World Dog Show Milano 2015
Kicsit zavarosan indult az idei világkiállítás, az érettségim miatt nehéz volt tervezni előre. Egy hónappal a kiállítás előtt döntöttem úgy, hogy az én szeretett kuvaszaimmal megyek ki. Az első pár nap, csütörtök és péntek is mozgalmas volt számunkra, a DOGFORSHOW-nak "tudósítottunk" itthonról.
Itt is szeretném megragadni az alkalmat, hogy legmélyebb tisztelettel és szeretettel gratuláljak mindenkinek, akinek köze volt Storm (Dewmist Silk Screen) Veterán Világgyőztes, Fajtagyőztes, Veterán Best in Show és Fajtacsoport 4. helyezéséhez. Igazán megható volt nézni őt, igazi hidegrázós, könnyeket szembecsalogató érzés. Storm volt az ELSŐ golden aki igazán megfogott, akinek a karrierjét még "nemkutyásként", vagy kezdő kutyásként is követtem. És azt hiszem, mint goldenes mint magyar igazán büszke lehetek rá. 11 évesen ilyen fantasztikus kondiban lenni....
(És persze, ilyenkor mindig eszembe jut, nekünk Gridivel miért csak 10 év jutott....)
Gergővel az eredményekről, majd péntek este gyors pakolás, hogy másnap időben, 7kor fel tudjunk kelni. Persze, utóbb kiderült, ha fél 10kor kelünk sem lett volna későn, a megbeszélt 8 órás indulás helyett fél 11-kor sikerült elindulnunk, boxer hátuljában egy Bátor, egy Barka és egy Duhaj. A Balaton felé vettük az irányt, ahol Kristófbácsiéknál felvettük Ancsát, aki a világ legcukibb kutyája, igazi bújós pusziosztó, tele jóindulattal.
Nem sokat időztünk, bevásároltunk még, majd nekivágtunk a hosszú útnak, és majdnem egészen a magyar határig jutottunk, ahol egy közúti ellenőrzésre megállítottak bennünket, és ahonnan majdnem nem jutottunk tovább, ugyanis az autó önindítója elromlott.... Gondolhatjátok mi ment át az agyamon nekem, aki a kocsikhoz annyira ért, mint az atomfizikához... - tudom, hogy van, semmi több. Jött a részemről a pánik, mi lesz most, visszafordulunk-e, vagy megyünk tovább, és ha igen, akkor mi lesz.... Szerencsére a NAV-os ellenőrzőink segítőkészen betolták az autót, így folytathattuk utunkat Milánóig.... Mondanom sem kell, érdekes volt ezek után megállni tankolni, minden alkalommal kénytelen voltunk segítséget kérni a toláshoz, ami nem tartott sokáig, általában pár méteren belül beindult az autó.
Este 11 körül értünk ki a szállásra, Bresciába, ahol csinos kis lejtőn tudtuk parkolni, így nem kellett félnünk a reggeli elindulástól. Kutyák etetése, mozgatása következett. Nem kellett sokat bárányokat számlálnom, gyorsan elnyomott az álom.
Reggel a finom reggelink után egy igen kellemetlen szituval szembesültünk, mégpedig, hogy az autó tolásra bizony nem akar indulni. Na, most mi legyen.... Senki nem akart megállni enkünk, hogy behúzza az autót, pár segítőkész olasz fiatalember, de sajnos az ő erejük nem bizonyult elégségesnek. Végül, kb a 30. autó, egy telepjárós kutyás vadász srác a segítségünkre sietett, és még a kötelét is félbevágta nekünk.
Innentől simán odaértünk Milánóba, és leparkoltunk nem is olyan messze a bejárattól. Bátort megfosztottam "gyorsan" 20 perc alatt a szőre felétől, persze, hogy most vedlett le.... Bravó....
Nagy nehezen bejutottunk mindenféle petíció aláírása, a kutyák útlevelének és a mi belépőnk ellenőrzése után. Sikeresen találtunk olyan helyet, ahol a kuvaszokkal kényelmesen elférünk. Gyorsan eltelt a 1,5 óra ami a bírálatok kezdetéig volt hátra, nem egykönnyen jutottam be fél percre a ringbe, hogy legalább egy kört futhassak bent a kutyával. Értem én, hogy nem szabad, de akkor tartsanak fent pár ringet, ahol gyakorolni lehet a kutyákkal, mert ez így nem frankó....
Kírától megkaptam a 2ezer névjegykártyát, amit a DOGFORSHOW nevében kell szétosztanom, szerencsére Gergő is és Kíra is nagy segítségnek bizonyult, több száz embernek eljuttattuk a kártyácskákat.
Nagyon készültem már, hogy bemutathassam Bátort. Izgulás szikráját sem véltem felfedezni magamban, ám az adrenalin nőttön nőtt.... Az első pillanattól imádtam vele ott lenni. Az erő, amivel futott, a tekintet ahogy rám nézett - még ha semmi kedve nem volt az egészhez - és a mosoly az arcán egyszerűen hihetetlen volt. Bátorka lett az ELSŐ olyan kutya, aki velem lett WDS-en osztályában helyezve.... majd Ő lett az ELSŐ aki WORLD WINNER címet szerzett velem....
A fajtagyőztes összevetésnél el sem tudom mondani milyen adrenalin volt bennem.... Semmit nem láttam, semmit nem érzékeltem, hogy hányan vagyunk, ki fut éppen... Csak Bátor és én... - no meg persze a Bíróúr, aki egy hatalmas kellemes csalódás volt számomra, egy igazán kedves, közvetlen, nyílt olasz Úr, aki mindenki számára tartogatott pár kedves mondatot, és kiválóan észrevetette a kutyák hibáit.
Egyszer csak az tűnt fel, hogy ketten futunk a ringben, csak Zoli Barkával és én Bátorral... A többiek nem konkuráltak a BOB-ért.
Nem mertem örülni a nekem nyújtott rozettának először, csak amikor megláttam, a BOB szalag a miénk. Világkiállításon fajtagyőztesek MI lettünk. Bátor. és a BOS a testvére, aki szintén az én "tanítványom", aki nálunk hetelt, nálunk készült. Barka. Hihetetlen érzés volt, azt sem tudtam mit csináljak. Nem mindennapi élmény, na... (Mielőtt valaki azt hinné, persze, volt vagy 5 kutya nevezve, annak elárulom, nem. 20 kutyából, és 20 igazán kiváló minőségű kutyából, az itthoni kuvasz állomány javából). A táblácskáknál elárultam a Bíróúrnak a "titkot", hogy igen-igen egy típusra áll rá a szeme, ugyanis a nap két legjobbja egy testvérpár. Nagyot nézett, mondanom sem kell...
Hab a tortán, hogy a Halasi Pásztor tenyészcsoport és kutyapár lett a a fajta legjobbja. Juhuuu!
A BIS kezdetéig, miután elintéztem a tenyész csoportos adminisztrációs hibát - nem kerültünk be a katalógusba - kerestem egy helyet, fotózgattam, Gergővel begyűjtöttünk pár Best In Show magazint, ami régi álmom volt. Én még csak most tanulgatok bele a hirdetések készítésének világába, és mondhatom úgyis, Jovana, a BIS magazin főszerkesztője és az advertek készítője az egyik példaképem, a magazinok pedig valóságos csodák. Ritkán látni ennyire igényesen megszerkesztett magazint.
Junior Handling volt az első versenyszám, amit az USA delegáltja, Lydia Frey nyert - az én aznapi kedvencem. A természetesség amivel ő bemutatta a kutyáját, a szeret, ahogy a kutyájához, Tomhoz nyúlt, az összhang és a kapcsolat ami köztük volt egyszerűen fantasztikus volt.
Tenyészcsoport előtt volt egy kis időm Ivettel beszélgetni végre egy kicsit, akinek itt is gratulálok a JWW kutyájához.
Sem tenyészcsoportban, sem a csoportban nem kaptunk semmit, de nagyon nagy élmény volt.
Junior BIS-ig tudtam maradni, utána indulnunk kellett a szállásra, ami szintén Bresciában volt, egy igazán otthonos, kellemes kis szállodában. Imádtam!
Hazafelé utunk zökkenőmentes volt - a benzinkutas tologatásokat leszámítva, a lehengerlő Alpok közt utaztunk, friss hegyi forrásokban gyönyörködtünk, Duhajt is és Ancsát is átadtuk szerető gazdáiknak, út közben gím szarvasokat számoltunk, no meg egy pár kóbor disznón, majd este megérkeztünk szeretett kis városkámba, Soltvadkertre.... Mindenhol jó, de legjobb otthon, azt kell, hogy mondjam.
Fantasztikus élmény volt, azt hiszem, sosem sosem fogom elfelejteni ezt az utat.
Itt is szeretném megragadni az alkalmat, hogy legmélyebb tisztelettel és szeretettel gratuláljak mindenkinek, akinek köze volt Storm (Dewmist Silk Screen) Veterán Világgyőztes, Fajtagyőztes, Veterán Best in Show és Fajtacsoport 4. helyezéséhez. Igazán megható volt nézni őt, igazi hidegrázós, könnyeket szembecsalogató érzés. Storm volt az ELSŐ golden aki igazán megfogott, akinek a karrierjét még "nemkutyásként", vagy kezdő kutyásként is követtem. És azt hiszem, mint goldenes mint magyar igazán büszke lehetek rá. 11 évesen ilyen fantasztikus kondiban lenni....
(És persze, ilyenkor mindig eszembe jut, nekünk Gridivel miért csak 10 év jutott....)
Gergővel az eredményekről, majd péntek este gyors pakolás, hogy másnap időben, 7kor fel tudjunk kelni. Persze, utóbb kiderült, ha fél 10kor kelünk sem lett volna későn, a megbeszélt 8 órás indulás helyett fél 11-kor sikerült elindulnunk, boxer hátuljában egy Bátor, egy Barka és egy Duhaj. A Balaton felé vettük az irányt, ahol Kristófbácsiéknál felvettük Ancsát, aki a világ legcukibb kutyája, igazi bújós pusziosztó, tele jóindulattal.
Nem sokat időztünk, bevásároltunk még, majd nekivágtunk a hosszú útnak, és majdnem egészen a magyar határig jutottunk, ahol egy közúti ellenőrzésre megállítottak bennünket, és ahonnan majdnem nem jutottunk tovább, ugyanis az autó önindítója elromlott.... Gondolhatjátok mi ment át az agyamon nekem, aki a kocsikhoz annyira ért, mint az atomfizikához... - tudom, hogy van, semmi több. Jött a részemről a pánik, mi lesz most, visszafordulunk-e, vagy megyünk tovább, és ha igen, akkor mi lesz.... Szerencsére a NAV-os ellenőrzőink segítőkészen betolták az autót, így folytathattuk utunkat Milánóig.... Mondanom sem kell, érdekes volt ezek után megállni tankolni, minden alkalommal kénytelen voltunk segítséget kérni a toláshoz, ami nem tartott sokáig, általában pár méteren belül beindult az autó.
Este 11 körül értünk ki a szállásra, Bresciába, ahol csinos kis lejtőn tudtuk parkolni, így nem kellett félnünk a reggeli elindulástól. Kutyák etetése, mozgatása következett. Nem kellett sokat bárányokat számlálnom, gyorsan elnyomott az álom.
Reggel a finom reggelink után egy igen kellemetlen szituval szembesültünk, mégpedig, hogy az autó tolásra bizony nem akar indulni. Na, most mi legyen.... Senki nem akart megállni enkünk, hogy behúzza az autót, pár segítőkész olasz fiatalember, de sajnos az ő erejük nem bizonyult elégségesnek. Végül, kb a 30. autó, egy telepjárós kutyás vadász srác a segítségünkre sietett, és még a kötelét is félbevágta nekünk.
Innentől simán odaértünk Milánóba, és leparkoltunk nem is olyan messze a bejárattól. Bátort megfosztottam "gyorsan" 20 perc alatt a szőre felétől, persze, hogy most vedlett le.... Bravó....
Nagy nehezen bejutottunk mindenféle petíció aláírása, a kutyák útlevelének és a mi belépőnk ellenőrzése után. Sikeresen találtunk olyan helyet, ahol a kuvaszokkal kényelmesen elférünk. Gyorsan eltelt a 1,5 óra ami a bírálatok kezdetéig volt hátra, nem egykönnyen jutottam be fél percre a ringbe, hogy legalább egy kört futhassak bent a kutyával. Értem én, hogy nem szabad, de akkor tartsanak fent pár ringet, ahol gyakorolni lehet a kutyákkal, mert ez így nem frankó....
Kírától megkaptam a 2ezer névjegykártyát, amit a DOGFORSHOW nevében kell szétosztanom, szerencsére Gergő is és Kíra is nagy segítségnek bizonyult, több száz embernek eljuttattuk a kártyácskákat.
Nagyon készültem már, hogy bemutathassam Bátort. Izgulás szikráját sem véltem felfedezni magamban, ám az adrenalin nőttön nőtt.... Az első pillanattól imádtam vele ott lenni. Az erő, amivel futott, a tekintet ahogy rám nézett - még ha semmi kedve nem volt az egészhez - és a mosoly az arcán egyszerűen hihetetlen volt. Bátorka lett az ELSŐ olyan kutya, aki velem lett WDS-en osztályában helyezve.... majd Ő lett az ELSŐ aki WORLD WINNER címet szerzett velem....
A fajtagyőztes összevetésnél el sem tudom mondani milyen adrenalin volt bennem.... Semmit nem láttam, semmit nem érzékeltem, hogy hányan vagyunk, ki fut éppen... Csak Bátor és én... - no meg persze a Bíróúr, aki egy hatalmas kellemes csalódás volt számomra, egy igazán kedves, közvetlen, nyílt olasz Úr, aki mindenki számára tartogatott pár kedves mondatot, és kiválóan észrevetette a kutyák hibáit.
Egyszer csak az tűnt fel, hogy ketten futunk a ringben, csak Zoli Barkával és én Bátorral... A többiek nem konkuráltak a BOB-ért.
Nem mertem örülni a nekem nyújtott rozettának először, csak amikor megláttam, a BOB szalag a miénk. Világkiállításon fajtagyőztesek MI lettünk. Bátor. és a BOS a testvére, aki szintén az én "tanítványom", aki nálunk hetelt, nálunk készült. Barka. Hihetetlen érzés volt, azt sem tudtam mit csináljak. Nem mindennapi élmény, na... (Mielőtt valaki azt hinné, persze, volt vagy 5 kutya nevezve, annak elárulom, nem. 20 kutyából, és 20 igazán kiváló minőségű kutyából, az itthoni kuvasz állomány javából). A táblácskáknál elárultam a Bíróúrnak a "titkot", hogy igen-igen egy típusra áll rá a szeme, ugyanis a nap két legjobbja egy testvérpár. Nagyot nézett, mondanom sem kell...
Hab a tortán, hogy a Halasi Pásztor tenyészcsoport és kutyapár lett a a fajta legjobbja. Juhuuu!
A BIS kezdetéig, miután elintéztem a tenyész csoportos adminisztrációs hibát - nem kerültünk be a katalógusba - kerestem egy helyet, fotózgattam, Gergővel begyűjtöttünk pár Best In Show magazint, ami régi álmom volt. Én még csak most tanulgatok bele a hirdetések készítésének világába, és mondhatom úgyis, Jovana, a BIS magazin főszerkesztője és az advertek készítője az egyik példaképem, a magazinok pedig valóságos csodák. Ritkán látni ennyire igényesen megszerkesztett magazint.
Junior Handling volt az első versenyszám, amit az USA delegáltja, Lydia Frey nyert - az én aznapi kedvencem. A természetesség amivel ő bemutatta a kutyáját, a szeret, ahogy a kutyájához, Tomhoz nyúlt, az összhang és a kapcsolat ami köztük volt egyszerűen fantasztikus volt.
Tenyészcsoport előtt volt egy kis időm Ivettel beszélgetni végre egy kicsit, akinek itt is gratulálok a JWW kutyájához.
Sem tenyészcsoportban, sem a csoportban nem kaptunk semmit, de nagyon nagy élmény volt.
Junior BIS-ig tudtam maradni, utána indulnunk kellett a szállásra, ami szintén Bresciában volt, egy igazán otthonos, kellemes kis szállodában. Imádtam!
Hazafelé utunk zökkenőmentes volt - a benzinkutas tologatásokat leszámítva, a lehengerlő Alpok közt utaztunk, friss hegyi forrásokban gyönyörködtünk, Duhajt is és Ancsát is átadtuk szerető gazdáiknak, út közben gím szarvasokat számoltunk, no meg egy pár kóbor disznón, majd este megérkeztünk szeretett kis városkámba, Soltvadkertre.... Mindenhol jó, de legjobb otthon, azt kell, hogy mondjam.
Fantasztikus élmény volt, azt hiszem, sosem sosem fogom elfelejteni ezt az utat.
Megjegyzések