crufts

 Crufts. Az év legnagyobb eseménye, amit már akkor várok amikor még véget sem ért az előző. Ez a hét a teljes kikapcsolódásról, nyugalomról, és a kedvenc fajtámról, a Golden Retrieverről szól. Ez a hét ad erőt az egész évre, motivációt és visszatérít arra az útra amiről mindig majdnem letévednék. Idén rendhagyó Cruftsot terveztem, egy nap városnézést beiktattam a szűkös programtervbe. Megelégeltem, hogy mindig csak a show-t látom, pedig érdekelne a kultúra, a város hangulata, ételek, italok.... Egyszóval, szeretnék kicsit túrista is lenni, és látni valamit abból a világból amit bejárok, de ezt eddig majdhogynem 'csukott szemmel' tettem. 

Hétfőn délben indult a gépem, délután értem Londonba, ahol miután elfoglaltam a szállásom bejártam a belváros egy részét. Westminster Abbey, Parlament, London Eye, Trafalgar Square volt az esti "menü", bevallom először eléggé ijesztő volt teljesen egyedül sétálgatni, és eléggé magányosan éreztem magam, de ezt az érzést gyorsan felváltotta egy teljesen másik. Hiszen itt vagyok, Londonban. Az egyik kedvenc városomban, gyönyörű esti fények, mi kellhet még? Nem kell senkihez igazodnom, oda megyek és akkor amikor akarok. Úgyhogy a szorongó Orsit gyorsan felváltotta a boldog vigyorgós, és így sétálgattam a nyüzsgő városban. 
Másnap korán keltem, megnéztem a Buckingham palacet, reggeliztem a St James Innben, megcsodáltam a Barbour és Burberry kirakatokat a Regent Streeten és vásárolgattam az Oxford streeten. De erről itt többet nem szeretnék, arra ott az utazós blogom
Picture
Berylékhez kedd este érkeztem, Jamie és Molly teljes extázisban voltak, amúgy minden nap 8-9 körül már elmentek aludni, aznap még 11-kor is körülöttem sürögtek forogtak. Másnapra semmi különleges tervünk nem volt, Beryl tudom, hogy sokáig alszik, így talán nem is emlékszem utoljára mikor csináltam ilyet, de reggel 1 órát fetrengtem az ágyamba. Nézegettem az ablakom előtt repkedő madarakat, gyönyörű kék eget... Majd megkezdődött a szokásos teázásom, nem tudom hány liter fekete teát (kizárólag tejjel iszom itthon is amúgy) magambaöntöttem, Johnnal a vadvilágról beszélgettünk, majd miután Beryl is felkelt elvittük a kutyákat sétálni egyik ismerősük birtokára. Angliában teljesen private landek vannak (itthon is, csak itthon nincsenek bekerítve) és nem mehetsz ki csak úgy kutyát eregetni (jogilag ugyebáááár itthon sem....). Sajnos csak egy üregi nyulat láttam, de nagy reményeim voltak, hogy látni fogok valamit amit eddig sosem ( minden alkalommal amikor valami távolabbi országba utazom látok olyan állatot amit eddig sosem - tavaly Cruftsról hazafelé Kínai Viziőzet láttam - amit akkor hirtelen azt se tudtam mi a fene -, Floridában Sandhill Crane-t, és minden erőmmel arra koncentráltam, hogy idén egy Muntjakot lássak). Nagyon kellemes kis séta volt, kissé felhős lett az ég, de még mindig előbukkant a nap. 
Délután Coventrybe is bementünk várost nézni, és vásárolni. 
Picture
Csütörtökön tacskós napom volt, Theot vezettem fel. 10-kor kezdődtek a bírálatok, Yearlingben volt, ahol egy szép 4. helyet hozott el. Imádom ezt a kiskutyát, hatalmas showman, kicsit rosszcsont, de nagyon nagy figura!!! Bármikor hazahoznám - és lehet fel se tűnne egy darabig...Összefutottam Dorkával kicsit, kávéztunk, majd hazamentünk pihenni Beryllel. 
Pénteken csak Jamie kozmetikázása és vendégvárás volt tervezve, teázgattunk, 30 évvel ezelőtti Cruftson készült képeket nézegettünk és közel 20 éves videókat. Mindig ledöbbenek mennyit változott a fajta - és az én izlésemnek nem jó irányba. Megfürdettünk, megnyírtuk Jamiet, majd nemsokkal utána megjöttem Wia-ék tündéri Wales Springerükkel, Dolceval. Wiának is van egy Popsi kölyke, jókat beszélgettük a goldenekről, goldenezésről. 
Picture
Picture
Szombat reggel korán kellett kelni, goldenek 8:30-kor kezdtek. Jamie undergraduate osztályban volt, így egész sok időnk volt elrendezni a cuccainkat - nem a saját bench-ünkhöz pakoltunk le végül, hanem pár üresre, sokkal több hely volt, nem kellett nyomorugnunk. Megint az a megtisztelés ért, hogy én futhattam Jamievel, kicsit kapkodta a fejét, hogy Beryl hol van, de még ez a teljesítmény is elég volt egy szép 2. helyre neki 21 kutyából. 
Magyar vizsla kanokat néztem, majd visszamentem az open goldenekre. Próbáltam live streaminget csinálni, de általában nem volt elég wifi hozzá, vagy ha volt is, utólag derült ki, hogy katasztrofális minőségben mutatta.... 
Golden BOB után hazamentünk átöltözni, majd Wiaékkal a BlueBoarban vacsiztunk - nekem a szokásos stroganoff volt a menüm. 
Picture
​Vasárnap border colliezni mentem ki, Tavaszt a tüneményes border lánykát vezettem fel Yearlingben, nagyon ügyes volt ahhoz képest, hogy aznap találkoztunk először. A gazdáival pedig annyit nevettem, amennyit addig az egész utam alatt sem.
Miután végeztünk vele elmentem megnézni a puli bírálatot, aminek a CC bitch bírálatára értem oda, majd megnéztem a fajtagyőztes pulit, egy nagyon szép szukát - aki később egyébként csoport 2 is lett. Visszafelé bobtail bírálatot néztem, ebédeltem, próbáltam szétnézni, vásárolgatni, de nem sok sikerrel, akkora sor volt, hogy gyorsan felidegesítettem magam azon, hogy csigatempóban haladunk, így inkább amikor meghallottam, hogy kuvasz bírálat kezdődik elmentem azt végignézni, ami nem volt valami hosszú program, tekintve, hogy 2 kuvasz volt nevezve. 
A BIS előtt beültem a Press irodába kávézgatni, beszélgetni, kicsit kizökkenni a nagy nyüzsiből. 

A Best in Show-t a második sorból néztem végig, fotózgattam, és megint rájöttem, hogy teljesen ás élmény élőben nézni mint TV-ben vagy live streamingen. 
Kicsit szomorúan vártam Johnra és Berylre, hiszen megint egy évet várhatok a következő Cruftsra....
Picture
Kedvenc képem - amúgy végig az am cockernek szurkoltam, szóval nagyon örültem, hogy BIS lett. Többi képem IDE kattintva megtalálható 
Másnap egy nyugis reggeli után útrakeltem, Passenger új albumát hallgattam és azon gondolkoztam, mennyire szerencsés vagyok, hogy idén is itt lehettem. 
Tavaly akik olvasták a blogom biztosan emlékeznek, hogy hazafelé láttam egy kínai viziőzet. Idén nagyon reménykedtem, hogy egy muntjakot látok, hiszen őket sosem sikerült még élőben látnom.... már-már feladtam a reményt, amikor a reptértől nem messze 2-t láttam :-) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések