, hogy elmentem, hogy így alakult. Úgy gondolom, a lehető legtöbbet kihoztuk magunkból, sokat sokat kell gyakorolnunk, de nem vette el a kedvem a 0-zás, hanem rengeteg erőt, és lelkesedést adott a folytatáshoz.
Boldog szülinapot RMSE!!!!
A Working Test egy vadászati szituációkat dummyval (500g-os "babzsákokkal") imitáló verseny, ahol főként azt nézik, mennyire irányítható, stabil a kutya. A retrieverek eredeti célja az volt, hogy az elállósorban dolgozzanak, gazdájuk mellett menjenek, akár órákon át üljenek egy helyben, majd az eső apróvadat a lehető leggyorsabban összeszedjék a terület legkisebb zavarásával. Ezért fontos, hogy a lehető leginkább irányítható legyen a legkisebb jelekkel akár több száz méter után is. Valamint, hogy jó "memory" képességük legyen, több eső vadat megjegyezzenek.
Tervben volt, hogy Iannal elindulok egy versenyen, hiszen nagyon ügyesen dolgozott az elmúlt időszakban, habár komolyabban csak az elmúlt pár hónapban kezdtem vele komolyabban gyakorolni... Tudtam, hogy nem vagyunk készek egy versenyre, de el akartam menni, meg akartam nézni egy WT-t itthon, és akkor már kutyával indulok el természetesen, hiszen nézőként nem látsz bele abba, milyen ott állni, nem tudod a feladatok nehézségét.
Választásom a "10 éves az RMSE Dummy Trial és Working Test" eseménysorozatra esett, az az időpont volt megfelelő számunkra a leginkább.
Nevezés után pedig kezdődhetett az idegeskedés.... Mi lesz, hogy lesz, így úgy amúgy.... Legnagyobb félelmem a beugrás volt, jaj mi lesz ha beugrik és azért 0-zunk be (a WT-kben kevésbé jártasaknak ez a kieséssel egyenlő). Nem mondom, hogy nem reménykedtem abban, hogy végig megyünk 0 nélkül, de tudtam, első versenyünkön bőven benne van a pakliban, hogy nem megyünk végig. Hiszen rutinban és tapasztalatban igazán sok hiányom van.
Csütörtök esténk nem telt valami fényesen.... helyesebben mondva, életem legszörnyűbb óráit éltem át... Ian ugyanis, mint azt ahogy legtöbben tudjátok, elveszett. Reggel került elő, így még a másnapra beütemezett WT is megvalósulhatott.
Az idegesség nyomát sem tapasztaltam ezek után magamon. Boldog voltam, hogy velem lehet a kutyám, hogy mi ketten EGYÜTT lehetünk. Aki átélt hasonló szörnyűségeket, tudja, miről beszélek.
Szombaton fél 5-kor indultunk aputól, Kecskemétről Halászi felé. Útközben Fieber Szilvi is csatlakozott hozzánk Vecsésen a flatekkel, így kicsit zsúfoltan, de jó hangulatban folytattuk a további sok sok km-s utunkat.
Fél 8-ra értünk a gyönyörű Babos Majorhoz Halásziba, lovak, tó, hatalmas terület. Megmozgattuk a kutyákat, ittunk egy kávét, megismerkedtünk pár emberrel, hiszen számomra ez az egész világ még nagyon új.... Azt se tudtam hirtelen ki kicsoda, csak a nevek voltak ismerősök, de az arcok már kevésbé. FB átka.... Hamarosan a regisztráció is elkezdődött, 2. sorszámot kaptuk. Hát, legalább nem sokat izgulok feladatok előtt.
A katalógus valami álomszép volt, percekig csak gyönyörködtem, milyen szép, igényes, ízléses designja van. Imádomimádomimádom!!!!!!!!
Nagyon szimpatikus volt, hogy nem néztek ki engem mint kis újoncot, sokan odajöttek beszélgetni, bátorítani picit. Pedig nem is voltam ideges, és tudtam, úgyis kiesek.
9 körül kezdődtek a mi feladataink, Stefaan Bollen bíróúrnál volt az első két állomásunk.
Az első feladat egy árok egyik oldaláról a másikra jelölés volt, majd a visszafelé jövő kutya mellett a segéd lőtt és dobott egy dummyt, amiért az első visszahozása után kellett küldeni a kutyát.
Nem is volt semmi gond addig a pillanatig, hogy nem szólítottak bennünket. Ahogy elindultam a bíró felé hirtelen görcsbe állt a gyomrom, de még nem volt vészes az egész. Odaálltam, bíró elmondta a feladatot, majd kidobták az első dummyt. Na, itt már volt gond, görcs, lábremegés, kiszáradt a szám, kész, végem volt.... Még jó, hogy egy hozd-ot ki tudtam nyögni. Ian lendületesen, pontosan ment, és hozta a dummyt... ám amikor kidobták a másikat.... hát, az egy életre megmarad az emlékezetembe.... A dummyt a szájában szó szerint elhajította és rohant a másikhoz, ami egyenlő volt egy nagy nagy 0-val.... nem is baj, gyorsan lekerült a vállamról a teher.... De a bíróúr "that was very nice from a show golden, really" mondata nekem irtó sokat jelentett.
A nagy stressz után sírtam egy kicsit - rajtam mindig így jön ki, nem a 0 miatt bőgtem - aztán már csak nevettem a dolgon, hiszen 9:12-kor már végeztem is az egész délelőtti programmal, ami 9-kor kezdődött.
A következő feladat egy erdő szélén kezdődött lábmunkával, Ian többé kevésbé ügyes volt, szépen jött, mi pedig jót beszélgettünk az időjárásról, hogy tetszik a nap, majd amikor ment a jelölés szépen állt mellettem és várt, ismét szépen pontosan ment ki a dummyhoz és hozta. Egyedül én voltam a béna, ugyanis nem a bíró kezébe adtam a dummyt, hanem a nagy örömben, hogy eddig jók vagyunk a földre magam mellé. Miután újra lábnál volt Ian újabb lövés, de most nem dobtak dummyt, úgy kellett visszaküldenem őt ugyanarra a pontra. Kicsit túlkalkuláltam a szelet, azt hittem jobban elviszi majd Iant, így nem túl jó helyre irányítottam, de gyorsan meglett a dummy.... Ian úgy gondolta, most Böszörményi Zsoltinak viszi,aki tolmácsnak és segítségnek volt ott, és már majdnem leült elé amikor rájött, nem én vagyok, és gyorsan arrébb jött hozzám.
16 pontot kaptunk "just like your age", ahogy a bíróúr mondta... majd amikor közöltem, hogy majdnem, meglepődve kérdezte, hogy fiatalabb? Ez jó! Eddig mindig idősebbnek néztek, legalább 21-nek... Nagyon jó
 |
| köszönet a fotókért Eszli Katinak! |
Utána átmentünk a másik bírónkhoz, Stefano Martinolihoz, aki úgy néz ki, nagyon szereti a kicsit komplikáltabb feladatokat.
Elsőként egy 2x jelölés volt egy igen fedett területre egy kis lábmunka után. Itt nem tudom mi lett a kutyámmal... végig figyelt, lábmunkája szuper, gyönyörűen kiment a területre, keresett, keresett, keresett, rettentő kitartóan, ahogy szokott..... és nem hozott semmit... sokáig volt kint, a végén már visszakérdezett, hagyta, hogy irányítsam - ez egyébként nagyon tetszett, hogy szépen reagált ezekre a dolgokra.
Őszintén nem tudom miért végződött ez a faladat így... hallottam olyat is, hogy fácándög volt ott, és lehet Ian átkapcsolt arra, lehet nem, lehet szimplán kicsit bunkózott velem.... Nem tudom, de már nem is számít.
A következő feladat abszolút vitte a prímet nálam, még jó, hogy nem mentünk addig végig, itt tuti kiestünk volna.
Egy kicsit kanyarodó tóparton kellett sétálni, ültetni a kutyát, majd egy jelölés valami bozótosba, megfordulás, lábnál követés, ültetés, majd helyben maradásban otthagytuk a kutyát, vízbe egy dummy repült, be kellett hívni a kutyát, és visszaküldeni az elsőért, majd a vízben lévőért.
No, hát ez nálunk szuperül ment addig, hogy nem kellett küldeni a dummyért. csomószor próbálkoztam, de mindig lefordult a vízhez.... Utólag már bánom, hogy nem mentem oda akár pár m-re a dummyhoz, és küldtem úgy oda a kutyát. No, már mindegy, tudom, mire kell gyakorolni.... "You should train more" hahhaa tényleg? Nem gondoltam volna :D Persze, hogy többet kell gyakorolnunk, hiszen még fiatal, most kezdtük az egészet.
A 11 vagy 12 nevezett "E" osztályos versenyzőből csak 4 fejezte be a testet.
Utána fotózkodtunk kicsit, sétálgattunk, megebédeltünk, kicsit élveztük a napsütést, ami már nekem kicsit túl sok volt. Elkezdtek gyülekezni a délutáni, eggyel fentebbi osztály versenyzői, ahol showkutyát már alig alig lehetett látni, inkább munkalabikat. Azt azért itt meg kell jegyeznem, egyre jobban tetszenek a munkalabik - a munkagoldenek viszont annál kevésbé.
Megérkezett Lia is, akivel sajnos nem sokat tudtunk beszélgetni, mert mi már készülődtünk haza, de attól még megnéztük az "L" osztályosok első pár feladatát, láttunk pár igen szép munkát, szuper kutyáktól.
Örülök, hogy részese lehettem ennek az eseménynek, és remélem, még sok versenyen részt vehetünk. Nem bántam meg, hogy elmentem, hogy így alakult. Úgy gondolom, a lehető legtöbbet kihoztuk magunkból, sokat sokat kell gyakorolnunk, de nem vette el a kedvem a 0-zás, hanem rengeteg erőt, és lelkesedést adott a folytatáshoz.
Boldog szülinapot RMSE!!!!
Megjegyzések