Dunaújváros CAC - 2014.09.28.

Utolsó pillanatban neveztem be Iant erre a kiállításra, nem tudtam eldönteni, akarok-e menni, vagy sem. Növendék kan még nem volt nevezve, így úgy döntöttem, hátha összejönne az első CAC a HCH-hoz a nagyfiúnak. Tudom, hogy a bíróúrnak, akit én mélységesen tisztelek és kedvelek, Kardos Vilmosnak nem igazán esete a kutyám, hiszen amit ő annyira szeret, a fej, még nem a legtökéletesebb. Próba cseresznye, hátha erősödött annyit a fiúka április óta, amikor utoljára látta őt.
Közben István is megkeresett, hogy Chelseat felvezetném-e, illetve Gergő is benevezte a két kölyköt minor puppy osztályba. Így indultunk neki a naaagy Dunaújvárosnak. 

Istvánékhoz pakoltunk le, és irtó jót beszélgettünk, jó hangulat kerekedett sec-pec. Segítettem Gildét felvezetni, aki BOS lett velem. 
Sok sok ismerőssel futottunk össze, ám legjobban egy vadkerti család lepett meg, akik még csak nem is kutyások. 
Chelsea jött először, szuperül működött. Egyszerűen imádom a kiscsajt, élvezet vele minden másodperc bent a ringben. Mosolyog, csóvál, boldog, tökéletesen működik. Nem is kell több azt hiszem :) Nagyon örültünk mind, ugyanis a nagylány Fajtagyőztes lett, népes,erős mezőnyben.

Nem sok időm volt Ianke előtt, ő volt az első a fajtában, így kicsit szétesve értünk be. Nagyon ügyes volt, most talán nem bunkózott velem és feszült be a ringben, bár nem is állt a legszebben. Gyönyörű bírálatot kaptunk. A Fajtagyőztes választásra Gergő vitte be Őt, hosszas könyörgések után. Kíváncsi voltam, hogy mutatja magát a nagyfiú mással. Olyan szinten izgultam, hogy soha többet nem adom oda senkinek szerintem. BOS lett Gergővel, juhuuuu!!!!

Best in Showig sok időnk volt, nézelődtünk, ismerősökkel beszélgettünk. Zsu megkért, hogy kicsit segítsek be neki, videókat szeretett volna a kölykökről és Nestáról. Örömmel teljesítettem kérését, tündérik a babák!!

Első program a Junior Handling volt, ahol tesóm indult Iannal. Hát, van még mit csiszolni, bőven van mit gyakorolniuk, Réka nagyon elizgulta a dolgokat. Sebaj, máskor jobban fog menni neki. 
Következő szám amiben érdekeltek voltunk, a Minor Puppy Best in Show volt, ahol kicsi Borsikát vittem. Ügyes volt nagyon, szépen mutatta magát, ám a Bíróúrból kiindulva nem sok jót reméltünk, hiszen az ő kedvence a 9-es, társasági kutyák csoportja. Nagyon meglepődtem amikor szűkített bennünket. Alex bácsi már akkor mondta, figyeljem meg, elsők leszünk. Óóóóó dehogy is.. Borsika totál szét van csúszva, nagy lábak, kis egérfej jelenleg... Miért helyezné őt.... Volt nagy öröm amikor igaza lett, és a kicsi Borsika lett a MP BIS. Köszönjük szépen Gröschl Ferencnek ezt a megtisztelést!!!!

Nyolcas fajtacsoport bírálatánál vezettem fel Chelseat, ahol Csoport 3. lett. 
JunBIS-be én vittem be Nestát, nagyon ügyesen dolgozott velem, de sajnos nem Őt szűkítette a Bíróúr. 

köszönet a szuper képért: Kutyaegydolog


Nagyon eredményes napot tudhatunk magunk mögött, Két BIS helyezés, és két BOS a kezeim alatt. Lehetne minden kiállítás ilyen eredményes :) 


Kiállítás után beszélgettünk kicsit Csabával, mesélt kicsit az idei ISPUról, illetve Alexbácsival is bemutatkoztunk egymásnak :) :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések