World Dog Show 2013

A világkiállítást már évek óta várom, azt hiszem a 2010-es világkiállítás előtt tudtam meg, 2013-ban mi rendezzük ezt a nagyszabású rendezvényt. Akkoriban még csak álmodoztam mindenről, hogy egyszer majd show-ban vezethetek kutyákat, így csak mint néző terveztem a dolgokat... majd egyre-másra gyűltek a kutyáim, de ahogy jöttek, úgy cserélődtek is. Még pár héttel (sőt, pár nappal....) a kiállítás előtt is voltak kavarások, problémák, de igyekeztem nem bestresszelni ezek miatt. Sajnos volt pár olyan kutya akit nem tudtam bevállalni, de nem akartam cserbenhagyni senkit sem. Viszont aminek nagyon örültem, és ami számomra a legfontosabb volt, hogy minden napra volt felvezetni való kutyám.
Agyilag nem sokat tudtam készülni az egészre, kissé kedvtelenül vágtam neki a Némedibe tartó utamnak, vasárnap érkeztem haza Lettországból, ahol, nem túlzok ha azt mondom, életem egyik legjobb hetét töltöttem, rengeteg barátot szereztem, akiket, remélem még látok az életben.... Az biztos, sosem fogom elfelejteni ezt az egy hetet....


Hétfőn kipihentem az utazás fáradalmait, majd kedden nekivágtam a jól megszokott útnak, először Hangáékhoz, majd onnan Némedire mentünk. Elvittük sétálni elsőként Rascalt, Tiát, majd Tiát és Micikét. Hát, volt dolgunk. Rascalt gatyába kellett rázni, hogy megszokjon ismét engem, bár ez minden alkalommal egyre könnyebb. Tia totál kattant tud lenni, így vele is rengeteget gyakoroltunk, készültünk a másnapi megmérettetésre. Korán lefeküdtünk, én még mindig a Lettországi pár órás alvásaimat próbáltam bepótolni.

Szerdán hajnalban indultunk a Hungexpóra, felkészülve a nagy dugóra, de kellemes csalódás ért bennünket, rendes tempóban bejutottunk. Mi Hangával kint várakoztunk kicsit, Kis Tibire, aki volt olyan aranyos, és bevitt minket. Bent elállt a lélegzetünk... Szebbnél szebb kutyák ácsorogtak az asztalon, oroszok, ukránok... Hivatalos statisztikát nem tudok, de több mint kétszer annyi orosz vett részt a kiállításon mint magyar..... Ha valaki kicsit is jártas a fekete törpékben, tudja kikről beszélek, ha azt mondom, Dreamkiss, Elkost, Panomaks.... Nos, csupa ilyen kutya volt a konkurenciánk.... a katalógusban csak tőlük származó kutyákat lehetett fellelni szinte, így nem sok esélyt adtunk magunknak. Rengeteget gyakoroltunk a kutyákkal, majd a kiállítás kezdte előtt átöltöztünk a gyönyörű kalocsai hímzéses blúzunkba, az egyenruhánkba. Rengetegen megdicsérték, még olyanok is, akikkel egyébként nem nagyon szoktunk beszélgetni, nagyon jólesett mindannyiunknak.
Tiával úgy mentem be a ringbe, hogy lesz ami lesz, ha nj-t kapunk az sem tör le. 6-os vagy 7-es konkurencia volt, Tia szuperül viselkedett, mint ahogy mindig szokott, ha ringbe megyünk. Nagy meglepetésemre, kitűnő 4. helyen végeztünk, egy ennyire erős mezőnyben! A többi Arkovári kutyának sem volt szégyenkezni valója, mindenki kitűnőt kapott.
Szétnéztem kicsit, meglátogattam a szánhúzósokat, megismerkedtem Hanna szami tenyésztőjével, meg nézelődtem kicsit.

Tenyészcsoport bírálat ideje is eljött szépen-lassan, addig gyakoroltunk rá egy nagyot. A negyedik ember Csilla volt, ő Slyt hozta be. A ringben töltöttünk vagy egy órát mire mehettünk a BIS-be, addigra mi is, és a kutyák is totál elfáradtak, szinte folyamatosan állniuk kellett, de Tia ismét szuperül viselkedett. Nagyon örültünk, hogy mehettünk a vörös szőnyegre, megmutathattuk magunkat.
Otthon nem kellett altatni senkit, egy fini vacsi után hullaként zuhantunk az ágyba.

Csütörtök reggel busszal mentünk Némediről Pestre. Persze, sikerült a másik irányba tartó 1-es villamosra felszállnunk, majd kis híján az ellenőrök is elkaptak minket, ugyanis túl sokáig gondolkoztunk, lyukasszunk-e jegyet.... De végül megúsztuk, és egy kedves ringtitkár is útbaigazított minket merre is menjünk a Hungexpo felé. Várakoztunk kicsit Tibire, addig pedig hoztuk a szokásos formánkat....
Tibi is előkerült kocsijával, majd miután megtaláltuk a legjobb helyet a parkoláshoz a pavilon mellett becuccoltunk... Hát nem volt egyszerű ennyi kutyával, de sikeresen megoldottuk. Blanka is előkerült cuki Gacievel, egy Tivolánykával. Hát valami tündéri a kiscsaj, nagyon vicces kis bolond csajszi. Kaptam egy hipiszupi Ingrides nyakláncot is, amit azóta is büszkén hordok a nyakamban.



Miután minden papírt elintézett Tibi elkezdtünk gyakorolni.... És csak gyakoroltunk, gyakoroltunk a bírálatok kezdésééig.... Én Novit és Machot kaptam, Hanga Passit, Tibi pedig Prettyt, Yoyot és Vöcsit vitte. Machoval sok dolgom volt, ugyanis nagyon apás kutya, elég csúnyán hisztizett, mintha rohama lett volna, de ez persze csak nálam volt így...... Miután kicsit összeszoktunk, sétálgattunk, ölemben volt egy csomó ideig kicsit már jobban viselkedett. Ő került először sorra, 10-en voltak az osztályban, szintén nem csúnya kutyák.... Bíróúr jól megdolgoztatott minket, a végén már nagyon nem akart mozogni a nagyfiú, főként miután meglátta apuciját. De azért sikerült összehoznunk egy Kitűnő 4. helyezést, aminek nagyon örültem :)

Rohantam a másik ringhez, ahol éppen hogy csak sikerült kikapnom Novit a kennelből (még jó, hogy csak ő volt bent Vöcsivel, különben nem tudtam volna melyikőjük kicsoda) és már mehettünk is be a ringbe. Prettyvel egy osztályban voltak. Szépen állt a kiscsaj, viszont mozogni ismét nem annyira akart. No nembaj, a kitűnőt így is megkaptuk, én pedig büszke voltam, mert egész jól működött... Róluk lesz majd később egy bejegyzés, az első találkozásunkkor még katasztrófák voltak, megmoccanni nem akartak... ahhoz képest pedig... ♥
Átszaladtam a másik pavilonba a huskysokhoz, kaptam hatalmas puszit Edtől, de sajnos ők már mentek is, így nem sokat tudtam beszélgetni velük. Orsinál is tanyáztam kicsit, hatalmas a pocija már :)






tacsis nap után....


Megebédeltünk, átcuccoltunk a BIS ringhez Tibivel, de sajnos nekünk már mennünk is kellett, otthon ünnepi vacsi várt ránk.
Még volt időnk lefürdeni, aztán már jöttek is Jeaniqueék. Jeanique a Dulfke kennel tulajdonosa, családjával nagyon régóta schnauzereznek, és ha jól megnézzük a törzskönyveket, rengeteg Arkovári kutyust láthatunk. Edinával régóta tenyésztgetnek közösbe. Nagyon szimpatikus volt Jeanique, egy kedves, vidám nő, aki imádja a kutyáit, Maresi, a sógornője jött vele, ő is egy rendkívül szimpatikus nő.
Mint azt már megszoktuk, Edina nagyon sok finomsággal készült, erőleves, és harcsapörkölt, túróscsusza volt a második. Még a levesnél megérkezett Pettkó Csaba is, aki végül maradt vacsira is, nem csak papírokat intézni. Nagyon jó hangulat alakult ki az asztalnál, nagyon jót beszélgettünk, kutyákról, Lettországi utamról, mindenről amiről csak lehet, és minden nyelven amit csak tudtunk, angol, német, lengyel, magyar, holland és még kitudja.
miután megettünk minden epret amelyik visszanézett ránk elmentünk aludni, és már féltünk, másnap hogyan fogunk felkelni...

Péntek a snacis napunk volt, reggel sokat gyakoroltam Tiával, mert rájöttem, hogy max. vele tudok indulni jh-ba, Rasival nem, mert neki pont akkor lesz bírálata. Tia nagyon lelkesen dolgozik velem, de mégsem Rasi, aki egy nagyon mutatós, jó jh kutya.... No mindegy.
Tiáék 16-an voltak, ismét rettentő erős mezőny, néha bohóckodott, de én büszke voltam rá. Van egy icipici hibája, ami gyorsan feltűnik az embernek, de ennek ellenére a bíró kitűnőt adott nekünk, és a megtisztelő 6. helyre rakott minket, ugyanis ő nem csak kit. 4-ig sorolta a kutyákat. Nagyon büszke voltam a kicsi lányra, hogy a kb. 15 perces bírálaton ilyen jól viselkedett.



Miután kijöttem a ringből szinte szaladhattam is jh-ra. Nagyon fáradt voltam, és semmi kedvem nem volt az egészhez. Kicsit sajnálom, hogy ilyen kedvtelen voltam, elszalasztottam ezt a nagyszerű lehetőséget, hogy élvezzem az egészet, de a fáradtság nagy úr... :) De szerintme nem voltunk katasztrófák, a világ minden unalmát tükröző arcomon kívül szerintem nem voltunk gázak...

Kicsit nézelődtem, ebédeltem, megkerestem Flóráékat, kicsit velük is beszélgettem, majd irány a tenyészcsoport. Szokásos előkészítő ringes várakozás, majd irány be a ringbe... élő közvetítés... Hihetetlen érzés volt bemenni a ringbe, tudni, hogy most minket néznek úgy, ahogy én szoktam nézni az élő közvetítést... de ami még szívmelengetőbb volt, az a taps, amit a magyar egyenruhánk váltott ki a közönségből.

Miután visszamentünk kivettem Zarát kicsit gyakorolni, mert másnap nem voltunk biztosak, hogy Laci visszaér a klubkiállításra, mert neki a mopszok bírálata volt a wds-en. Közben megérkezett Blanka is, (meg lemerült a telefonom, persze töltőt nem hoztam Némedire) még tudtunk beszélgetni kicsit, bár nekünk sajnos mennünk kellett.
Otthon ismét nagyon gyorsak voltunk,egy kis kaja és pezsgő (Jamie, Jeanique kutyusa veterán WW lett - Jamienek Arkovári apukája van, így a kennel dicsősége is ő) után már zuhantunk is az ágyba.

JH



Szombat a nemrég alakult HPSK világklubkiállításé volt. Hála istennek az előző napi viharról csak a vizes fű maradt, ragyogó napsütésünk volt.
Mivel Edináék benne voltak a szervezők közt, így már fél 7 körül kint voltunk a Népligetben. Hangával igyekeztünk mozgósítani magunkat, rozettákat tüzgéltünk  tápot hordtunk, dobogót pakoltunk, aztán kipakoltuk a kutyákat, pisiltettük őket, kifésültük a szőrüket. Rasi, Tia, Speed, Mici (bizony, kicsi Micike is jött velünk, 2 év pihi után) Zara mind a mi dolgunk volt, nem sok pihink volt itt. WDS-en is sok dolgunk volt, de most.... Ott is mi pisiltettük a kutyákat, de most kicsit több kutya volt, kicsit több feladat, felelősség. Edina alig tudott felénk nézni, mert hatalmas kavarás volt a szervezőknél. Pici Zebivel is gyakoroltam kicsit, hát még mindig tündéri kiskrapek ♥

intézkedés






BIS nyeremények
Befésülgettük a kutyákat, a megnyitó után pedig mentem Zebivel bírálatra. Baromi ügyi volt, nagyon büszke voltam rá, nagyon szép bírálatot kapott. Még szinte ki sem értem a ringből, hívott Csilla, hogy menjek Didit a törpe pincherét felvezetni. Didike nem működött 100%-osan, de nagyon kis tündéri kutya volt. A sok túlmagas kutyával szemben, ő benne volt még a standardban, ellenben kiesett már két foga, így nem kellett bemennünk a klubgyőztes címért.... No mindegy, Didi megmutatta milyen is egy igazi pincher, nagyon kellemeset csalódtam benne.


Didii
Miután visszaraktam a nagylányt gyorsan felkaptam Tiát, és már szinte mehettünk is be a ringbe. Végre kaptunk egy értelmes, korrekt bírálatot, nagyon örültem neki, és annak is, hogy Tia Junior Clubchampion és Best Junior lett, ezzel a délutáni BISben is szerepelhettünk :)
Meghozták a kicsi Boy-t is, Csilla pici fehér baby törpéjét, akivel csak úgy beestünk a ringbe, már bírálatok után, megkaptuk a nagyon ígéretes minősítést is. :)
Zarához hála istennek visszaért Lacika, így volt egy kis szusszanásnyi pihim a BIS előtt. Rascallal gyakoroltunk sokat, ettünk a fini gulyáslevesből, amire nekem már egy hónapja fáj a fogam.

A Best in Show nagyon meghatóan kezdődött. A kiállítás Sándor Csaba halálának 10 évfordulója alkalmából viselte a Sándor Csaba Memorial nevet, így elsőként róla emlékeztünk meg. Személy szerint nem ismertem, viszont Edina, Juli, és azt hiszem mindenki aki régóta snacizik nagyon jó kapcsolatot ápolt vele. Még az én szememből is könnyeket kellett törölgetni amikor láttam, mennyien megsiratják, valamint az egész nagyon megható, ünnepélyes volt.

Elsőként a fajtagyőztes összevetés volt, nálunk a nyílt osztályos kan lett a BOB, majd Jamie, Jeanique veterán KANJA lett a Best OPPOSITE Sew is :) jót nevettünk, de kit érdekel, Arkovári kutya lett volna ígyis-úgyis a BOS. :)
Következett a junior handlerek versenye, 5-en voltunk, és nem egy kis gyenge mezőny, szerintem. Bárkit esélyesnek tartottam mindenre, nagyon ügyes lányokkal versenyeztem, és Paróczi Pál bíróúr nem csak egy oda-visszát kért tőlük :)
Így nagyon örültem, hogy a dobogó 2. fokára tett fel minket Rascallal, ezzel egy gyönyörű szép kék rozettát hozhattam haza (amivel egyébként már reggel is szemeztem)
Tenyészcsoportok versenyén egész sokan voltunk, de sikerül a dobogó legalsó fokáig eljutnunk a kalocsi hímzéses ruhánkban.



Baby BIS-ben a picikéink nagyon ügyesen szerepeltek, habár éppen hogy csak beestünk. Boy Hangával ment, ők 3.-ak lettek, mi a pici Zebivel szintén a reserve címet hoztuk el.
Junior BIS-ben Tiával volt jelenésem, aki a népes mezőnyből Junior BIS 3. helyezést ért el, ezzel koronázva meg a napunkat.
Elmentünk fotózni egy kicsit, majd szépen összepakoltunk, beszélgettünk még pár ottani emberrel, aztán száguldottunk is haza. Otthon kis pezsgővel koccintottunk ismét, közben jót beszélgettünk. Elbúcsúztunk mindenkitől, mert mi másnap korán keltünk nagyon, és a többiek még akkor aludni akartak.






Tia

Zebi

Rasi


Vasárnap megettük utolsó vajas-kakaós kalácsunkat, és Zolibácsi kivitt minket a buszmegállóba. Nekem sajnos cipelnem kellett minden cuccomat, mert Ivettel mentem haza. sikeresen odataláltunk, majd rögtön belefutottunk Ivettbe. Én kicsit szomorkás voltam, mert péntek este kiderült, mégsincs kutyám aznapra :) Miután lepakoltunk az aussies ringhez, Esztiék is megérkeztek, aki jó hírrel fogadott, kicsi Goofy-t, Sony fiát, aki puppy osztályban indult nekem kell felvezetni. Nagyon örültem ennek, hiszen így mégiscsak lesz valami dolgom a kiállításon. Goofy egy kicsit rendetlen, nem sok ringdresszúrával rendelkező kissrác, aki egyébként tündéri.
A ringben sajnos végig poroszkált, mert ha gyorsítottam bevágtázott. Ezt nagyon elbénáztam, mérgelődtem is utána. De végülis megkaptuk a nagyon ígéretest, jobbra nem is számítottunk :)





Elnéztem a spanikhoz, köszöntem Laurának, megkerestem Szilvit és Rivert, ahol összefutottam Líviával is, akivel már réges-régóta ismerjük egymást neten keresztül, csomó ideig honlapoztam nekik, nagyon jó volt találkozni vele élőben is végre - no meg megkóstolni a fini meggyes-fenyőmagos rétesét. Isteni volt!
Kicsit kóvályogtam Helga után, vele kint futottam össze végül, de sajnos nem sokat tudtunk beszélgetni. Goldisoknál megkerestem Mártit, aki éppen ringen volt, és két kutyát kellett volna bevinnie.... Így megkérdezte, van-e kedvem bevinni Emmát (hivatalosan Endefyl Drama Queen ) az összevetésre. Hát hogy ne lenne :) Nagyon édes kutyus, nagyon élveztem vele a "munkát".

Odamentem Silvanához, an apukájának, Popsinak a tulajdonosához. Nagyon kedves, vidám, nyílt nő, nagyon szimpatikus, és szakmailag sem rossz :) Prince, ian féltesója is itt volt, tényleg nagyon szép, könnyen kezelhető, bohóc srác. Örülök, hogy megismerhettem Silvanát, és Princet is.
Elmentünk Mártival vásárolgatni, vettem egy nyuszibőrbe csomagolt dummyszerűséget (kicsit nehezebb mint a dummynk, talán 750g lehet) egy sípot, egy pórázt Iannek, egy kölyökdummyt. és elég sok pénzt hagytam ott.... :) De megérte, muszáj volt ezeket megvenni... igazából, az egész boltot felvásároltam volna szívem szerint.
Visszamentünk megnézni a goldi BOB-ot, ahol egy szép ch kan került ki (akit pár hete Márti megosztott, hogy milyen jól néz ki.... hát igen, nem rossz a szömö :) )

BOB kan

Prince ♥

Ivettel átcuccoltunk a BIShez, és a VIII. fajtacsoportig vártunk, aztán repültünk haza..... Nagyon jó volt hazaérni, és végre a saját ágyikómba aludni... Nem mintha nem szeretnék Edináéknál, de már nagyon fáradt voltam....

Összességében nagyon  megvagyok elégedve ezzel a héttel. Életem első világrendezvénye, és ahhoz képest szerintem jól szerepelt kicsi teamünk. Kutyáink ügyesek voltak, és egyikőjük sem lógott ki a sorból.  Én meg ahogy mondtam, minden nap felvezettem. És hogy ez miért fontos ennyire nekem? Mint mondtam, tavaly ilyenkor álmomban sem mertem gondolni, hogy ennyi kutyát vihetek, 2 éve pedig azt sem hittem volna el, hogyha valaki azt mondja, felvezethetek.
5. -6.-os lehettem amikor angolból fogalmazást kellett írni, és emlékszem, a végén ez volt: My dream is to get to the World Dog Show as a handler.
Egy hatalmas álom, szuper eredményekkel, szuper hangulattal teljesült... Köszönöm a gazdiknak, Alannek, Tibinek, Csillának, Viktornak, és ismét főként Szelényi Edinának, aki nélkül ez az egész nem valósulhatott volna meg... Köszönöm!!!!

WORLD DOG SHOW 2013 EREDMÉNYEK:

Budapest CACIB Grand Prix:
-Arkovári Tara (junior) kit. 4/7
bíró: Mr Alexey Belkin (RU)

WDS 1. nap:
-Macho Vom Golf (nyílt) kit 4/10
Cesare Calcinati (IT)
-Cyberdachs mini Novella (junior) kit.
Axel Komorowski (DE)

WDS 2. nap:
-Arkovári Tara (junior) kit. 6/16
bíró: Mr Miguel Angel Martinez (AR)

HPSK World Club Show - Sándor Csaba Memorial Dog Show
-Arkovári Tara (junior) kit. 1, HPJ, Junior Club Champion, Best Junior, JUNIOR BIS 3. hely!!!!!!
Dr Zsolt Molnár (RO), Dani Dániel József
- Arkovári Zebulon (baby) nagyon ígéretes 1, BABY BIS 2. hely
Dani Dániel József
- Szierra Top Team Bently Boy (baby) nagyon ígéretes 1 (majd Baby BIS 3. Hangával)
- Sara Von Sierra (nyílt) nagyon jó
Paróczi Pál
- Arkovári tenyészcsoport 3. hely
- Junior Handling 2. hely Rascallal
Paróczi Pál

WDS 4. nap
- Tanmark's Gold Mine (puppy) nagyon ígéretes
Korózs-Papp Judit

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések