Békéscsaba CAC - 2015.04.05.

Here you can find it in English: http://golden-bliss24.tumblr.com/post/119707491452/bekescsaba-nat-show

Békéscsabára Chelseakével (illetve a két "nézővel", Iannal és Borsikával) indultunk neki Gergővel.
Pósteleken került megrendezésre ez a kiállítás, ami az egyik kedvenc helyszínem. Árnyékos, szép, igényes, szuper fotókat lehet készíteni. Kell ennél több?
Még bőven volt időnk reggel - hála a korai érkezésünknek - mindenkit megmozgatni, játszani, és pár kedves ismerőssel beszélgetésbe elegyedni. Nagyon hűvös időnk volt, már-már kellemetlen szél, és néha eső is.

Az első a sorban drága Bátorka volt, aki megnyerte a champion osztályt, majd Angyal, aki 2. lett. A fajtagyőztes összevetésben Bátorka a legszebb kan, és a legszebb ellenkező nemű kutya lett.
Rohantam át - bár kár volt - az akitákhoz, hiszen Nicocának is jelenése volt. Szuperül működött, még így a második kiállításán is velem. Nagyon, nagyon büszke voltam rá!
A 8-as fajtacsoport is ugyanebben a ringben volt, így Mártiékkal is tudtam kicsit beszélgetni, megcsodálni a Tikotta családot, Glórikát, Leont és Dilut :)



Már izgatottan vártam, hogy végre Chelseakével is bemehessek a ringben, ő ugyanis is teljesen már mint a legtöbb felvezetett kutya.... Végig engem néz azokkal a gyönyörű szemeivel, és úgy működik, mint az álom, pedig több mint egy éve volt nálunk. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az egyik kedvenc kutyám, él hal a munkáért, azért, hogy csak vele foglalkozzanak, és legyen feladata. Imádom!!! Gyönyörű munkájával - no meg a küllemi adottságainak köszönhetően - ismét bezsebelt egy fajtagyőztes címet.

Aznapra a fajtabírálatokkal végeztem, nem maradt más, mint egy kellemes forró gulyáslevest elfogyasztani - a nagy szélben és hidegben igen rendesen átfagytam, így különösképp jól esett a forró étel - Lacikával, és a fajtákról beszélgetni. Nagyon szeretem, hogy bizonyos fajtákról, típusokról ugyanaz a véleményünk, ugyanazt látjuk a kutyákban.

A BIS-ben elsőként a legszebb vadászkutyában taroltunk Chelokával, ugyanis Ő nyerte el a Legszebb Vadászkutyának járó gyönyörű serleget.



A folytatásban az én kedvenc óriásomat, Zarát vihettem be a fajtacsoport összevetésbe. Nekem Ő mindig is nagy szerelem volt, mint küllem, mint temperamentum terén. Hatalmas megtisztelés volt, hogy én vihettem be, mindezek mellett hatalmas élmény is. Széles mosollyal a pofiján csóválva futott velem. Sajnos a kicsi hely miatt nem tudtam igazán megmutatni azt, amiben Ő igazán jó - a mozgása.



Ha színben nem is, de stílusban és formában kicsit nagyot váltottam Zarus után, Chelseakével kellett készülnünk a csoport bírálatra. Nagy meglepetésemre ismét első helyezett lett, ezzel a 8-as fajtacsoport legszebbje. Ami az egészben talán a leginkább mosolygásra ad okot, az az, hogy egy éve itt kezdtük a közös - és Chelsea - pályafutásunkat. Élete első kiállításán életem első Junior BIS győzelme. olyan élmény, amit azt hiszem, sosem fogok elfelejteni, és úgy gondolom, most sem maradtunk szégyenben a nagylánnyal.



A BISben már nem értünk el semmilyen eredményt, de nagyon jó volt újra a "créme de la créme"-ben állni, főként ezzel a mindig mosolygós, csóválós, és imádattal csodálós lánykával.
Ő is egy olyan kutya akit bármikor egy szó nélkül örökre befogadnék az udvaromba.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések