Okosak vagy okoskodók
Senki sem születik mindentudónak, és ahogy a kutyáinknak is szüksége van a képességeik és tudásuk fejlesztésére, úgy bizony a gazdiknak is. A mai, modern világban a lehetőségek korlátlan tárháza áll rendelkezésünkre, ha oltani akarnánk a tudásszomjunkat. Ám, hogy a műhelytitkok közül mi az, amit érdemes megfogadni, s leginkább ki az, akitől érdemes egyáltalán tanulni vagy tanácsot kérni, igen sok fejtörést okozhat.
Néhány évtizeddel ezelőtt az információáramlás sokkalta lassabban történt, mint napjainkban. Nem volt elég egy kényelmes fotel és egy okostelefon ahhoz, hogy úgymond minden csínját-bínját kitanulja egy lelkes kezdő a vadászkutyázásnak. Ahhoz kint kellett lenni hóban, fagyban, sárban, esőben és kánikulában, s nem utolsó sorban bizonyítani kellett, hogy a rutinos, tapasztalt szakmabeliek beavassák az illetőt az ebnevelés rejtelmeibe. Most pedig? Elég, ha belépünk egy-egy Facebook-csoportba, ahol minden tag szívesen szolgál jó tanácsokkal a kutyakiképzés legmagasabb szintjeiről. Ezen kívül – egyesek legalábbis úgy vannak vele –, hogy semmi egyébre nincsen szükség, minthogy kövessünk pár „hírességet” Instagramon, vagy feliratkozzunk egy „kutyasuttogó” YouTube-csatornájára, s a dolog megy majd magától. Esetleg jobb esetben pár könyvet is a kezünkbe vehetünk, de az sajnos sokak számára már eléggé ódivatú…
Ha pedig úgy döntenénk, saját szemünkkel lesnénk el a praktikákat, sorban állnak az önjelölt „profi” szakemberek, akik vállalják, hogy az újdonsült gazdit és kutyáját (vagy csak a négylábút) eljuttatják a legmagasabb szintekig. Szívfájdalom, de egyre több az ilyen határtalan önbizalommal rendelkező „dog coach” aki kihasználja a kezdők naivitását, és hangzatos reklámszövegekkel adja el – nem csekély anyagi ellenszolgáltatás fejében – egyébként hiányos tudását. Sokszor nem is szánt szándékkal, pusztán rutintalanságból megfelelő szakmai háttér nélkül több kárt tudnak tenni, mint hasznot hajtani. Arról pedig ne is beszéljünk, mi történik, ha borzasztó kondícióban vagy leromlott egészségi állapotban kapjuk vissza szeretett kedvencüket. Már, ha visszakapjuk egyáltalán! Mert sajnos ilyenre is volt példa…
Mint mindenki, én magam is végigsétáltam ezen a rögös úton, mi több, egyszer majdnem sikerült egy életre tönkretennem a társamat, a sok „hasznos” tanácsnak köszönhetően. Szerencsére még éppen időben megfelelő kezekbe kerültünk…
Az elmúlt időszakban az élet több területén, nemcsak a vadászatban, de a sportban is megfigyeltem, hogy az igazán sikeres, mély tudással és kellő tapasztalattal rendelkező edzők, szakemberek nem fecsérelnek időt vagy energiát arra, hogy a közösségi médián fényezzék, reklámozzák magukat, vagy csoda-tippeket osszanak meg a hiszékeny nézőkkel, olvasókkal. Valószínűleg nincs szükségük ilyesféle visszaigazolásra, hiszen az ő sikereik önmagukért beszélnek, ahhoz pedig kétség sem fér, hogy erre idejük már nem sok maradna.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy minden eb más-más személyiséggel és idegrendszerrel rendelkezik, még adott fajtán belül is hatalmas a szórás, így nincs egyetlen olyan hozzáértő (vagy kókler) személy, akit minden vadászkutyához nyugodt szívvel ajánlani lehetne. Ezért is tartom fontosnak, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a tenyésztővel, mert valószínűleg ő biztosabban tud olyanokat ajánlani, akik segíthetnek elindulni ezen a cseppet sem egyszerű, meglehetősen rögös, ám annál izgalmasabb, és gyönyörű úton.
Néhány évtizeddel ezelőtt az információáramlás sokkalta lassabban történt, mint napjainkban. Nem volt elég egy kényelmes fotel és egy okostelefon ahhoz, hogy úgymond minden csínját-bínját kitanulja egy lelkes kezdő a vadászkutyázásnak. Ahhoz kint kellett lenni hóban, fagyban, sárban, esőben és kánikulában, s nem utolsó sorban bizonyítani kellett, hogy a rutinos, tapasztalt szakmabeliek beavassák az illetőt az ebnevelés rejtelmeibe. Most pedig? Elég, ha belépünk egy-egy Facebook-csoportba, ahol minden tag szívesen szolgál jó tanácsokkal a kutyakiképzés legmagasabb szintjeiről. Ezen kívül – egyesek legalábbis úgy vannak vele –, hogy semmi egyébre nincsen szükség, minthogy kövessünk pár „hírességet” Instagramon, vagy feliratkozzunk egy „kutyasuttogó” YouTube-csatornájára, s a dolog megy majd magától. Esetleg jobb esetben pár könyvet is a kezünkbe vehetünk, de az sajnos sokak számára már eléggé ódivatú…
Ha pedig úgy döntenénk, saját szemünkkel lesnénk el a praktikákat, sorban állnak az önjelölt „profi” szakemberek, akik vállalják, hogy az újdonsült gazdit és kutyáját (vagy csak a négylábút) eljuttatják a legmagasabb szintekig. Szívfájdalom, de egyre több az ilyen határtalan önbizalommal rendelkező „dog coach” aki kihasználja a kezdők naivitását, és hangzatos reklámszövegekkel adja el – nem csekély anyagi ellenszolgáltatás fejében – egyébként hiányos tudását. Sokszor nem is szánt szándékkal, pusztán rutintalanságból megfelelő szakmai háttér nélkül több kárt tudnak tenni, mint hasznot hajtani. Arról pedig ne is beszéljünk, mi történik, ha borzasztó kondícióban vagy leromlott egészségi állapotban kapjuk vissza szeretett kedvencüket. Már, ha visszakapjuk egyáltalán! Mert sajnos ilyenre is volt példa…
Mint mindenki, én magam is végigsétáltam ezen a rögös úton, mi több, egyszer majdnem sikerült egy életre tönkretennem a társamat, a sok „hasznos” tanácsnak köszönhetően. Szerencsére még éppen időben megfelelő kezekbe kerültünk…
Az elmúlt időszakban az élet több területén, nemcsak a vadászatban, de a sportban is megfigyeltem, hogy az igazán sikeres, mély tudással és kellő tapasztalattal rendelkező edzők, szakemberek nem fecsérelnek időt vagy energiát arra, hogy a közösségi médián fényezzék, reklámozzák magukat, vagy csoda-tippeket osszanak meg a hiszékeny nézőkkel, olvasókkal. Valószínűleg nincs szükségük ilyesféle visszaigazolásra, hiszen az ő sikereik önmagukért beszélnek, ahhoz pedig kétség sem fér, hogy erre idejük már nem sok maradna.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy minden eb más-más személyiséggel és idegrendszerrel rendelkezik, még adott fajtán belül is hatalmas a szórás, így nincs egyetlen olyan hozzáértő (vagy kókler) személy, akit minden vadászkutyához nyugodt szívvel ajánlani lehetne. Ezért is tartom fontosnak, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a tenyésztővel, mert valószínűleg ő biztosabban tud olyanokat ajánlani, akik segíthetnek elindulni ezen a cseppet sem egyszerű, meglehetősen rögös, ám annál izgalmasabb, és gyönyörű úton.
Megjelent a Magyar VADÁSZLAP 2019/augusztusi számában
Megjegyzések