Nagyágyú
A szerkesztőségben beszélgettünk arról, kihez milyen kutya illene leginkább… Ekkor jutott eszembe a clumber spániel (igaz, most nem fogom elárulni, kinek a neve kapcsán merült fel bennem a fajta). Első ránézésre sokakban nem a klasszikus vadászkutyát idézi a külleme: rövidke lábai, hosszú, kissé nehézkes teste és robosztus feje elsőre furcsa látványt nyújt. Nem is gondolnánk, hogy az angol nemesek körében igencsak közkedvelt vadásztárs volt.
Az 1700-as évek végén az angliai Nottingamshireben található birtokán Newcastle hercege és tehetséges vadőre, William Mansell megalkotott egy nagytestű spánielt, melyet a herceg hatalmas birtokáról, a Clumber Parkról neveztek el. Egyes források szerint a fajta őseit, a díjnyertes spánieleket a francia forradalom alatt Duc Louis de Noailles, a herceg jó barátja menekítette ki hazájából, hogy megkímélje őket a forradalom gyötrelmeitől. Mások szerint a Blenheim spánielek leszármazottjai, akik korábban is népszerű négylábú segítői voltak az angol sportembereknek. Egy biztos: egy olyan kajtatóeb tenyésztése volt a cél, ami a sherwood-i erdő sűrű aljnövényzetében is boldogul.
Hamarosan az apróvad vadászatának előszeretettel hódoló nemesek és földbirtokosok kedvence lett, sőt, a királyi család több tagja, VII. Edward és édesapja, Albert herceg, aki Viktória királynő férje volt, valamint V. György is rajongott értük, utóbbi egyenesen korának egyik legnagyobb tenyésztőjévé vált. A királynő naplójában többször is megemlíti kutyáikat, melyek nagyon közel álltak a szívéhez.
A brit arisztokrácia fénykorában számos művész örökítette meg az ikonikus ebeket, melyek remekül példázzák, hogy az idő elteltével sem sokat változtak megjelenésükben (mielőtt valaki azt hinné, hogy ők is csak a modern „extrém-divat” áldozatai). Már az 1800-as évek közepén állandó szereplői voltak a kutyakiállításoknak, ekkortájt kerültek tenyészegyedek az Egyesült Államokba és Kanadába, ahol kiemelten nagy hangsúlyt fektettek a kezdetleges törzskönyvek vezetésére. Éppen ezért lehetséges az, hogy az Amerikai Kennel Klub megalakuláskor, 1884-ben a kilenc „alapítófajta” egyike a clumber spániel volt.
Az első spániel-munkaversenyeket, azaz Field Trialeket 1899-ben rendezték, a fajta pedig népes mezőnyben képviseltette magát. Igazi „duál eb” volt, számos kiállítási sikert gyűjtöttek a sikeres vadászati megmérettetések mellett.
Az I. világháború hatalmas törést jelentett ennek a fajtának az életében is, rengetegen felhagytak a tenyésztéssel. V. György király mentette meg a kihalástól, miután saját vonalat alapított 1925-ben a királyi kennelben, és innentől a Sandringham birtokon főként clumbereket használtak a vadászatok során. Manapság egyébként Erzsébet királynő és férje labradorjai csóválnak a pazar kennelsoron.
A II. világháború után már inkább csak kedvtelésből és kiállítási célokkal tartották őket, csakúgy, mint más remek vadászkutyafajtát.
Az 1700-as évek végén az angliai Nottingamshireben található birtokán Newcastle hercege és tehetséges vadőre, William Mansell megalkotott egy nagytestű spánielt, melyet a herceg hatalmas birtokáról, a Clumber Parkról neveztek el. Egyes források szerint a fajta őseit, a díjnyertes spánieleket a francia forradalom alatt Duc Louis de Noailles, a herceg jó barátja menekítette ki hazájából, hogy megkímélje őket a forradalom gyötrelmeitől. Mások szerint a Blenheim spánielek leszármazottjai, akik korábban is népszerű négylábú segítői voltak az angol sportembereknek. Egy biztos: egy olyan kajtatóeb tenyésztése volt a cél, ami a sherwood-i erdő sűrű aljnövényzetében is boldogul.
Hamarosan az apróvad vadászatának előszeretettel hódoló nemesek és földbirtokosok kedvence lett, sőt, a királyi család több tagja, VII. Edward és édesapja, Albert herceg, aki Viktória királynő férje volt, valamint V. György is rajongott értük, utóbbi egyenesen korának egyik legnagyobb tenyésztőjévé vált. A királynő naplójában többször is megemlíti kutyáikat, melyek nagyon közel álltak a szívéhez.
A brit arisztokrácia fénykorában számos művész örökítette meg az ikonikus ebeket, melyek remekül példázzák, hogy az idő elteltével sem sokat változtak megjelenésükben (mielőtt valaki azt hinné, hogy ők is csak a modern „extrém-divat” áldozatai). Már az 1800-as évek közepén állandó szereplői voltak a kutyakiállításoknak, ekkortájt kerültek tenyészegyedek az Egyesült Államokba és Kanadába, ahol kiemelten nagy hangsúlyt fektettek a kezdetleges törzskönyvek vezetésére. Éppen ezért lehetséges az, hogy az Amerikai Kennel Klub megalakuláskor, 1884-ben a kilenc „alapítófajta” egyike a clumber spániel volt.
Az első spániel-munkaversenyeket, azaz Field Trialeket 1899-ben rendezték, a fajta pedig népes mezőnyben képviseltette magát. Igazi „duál eb” volt, számos kiállítási sikert gyűjtöttek a sikeres vadászati megmérettetések mellett.
Az I. világháború hatalmas törést jelentett ennek a fajtának az életében is, rengetegen felhagytak a tenyésztéssel. V. György király mentette meg a kihalástól, miután saját vonalat alapított 1925-ben a királyi kennelben, és innentől a Sandringham birtokon főként clumbereket használtak a vadászatok során. Manapság egyébként Erzsébet királynő és férje labradorjai csóválnak a pazar kennelsoron.
A II. világháború után már inkább csak kedvtelésből és kiállítási célokkal tartották őket, csakúgy, mint más remek vadászkutyafajtát.
Megjegyzések