VAV - 2014.10.05.

Rettentő izgatottan, kis gyomorgörccsel vártam ezt a napot, amikor Iannal számot adunk vadászati munka terén elért eddigi tudásunkról. Ian nem egy egyszerű eset néha, sokkal, de sokkal keményebb kézzel kéne fognom sok esetben. Makacs, önfejű, viszont igen érzékeny tud lenni. Nagyon gyerek volt az elmúlt időszakban, ezért a munkát nem is erőltettem nála, majd egyik napról a másikra megváltozott, és a vad lett a mindene. Már nem érdekelte, hogy erős szaga van a kacsának, vagy, hogy a gerle tolla foszlik a szájában. Szerette, és akarta.... És ez a nap, nem máskor jött el, mint a VAV előtti héten. Kisebb fajta szikla esett le a szívemről, amikor előtte nap egy szép vonszalékmunkát kidolgozva felvette a gerlét.

Ian elsősorban nyilván egy retriever, így azokat a munkákat gyakoroltuk többet, jelöléseket, memorykat, a többi dolog, ami VAV-on feladat, sokszor elhanyagoltuk, egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor vettük elő őket. Tehát nem egy halálra gyakorolt feladatsor volt számunkra, de azért azt sem mondanám, hogy sosem csináltam meg vele.

Vasárnap reggel egy előző napi buli fáradalmaival keltem, majd gyors pakolás, iratok ellenőrzése után elindultunk Hetényegyházára. 

Aznapi bírónk Zsilka Ferenc volt, a vizsgát Gombai Csabi és Koncz Pisti karöltve szervezték, 17 kutya jelentkezett a vizsgára, ha jól emlékszem. Iannal az 5-ös sorszámot kaptuk, majd miután kitöltötte mindenki a nevezési lapját, elindultunk a vizsga színterére. 

Igen kellemes meglepetés volt látni egy labradoros jelentkezőt is, így a vizslás tömegben, nem csak én rikítottam "mihaszna" kutyával. A vadászatban kevésbé jártas olvasóknak mondanám, vagy magyaráznám meg ezt a szóhasználatot első sorban.
Itthon, a magyar vadászati berkekben a retrieverek nem számítanak kutyáknak, hiszen nem állnak vadat, innentől jó kutya nem lehet.... Retrieverek alapvetően láb mellett dolgozó kutyák, lövés előtti munkára nem szeretik használni sokan, ezért amolyan "luxuscikk" egy vadász számára. 

Mivel a goldenben igen nagy részben vannak szetterek, spánielek, így egy-egy egyednek sokszor igen szép mezei munkája van, és tökéletesen alkalmas a puska előtti munkára. 

Első vizsgarész egy vonalhajtás volt, ahol a két széléről 1-1 kutyát elengedtek, majd egy sörétes puskával lőttek egyet. 

Amikor ránk került a sor, meglepően jól teljesített a szőrmók, rövid sípjelre kérdőn nézett rám, és okos ügyes kutyaként megindult abba az irányba, amerre kitartottam a karomat, lövésre megállt, figyelte, hátha esik valami.... 

Pár vizsgázó már itt érdekes magatartást mutatott, a kutyája felmenőit ordibálva szidta, behívás nem igazán ment gördülékenyen, majd amikor a bíró kérdésére, miért nem síppal szól a kutyának, a válasz annyi volt, nem tudta, hogy itt ilyen flancolás van.

Átmentünk a másik feladat színterére, a légszimatos kereséshez. Ian nem szerpelt úgy, ahogy én igazán szerettem volna, leragadt egy igen illatos szuka pisijének helyén, amikor szóltam neki kegyesen továbbhaladt, és megkereste a nyulat. 

Ennél a résznél, amíg más vizsgázókra vártunk kaptam hideget és meleget is, pár kedves vizsgázó társunktól. Bevallásuk szerint, nekik nem való ez a kutya, mert még egy jóízűt sem lehet rájuk verni láccel, mert meglátszik az olaj a szőrén. Igazából nem nagyon hatottak meg, hiszen a kutyám eddig maximális pontszámmal telejsített, míg közülük egy-ketten már meg is buktak. 

Felmentősereg is megérkezett a gyengébbik nem részéről Szendrei Niki személyében. 

Következő a vízi elhozás volt, amitől leginkább féltem, ugyanis nem volt lehetőségem igazán kipróbálni ezt a feladatot Iannal, éppen ezért gyomorgörccsel álltam ott, a kutyámra meg ragadt át a feszkó percről percre.. lövést hallott, de vízben még sosem volt amikor lőttek. 

Pontosan ahogy lelki szemeim előtt láttam Ian a víz által sokszorosra felerősített lövés hallatára igen meglepődött, majd ő eldöntötte, nem megy vissza, hiába vetettem be minden tudásom. Láttam, hogy nem fél, hiszen farka fent, és abszolút nem volt megszeppenve... Csupán, anya, ehhez most nincs kedvem szemekkel nézett. Láttam, hogy nem lesz jobb, mondtam, hogy fel szeretném adni, semmi értelme még 4 percig égetni magunkat, elkönyveltem, hogy megbuktunk, ám a Bíróúr mondta, hogy van még 4 percem, használjam ki.... Életem leghosszabb 4 perce volt, kínos lassúsággal teltek el a másodpercek, éreztem, hogy mindenki minket néz... Néhány segítő hozzászólás is érkezett, ám nem sokat használt..... Elhangzott a "fél perc van hátra" mondat, majd egy utolsó "Ian hozd"-ot mondtam, amolyan, lemondóan...Azt hiszem, mindenki meglepődött azon, ami ekkor történt, a kutyám megindult, elment a kacsáig, kihozta, és szépen, ülve átadta, anélkül, hogy megrázta volna magát. 

Szemét, szemét, szemét kutya.... de azért imádom :) 

Utolsó feladat a vonszalékmunka volt, amin a kutyám szuperül végigment, felvette a fácánt, majd megindult Niki felé, aki guggolva fotózott, majd később rájött, én máshol vagyok... De egyébként nem volt rossz munka szerintem, és ezzel teljesítettük a vizsga követelményeit. 

itt már boldogan, felszabadultan, levizsgázva

A 200 pontból Ian 190-et kapott, mező, légszimat, és vonszalék 4-es, a víz pedig 3-as. 

Nagyon szépen köszönöm Zsikla Ferencnek a munkáját, Csabáéknak a szervezést. 

Szuper társaságért hatalmas köszönet jár a két Nagy Zsoltnak (apukámnak, és Tigi a labrador gazdájának) Deák Gábornak és Nikinek, valamint Füzesi Petinek, Borinak és a Pocaklakónak :)

Valamint hatalmas köszönettel tartozom Lehoczky Andrisnak és Konyecsni Gergőnek a segítségükért, türelmükért. 

Vizsga után elmentünk egy kávéra Csabáékhoz, ahol Évi mennyei sütijét is megkóstolhattam. Köszönjük a vendéglátást! 

lökött ♥

Tudom, sokak szerint nem nagy dolog egy VAV vizsgát megcsinálni... tényleg nem az sokaknak.. nekem az... Iannal első vizsgánk volt, első igazi megmérettetés. Nagy nyomás volt rajtam, hiszen mi van, ha nem sikerül. Sikerülnie kellett, mert a kutya jó, az egyetlen hiba én vagyok. Nyomás volt rajtam, mert retrieverem van, mert showkutyám van. Ez nem kiállítás, ahol tudom mit várhatok, tudom mit kell csinálnom, ahol magabiztos vagyok. Itt minden új, sosem tudom mi fog következni, mit csinálunk jól, és mit rosszul....

Meg kell tanulnom nem idegeskedni, minden hibánk ebből fakadt. 

Az első lépésen túl vagyunk, innentől nincs ami megállíthat bennünket. Sok van még a kutyámban, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ezt kihozzam belőle. 

a lehető legkevésbé előnyös kép, de MI vagyunk :)

Fotókért köszönet Szendrei Nikinek és Deák Gábornak!!!