Tenyésztés

 A Magyar VADÁSZLAP 2018-as évi, augusztusi lapszámában megjelent írásom:

Picture
Fotó: Szekeres Nikolett
Minden kutyatulajdonos számára a saját kutyája a legszebb, a legjobb, a legokosabb. Ilyen felfogással hamar eljuthatunk arra a pontra, hogy milyen jó lenne, ha kedvencünknek kölykei lennének, hiszen azoknál nincsen aranyosabb. Eszünkbe juthat az is, hogy ezeket a géneket muszáj továbbadni, mert úgy mások életét is bearanyozza egy olyan társ, mint a miénk.

Ám, ha kicsit utána olvasunk, hogyan is lehet tenyészteni, rögtön rájövünk, ez korántsem ilyen egyszerű. A jog- és tenyésztési szabályzatok az utóbbi évtizedben teljesen megváltoztak, jóval szigorúbb követelményrendszernek kell megfelelnünk, ha kiskutyákat szeretnénk. Ezek a szabályok nem azért jöttek létre, hogy megnehezítsék a tenyésztők életét, hanem azért, hogy a Magyarországon tenyésztett kutyák minősége világszerte elismert lehessen.
Tenyésztőnek nevezhetjük azokat, akik valamelyik nemzetközi tenyésztési szervezetnél (például Nemzetközi Kinológiai Szövetség – FCI) regisztrált kennel névvel rendelkeznek, és a tenyésztési előírásnak megfelelő, származási lappal rendelkező kutyákat tenyésztenek. Azokat, akik ezeknek nem felelnek meg – függetlenül attól, hogy egy vagy több száz almot hoznak létre – szaporítóknak nevezzük. A törzskönyv nem egy luxuscikk, vagy a sznobság jele, hanem egy biztosíték arra, hogy minőségi, egészséges, fajtatiszta kutyánk van. Törzskönyv nélküli egyedek nem minősülnek fajtatisztának, csak a fajtajelleget hordozó keveréknek.
A tenyésztés célja az, hogy generációról-generációra egyre jobb és jobb egyedek szülessenek, megfelelve a fajta minden kritériumának, legyen szó küllemről, munkaképességről vagy temperamentumról, hiszen ezek hármasa adja a fajta egészét.
Sokat hallani azt a kifejezést, hogy egy fajta túltenyésztett, és a fajtatiszta kutyák nem egészségesek. Valóban rengeteg olyan esetet látni, ahol egy adott tulajdonság miatt a fajta teljesen más képet mutat, mint évtizedekkel ezelőtt. Ám ennek nem feltétlenül kell így lennie, hiszen minden kutyafajta egy bizonyos céllal jött létre, és a leírások, azaz standerdek úgy íródtak, hogy erre a célra a legalkalmasabb egyedet mutassák be. Egy tenyésztőnek ez a standard az útmutató, ami szerint az adott fajtát tenyésztenie kell. A tenyészegyedeket ennek megfelelően kell kiválasztania, ami persze nem egyszerű, hiszen tökéletes eb nincs. Nem elég, hogy a kutyánk megfelelően dolgozik és rendkívül hasznos vadásztársunk, de vajon megfelel a küllemi és egészségügyi feltételeknek is? Persze, bátran mondhatjuk, hogy a kedvencünk makkegészséges, soha nem volt beteg még, ám ez nem jelenti azt, hogy nem hordozója egy olyan betegségnek, ami nála sosem, vagy csak idős korában fog jelentkezni, de a kölykök életét megkeseríti.
Ezért is fontos a törzskönyv, amiben minden felmenő visszakövethető, láthatóak az egészségügyi szűrések, kiállítási és munkaeredmények. Természetesen előfordul, hogy a kutyánk, aki egy jó kennelből származik, mégis beteg lesz, ám sajnos a genetika rejtelmeit a mai napig nem teljesen ismerjük. Ez a kockázat csökkenthető, ha olyantól vesszük meg a kiskutyánkat, akinek nagy tudása van az adott fajtáról, és ismeri a saját kutyáinak vonalait, ezek kockázati lehetőségeit, hiszen ez mindenhol előfordul. A kérdés az, hogy ezekkel kapcsolatban becsukjuk-e a szemünket, és nem veszünk róluk tudomást, vagy megpróbáljuk elkerülni és tudatos szelekcióval megszüntetni az adott gondot.
Mielőtt kiskutyák születését tervezzük, ismerjük meg a saját fajtánkat, milyen egészségügyi kockázatok merülnek fel, kérjük ki az eredményes tenyésztők véleményét, látogassunk el rendezvényekre és keressük fel a fajtagondozó szervezeteket, tájékozódjunk a tenyésztési feltételről.
A kutyatenyésztés nem való mindenki számára, rendkívül idő és energiaigényes. Nem mellesleg anyagilag akárhogyan nézzük, nem kifizetődő, hiszen a versenyek, egészségügyi szűrések, megfelelő táplálás, mind a szuka, mind a kölykök számára igen költségesek. Gondoljuk át terveinket, lehet, egy család életét keserítjük meg rossz döntésünkkel.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések