Ungvár 2xCACIB, CAC

Nagyon pozitív embernek tartom magam, de elfordul, amikor már én sem látom a fényt az alagút végén, és úgy érzem soha többet kiállítás. Most jött el megint egy ilyen időszak, és ha kiállításokra csak-csak járni fogok, Ukrajnába soha többet nem megyek, ez tuti! Na, de kezdjük az elején...

Csütörtökön kaptam meg Maggiet Gusztitól, hazavonatoztunk, gyorsan összepakoltam (legalábbis azt hittem mindent betettem, de a szoknyám itthon maradt, így csak egy ruhám volt éljen!) majd hulla fáradtan bedőltem az ágyamba, hogy másnap hajnalban indulhassunk Kecskemétre. Jó kis túra volt hatalmas bőrönddel, Iannal, és Maggievel az oldalamon (kistáskában) kicaplatni a buszpályaudvarra, majd Annával és Angievel kiegészülve a kozmetikába. Nikinél kicsit megpihentünk, Ianen elég sok plusz szőr volt, valamint Maggiet is formába kellett hozni, így dél körül végeztünk. Ádám jött értem, irány a régebben olyan sokszor emlegetett Alsónémedi, az Arkovári kutyák otthonába. Ott felvettük Chentot, majd pár kilométerrel arrébb Butch-ot Dunaharasztin. Kis KFC-s kitérő után már teli gyomorral indultunk meg hosszú utunknak. Nem volt valami őszinte a mosolyom, semmi kedvem nem volt, valamint kicsit paráztam a határ miatt. Megvolt az okom rá, ugyanis hiába csináltattam meg Ian titer vizsgálatát kb 3 hete, még se híre se hamva. A jó hír az, hogy a kiállítás honlapján fent volt, hogy nem kötelező, kint adnak pecsétet.

Chewbacca

Az utunk egyébként nagyon jó hangulatban telt, jót eldumáltunk Ádámmal, és szépen lassan odaértünk Záhonyra. Hatalmas sor fogadott bennünket, alig haladtunk valamit... 1,5 vagy talán 2 óra telt el mikorra egyáltalán oda jutottunk, hogy megnézzék az útleveleinket a magyar oldalon. Ekkor már görcsben a gyomrom, vajon minden rendben lesz-e.... már itt is igen morcos határőrök fogadtak bennünket, de semmi gond nem volt. Összefutottunk pár magyar ismerőssel, így kicsit talán kellemesebb volt a hangulat, és kevésbé paráztam. 

No, de amikor átértünk Ukrajna határához az volt az igazi cukiság. Mogorva, csak is kizárólag ukránul beszélő eberek. Kicsit kiverte a biztosítékot nálam, hogy hiába volt bármilyen kutyának is rendbe a papírja, kutyánként 1000 Ft-ot kértek zsebbe a határőrök mindenkitől. És örüljünk, hogy beengednek.

Azt hiszem, nem csak az időzóna miatt tettünk "időutazást", egyszerűen, mintha 40-50 évvel ezelőtti Magyarországba csöppentünk volna. Az utak borzalmasak, a kocsik olyanok, amik már akkor is réginek számítottak, amikor én megszülettem. Épületek lepukkantak, szemét borítja az utcákat. Szerencsére fél óra alatt odaértünk a hotelünkhöz, ami majdhogynem az egész hétvége egyetlen pozitív élménye. 20 ezer Ft-ból ketten két éjszakát reggelikkel és 4 kutyával egy 4 csillagos hotelben nem túl gyakran tölt az ember.

Reggel fél 6-os kelés, gyors kutyapisiltetés és reggeli, irány a kiállítás. Sokkoló volt a látvány a kiállítás területén fogadott bennünket. Egy lepukkant putri közepén, 10 emeletes házak, amik annyira omladoztak, hogy csodálkoztam, hogy egyáltalán még ott élhetnek emberek. A parkolóba bejutni egyenlő volt azzal, hogy szétrázott bennünket. A kutyaürülék borított mindent már aznap reggel, arról nem is beszélve, hogy egy lépést nem tudtál megtenni anélkül, hogy ne látnál üvegszilánkot. Jó hely egy kutyakiállításra, nem?

Kéregetők hada özönlötte meg a kiállítást, és egyszerűen nem értették meg, hogy nem adunk semmit.

Szerencsére mind a két nap szuper helyünk volt, a kiállítás egyébként egy sportcsarnokban volt, és a háló és a hátsó fal köz pakoltunk be, majd rövid időn belül totál lekerítettük a cuccainkat még két-két elkerítővel. Szép kis magyar csapat gyűlt össze, legalább a társaság jó volt a hétvége folyamán. 

Első utam a regisztrációhoz vezetett, ahol hatalmas tömeg, lökdösés, tolakodás, és iszonyat hangos ordibálás fogadott, egy férfi konkrétan rákönyökölt a hátamra amíg intéztem a dolgaimat. Ja, és ha nem vagyok résen, plusz 40 eurót ki akarnak a szervezők velem fizettetni. 

A CAC kiállítással kezdtünk, nem volt egy egyszerű menet. Szerencsére minden kutyám "régi motoros", tudtam, hogy nem kell félnem, hogy a ringben hogyan fognak működni. Hatalmas köszi Diczku Anikónak a segítséget az aznapi CACon illetve a másnapi CACIB-on is. 

Nem ragoznám sokáig kit hogyan mikor vezettem fel, Maggie BOS, Butch BOB, Chento is BOS-sal zárta a napot, valamint Ian is BOB lett. Ez utóbbi viszont úgy gondolom megér pár sort, ugyanis ha nem velem történik, el se hiszem. Már megy a goldenek bírálata, nemsokára mi jövünk, várunk a ring szélénél. Ian mögött egy bearded nagyon szenved, forog össze vissza, én fogom a kutyámat. Egyszer csak megüt az az igazán erős khm, finoman fogalmazva végtermék szag. Lenézek Ian mellé, ott egy hatalmas tócsa igen híg ürülék, majd ahogy a frissen fürdetett kutyámra nézek meglátom, hogy - bocsánat, de erre jobb kifejezést, nem találok - szó szerint le lett fosva a lába és az oldala. Ádám elrohant kozmetikai cuccokért, én meg jobb híján csak nevetni tudtam. De legalább szerencsét hozott. 

Délután 2-kor kezdődött a CACIB kiállítás, Maggie cím nélkül, Chento rCACIB, Butch BOB, Ian rCACIB. Ismét iszonyú pozitív és kellemes dolog történt velem amíg vártunk Iannal a ring előtt, ami még jobban gyűlöletet keltett bennem az egész Ukrajnás utunkkal kapcsolatban. Guggolok Ian mellett a ring szélénél, mellettem viszonylag sok hely. Megáll előttem egy 30-40 éves - itt egy p-betűs jelző - és valamit nagyon magyaráz. Majd angolra vált és szó szerint közli, hogy álljak fel és takarodjak onnan, mindezt olyan stílusban, hogy szóhoz se jutottam. Igen sokat kellett számolnom és levegőt vennem hatalmas elkerekedett szemekkel, hogy ne menjek oda, és ordítsam le őt. De nem kicsit. És nem túl nőiesen. 

A CAC kiállítás BIS-e elég szépen sikerült nekünk a fiúk, Ian és Butch mindketten elhoztak egy-egy Best of Group 3. helyezést. Itt is olyan tömeg volt, hogy szó szerint egymást fellökve lehetett csak megközelíteni a ringet, katasztrófa, ilyet én még nem láttam. Ja, az ordibálást már nem is említem, annyira természetessé vált.

Megvártuk a BIS végét, gratulálok Dorkának és Rileynak a pointernek a dupla BIS-hez itt is!

Irány haza, vacsi, a BIS kép gyors megszerkesztése, DFS-nek elküldeni, majd alvás. Mondanom sem kell, amit elterveztünk medencézés, szaunázás és bulizás totál sztornózva lett, örültünk, hogy élünk.

Másnap nagyon fájt a reggeli kelés, alig 5 óra alvás után.

Eléggé feszített tempóban ment a nap eleje, Butch után rögtön Ian jött. Sajnos nem sikerült összegyűjtenünk a CACIB-ot, ismét csak res.CACIB lett. 

Tudom, még sok ideje van, tudom, még sokat kell érnie, már most rengeteget változott. Tudom, meglett az Ukrán Champion, ezzel az 5. Felnőtt Championja. Tudom, gyönyörűen mutatta magát, életében először a ringben, tökéletesen állt free-ben, és csóvált. De tudom azt is, hogy utálja az egészet. Utál boxban lenni egész nap, utálja a büdös csarnokot, a sok morgolódó kutyát, a tömeget. És miért csinálom ezt? Egy nyamvadt IntershowCH-ért? Már annyira rágörcsölök a dologra, hogy ezért sem lesz meg. Iszonyú sok pénzt ráköltök és miért? Számít ez valamit? Fog valaha bárkinek is számítani, hogy most Intershowch? Mert szerintem senkinek. 

A BIS aznap semmit nem tartogatott számunkra, Butch-al futottunk egy jót a ringben, és ennyi. Fotózgattam, szurkoltam az ismerősöknek, majd alig vártam, hogy bepakoljunk a  kocsiba, és elinduljunk hazafelé. Egy másik, Záhonynál kisebb határon keltünk át, ahol kissé emberibb stílusban bántak velünk. Sosem voltam nagy magyar, aki rajong a hazájáért, sosem fogott el a jóleső "jaj de jó itthon" érzés a Magyarország táblát látva - max azért, mert tudtam, hogy végre alhatok egy nagyot. Most viszont minden magyar szó, minden magyar tábla maga volt a megváltás. Sok helyen jártam a világban, Bosniától Lettországon át New Yorkig, de Ukrajna olyan hely ahová szívem szerint SOHA többet nem megyek ki. 

Hazafelé felvettünk egy pulit Feritől, majd leadtuk Butch-ot Natiéknak, Chento-t Edinának és meg sem álltunk Soltvadkertig.

Köszönöm szépen a bizalmat minden gazdinak, Edinának, Natinak és Gusztinak!!!!