Cyberdachs Kennel


FeHoVán keresett meg Kis Tibor a Cyberdachs kennel tulajdonosa, hogy szüksége lenne handlerre a világkiállításon pár kaninchenje számára. El sem hittem, hogy tényleg felvezethetek egy olyan tenyésztőnek aki a világ legjobbjai közt van. (csak végig kell nézni a WDS és EDS eredményeiket évekre visszamenőleg is... hát, az állam szépen leesett.)
Minden tréning után bőszen írogattam ezt a bejegyzést, meg volt az oka, hogy miért nem publikáltam :)

2013.02.24.
Tibi 3 tacsival jött le Vadkertre, kimentünk a tóra, hiszen ott van hely bőven gyakorolni. Kutyák párszor voltak még pórázon, csak 8 hónaposak voltak. Novella, Passion, és Pretty Woman jött ki gyakorolni. Az idő borzasztó volt, esett az eső, fújt a szél, de sikerült egy fedett helyet találnunk, ahol kipróbálhattam a piciket.
Elmondta mik a követelmények, hogyan is kell kinéznie egy tacsinak, beállításnál mire kell figyelni. Bíróként  sok mindent látott, sok handler megfordult nála, így a hibáikat elmondva én is sokat tanulhatok. Rengeteget gyakoroltunk velük, a végére egész ügyesek voltak. Nekem is sokat kellett még tanulnom, nagyon furcsa volt ennyire kis kutyákkal dolgozni. Mivel még fiatalok voltak figyeltünk a sok-sok pozitív megerősítésre, és akkor hagytuk abba amikor a legjobban ment nekik, de még nem fáradtak el.

Ella
Passi
Pretty

2013.03.10.
Délben jött Hanga, megkajáltunk, elvittük Gridit kicsit erődzni, kerültünk egy nagyot, irtó jót sétáltunk, Hanga tiszteletére az egész erdő felbolydult, állatok tömegesen mutogatták magukat.
3-ra jött értünk Tibi, mentünk ki a tóra, most 4 kutyussal. Pretty Womannel, Passionnal, Novellával, és csatlakozott hozzánk Jassica is, aki mint később kiderült, egy igazi tünemény, hihetetlenül jófej, aranyos kutya, folyton csóvál, és felveszi a szemkontaktot veled.
Egy jó fél órát sétálgattunk a parton, kutyik egyre jobban feloldódtak, rohangáltak, boldogak voltak.
Először asztalon gyakoroltunk velük, beállítgattuk őket, megnéztük mit hogyan javítsunk. Utána hátraballagtunk a színpadhoz, fent pedig a mozgást gyakoroltuk, nekik is sokat kell gyakorolniuk, de nekünk is. Nagyon jó, hogy Tibi mondja a hibáinkat, saját tapasztalatai alapján kijavít. Sokkal könnyebb így, mintha nekünk kéne a dolgokra rájönnünk, valamint bírói szemmel is sokat tud segíteni.

Nagyon más a fajta, mozgásban, állításban is teljesen mások, és mivel kicsik sokkal jobban oda kell figyelni minden apróságra, illetve teljesen másképp kell hozzájuk nyúlni, mint a nagyobb kutyákhoz.
Egyedül Passion bohóckodott, többiek gyönyörűen működtek nekünk. Egy darabig 3 kisgyerek nézett érdeklődve minket, és hangosan ismételték amiket hallottak... cukik voltak.
A végére egész jól belejöttünk az egészbe, már alig vártuk a következő gyakorlást.

Jess
édikéim ♥

Pretty ♥

2013.03.23. - Csongrád CAC
Tibi megkért segítsek be neki felvezetni a kutyusokat Csongrádon. Sokat gyakoroltam Csokival, egy cukker kis csóvagéppel, nagyon ügyes volt, tündéri kiskrapek! Délután annyira nem sikerült kihozni a legjobbat Novellából, őt vittem BOG összevetésben, de Prettyke lett a BOG, majd RBIS ♥ Büszke voltam azért a picikékre :)

Pretty ♥
Novika


2013 04. 07.
Hanga fél 1 körül érkezett, kajáltunk, utána erdőztünk egyet.
Fél 4-re jött Tibi, az idő kegyes volt hozzánk, nem kezdett el esni az eső. Prettyt, Novit, Sütikét (alias Passion) és a világ legjobb fej tacsiját, Vöcsköt. Tényleg imádnivaló kutyus, egy csodakutya, csóvál folyton, mászik az ember ölébe, figyel mindenre.
Nyaggattuk a kutyákat, kb. 1,5 órán keresztül, mindenki gyakorolt mindenkivel. Mindig van mit tanulnunk, de nagyon látszódik a fejlődés szerintem rajtunk (de a kutyákon is). Novika előadta amit Csongrádon, de Pretty is... Ugyan az a kis dinkaságuk.. No, majd megoldjuk WDS-re.
Hihetetlenül nagy precizitással kell dolgozni velük, náluk tényleg minden cm számít, póráztartás, mennyire húzod fel, tényleg, abszolút minden. Incuri pincuri trükkök amiket megtanultunk, nagyon sokat számítanak. Ma kezdtem látni mit is kéne kihozni a kutyikból. Egyszer kétszer talán sikerült is.

Vöcsök
A következő tali a WDS-en volt, de erről ITT olvashattok :)

Azt hiszem, hatalmas köszönetet kell mondanom Tibinek, hogy felkért engem (minket) és együtt dolgozhattunk ezekkel csúcs kutyákkal. Hihetetlen jó érzés volt ilyen minőségű kutyákat felvezetni, illetve ilyen jófej kutyikat megismerni.... Örökre belopták magukat a szívembe :)
Rengeteget tanultam a tacsikról, többet mint álmomban hittem. Kezdem látni a hibákat, kezdem érteni hogyan is kéne kinéznie a tacsiknak. Rengeteget tanultam a kutyák bírálatáról, anatómiájukról. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések