4 nap Szegeden Sophieval
Nagyon kíváncsian vártam ezt a 4 napot amit Szegeden tölthettem a mamáméknál, esténként pedig mentem Sophiehoz az orosz fekete terrierhez
Aki kicsit is sejti milyen a fajta, az tudja, nem egy golden típus, akivel könnyű megtalálni a hangot, rögtön közvetlenül viselkedik. Viszonylag kicsi kora óta ismerem, gyakorolgattam vele. Akkor még nagyon nem volt érett a dolgokra, nagyon gazdis volt. Kicsit változtak az idők, alapfokú tanfolyamot is sikeresen elvégezték, és most egy kiegyensúlyozott Sophiet láttam viszont.
Csütörtök este kezdtük el a tréninget, egy két órás gyakorlós sétával. Én úgy vettem észre, hogy nem az intenzív trainingeknek van értelme, hanem a séták közbe beiktatott rövidebb-hosszabb gyakorlásnak. Sophienál is ezt terveztem, keresgéltem helyet ahol van erre helyünk, különböző ingerek, szitukat akartam teremteni. Végül találtam pár parkolót, füves placcot (olyat ahol nem a szúrós gaz van, abban nem szívesen futkorászott a lányka), teret, utcát, ahol jól lehetett mozgatni a lánykát, autók, gyerekek, kutyák, macskák közt, tényleg, igyekeztem a legváltozatosabb helyzeteket teremteni. Nem volt egyszerű, ugyanis minden második ember megállított, minden gyerek Sophiet szerette volna, ráadásul mindenki egyszerre, és valahogy a tizenpár éves gyerekek elfelejtettek számolni, vagy szelektív hallásuk lett és az "egyszerre csak maximum ketten" mondatot nem értették. Hallottam pár érdekes storyt, mint hogy Magyarországon nincs közép schnauzer (ha-ha, jónak mondja...) valamint mindig mindenki ugyanazokat a kérdéseket tette fel: Óriás snaci-e, sokat eszik-e, hol lakik - jött a megbotránkozás, hogy lakásban, külön szobája van-e, sokat rombol-e, és így tovább. Jó, goldiknál is kérdezősködnek, de egy orosz feketével tényleg nem sokat lehet menni anélkül, hogy ne állítanának meg.
Ügyeske volt a gyakorlásoknál, bár a mozgása kicsit döcögős volt, és valahogy nem akart javulni, sehogy sem. Állításnál első pár napon magát a pozíciót rögzítettem, főként végig kajával az orra előtt. Ügyes volt, már nem zavarta az mint régen, hogy hozzányúlkálok. Nem zavarta ha kicsit fölé hajolok, bár a dicséretnél mindig leguggoltam hozzá.
Másnap volt azt hiszem a "mélypont" a training alatt. Sokkal kedvtelenebb volt, annyira nem rajongott az egészért, azért igyekeztem minél jobban pörgetni a dolgokat nála. Nem volt egyébként ezen a napon sem olyan gáz semmi sem, csak nem haladtunk 1-ről a 2-re, sőt, picit vissza is csúsztunk... Valahogy mindig ilyenkor jön ki a kutyáknál ez a dolog, vizsiknél is meg volt ugyanez.
Szombaton megtört a jég, és sikerült játékot kezdeményeznem vele, innentől ment minden mint a karikacsapás. Futás előtt felpörgettem, végre elkezdett szépen, lendületesen futni. Juhu! Állást is sokat gyakoroltuk. Alapvetően nem rossz mozgása van, ha olyan a kedve van. Szépen fokozatosan növelgettem a távot, nem rögtön akartam vele lefutni 5 kört.
Másnap nagy örömmel fogadott (magához képest), Móni mondta, hogy már amikor készítette a virslit tudta Sophie, hogy újra munka van, kevesebbet tudtunk sétálni, csak 1 órát, az eső bekergetett minket. Ránéztünk a fogmutogatásra is, a kaja nélküli állításra, és sok-sok mozgásra. Rájöttem hogy lehet a legjobban motiválni, felpörgetni, dicsérni. Hatalmasakat tudtunk játszani, irtó cuki volt Sophie, rohangáltunk, ugrált rám (persze csak amikor mondtam neki és megengedtem), sokkal másabb Sophiet ismertem meg. Egy néni nagyon kedvesen megkérdezte hívjon-e segítséget (szegény, biztos azt hitte megtámadott egy naaaaaagy fekete maci :) )
Összefutottunk Gáborral és Balambérral is, jó volt őket újra látni, Balambér még mindig egy tünemény.
Nagyon jót beszélgettem Mónival, Sophie "anyukájával", örülök, hogy ismét bebizonyosodott, hogy én mindig kifogom a szuper "kisgazdikat" ahogy Ivett mondta. Nagyon nagyon szépen köszönöm a bizalmat, örülök hogy egy ilyen kutyával dolgozhattam!
Sophie mutatott rá az egész lényegére, amit hiába tudtam eddig is, most realizálódott bennem, mennyire fontos. A jó kapcsolat a kutya és a felvezetője között. Bíznia kell a kutyába, szívesen kell vele dolgoznia. Persze, vannak rettentő profi kutyák, akik gyorsan igazodnak, hozzászoknak a felvezetőhöz. De a legtöbb kutyának nem elég pár perc, vagy akár egy óra a kapcsolat kialakításához.
A snacikkal is akkor lett igazán jó kapcsolatom (és akkor szerettem bele a fajtába) amikor kiállításon kívül is találkoztam velük.
Ha Sophie nem is lett tökéletes ringdresszúrájú de legalább a kapcsolat megvan, szívesen fog velem dolgozni, lelkes lesz (remélem) és én is tudom mit hogyan kell nála, azt hiszem sikerül egész jól kiismernem.
Mindig Jamiet emlegetem amikor a tökéletes ringdresszúráról beszélek. Ebben nekem annyira nem sok érdemem van, Ivett tanította meg, én már csak a habot tettem tortára amikor gyakorolgattunk, és a JH-s dolgokat is megtanultuk.
Valamint bebizonyosodott az is, mennyivel egyszerűbb egy (tükör) kutyasulis kutyával elkezdeni mindent. Nem kell az alapengedelms dolgokkal bajlódni, pórázfegyelmet elmagyarázni, valamint beigazolódott, hogy nem kell félni attól, hogy ringben leülni a kutya. Sok tenyésztő nem tanítja meg a kutyát leülni, mert akkor a ringben is ezt fogja. Én érdemesnek tartom ezt megtanítani, ahogy még pár trükköt is, szépen, letisztázni nála. Egyszerűbb lesz az életünk, a kiállításon is könnyebben bírunk a kutyussal, valamint kicsit megmozgatjuk agyilag is. Nekem Ian pl. egész sok trükköt tud, kicsi kora óta tanítom neki az "áll", ha nem is hosszan, csak pár pillanatra, szinte minden nap elővesszük, és eszébe sem jut, hogy a ringben azt kéne csinálnia, maximum ha elfáradna akkor csücsülne le. Sophie is megtanulta, már a harmadik nap látszott rajta, hogy átkapcsol ha az én kezemben van, amint meglátott csóvált, tudta, hogy munka van. Jamie is ugyan ez, gyönyörűen szokott beállni elém minden séta alkalmával ha kaja van a kezemben.
Aki kicsit is sejti milyen a fajta, az tudja, nem egy golden típus, akivel könnyű megtalálni a hangot, rögtön közvetlenül viselkedik. Viszonylag kicsi kora óta ismerem, gyakorolgattam vele. Akkor még nagyon nem volt érett a dolgokra, nagyon gazdis volt. Kicsit változtak az idők, alapfokú tanfolyamot is sikeresen elvégezték, és most egy kiegyensúlyozott Sophiet láttam viszont.
Csütörtök este kezdtük el a tréninget, egy két órás gyakorlós sétával. Én úgy vettem észre, hogy nem az intenzív trainingeknek van értelme, hanem a séták közbe beiktatott rövidebb-hosszabb gyakorlásnak. Sophienál is ezt terveztem, keresgéltem helyet ahol van erre helyünk, különböző ingerek, szitukat akartam teremteni. Végül találtam pár parkolót, füves placcot (olyat ahol nem a szúrós gaz van, abban nem szívesen futkorászott a lányka), teret, utcát, ahol jól lehetett mozgatni a lánykát, autók, gyerekek, kutyák, macskák közt, tényleg, igyekeztem a legváltozatosabb helyzeteket teremteni. Nem volt egyszerű, ugyanis minden második ember megállított, minden gyerek Sophiet szerette volna, ráadásul mindenki egyszerre, és valahogy a tizenpár éves gyerekek elfelejtettek számolni, vagy szelektív hallásuk lett és az "egyszerre csak maximum ketten" mondatot nem értették. Hallottam pár érdekes storyt, mint hogy Magyarországon nincs közép schnauzer (ha-ha, jónak mondja...) valamint mindig mindenki ugyanazokat a kérdéseket tette fel: Óriás snaci-e, sokat eszik-e, hol lakik - jött a megbotránkozás, hogy lakásban, külön szobája van-e, sokat rombol-e, és így tovább. Jó, goldiknál is kérdezősködnek, de egy orosz feketével tényleg nem sokat lehet menni anélkül, hogy ne állítanának meg.
Ügyeske volt a gyakorlásoknál, bár a mozgása kicsit döcögős volt, és valahogy nem akart javulni, sehogy sem. Állításnál első pár napon magát a pozíciót rögzítettem, főként végig kajával az orra előtt. Ügyes volt, már nem zavarta az mint régen, hogy hozzányúlkálok. Nem zavarta ha kicsit fölé hajolok, bár a dicséretnél mindig leguggoltam hozzá.
Másnap volt azt hiszem a "mélypont" a training alatt. Sokkal kedvtelenebb volt, annyira nem rajongott az egészért, azért igyekeztem minél jobban pörgetni a dolgokat nála. Nem volt egyébként ezen a napon sem olyan gáz semmi sem, csak nem haladtunk 1-ről a 2-re, sőt, picit vissza is csúsztunk... Valahogy mindig ilyenkor jön ki a kutyáknál ez a dolog, vizsiknél is meg volt ugyanez.
Szombaton megtört a jég, és sikerült játékot kezdeményeznem vele, innentől ment minden mint a karikacsapás. Futás előtt felpörgettem, végre elkezdett szépen, lendületesen futni. Juhu! Állást is sokat gyakoroltuk. Alapvetően nem rossz mozgása van, ha olyan a kedve van. Szépen fokozatosan növelgettem a távot, nem rögtön akartam vele lefutni 5 kört.
Másnap nagy örömmel fogadott (magához képest), Móni mondta, hogy már amikor készítette a virslit tudta Sophie, hogy újra munka van, kevesebbet tudtunk sétálni, csak 1 órát, az eső bekergetett minket. Ránéztünk a fogmutogatásra is, a kaja nélküli állításra, és sok-sok mozgásra. Rájöttem hogy lehet a legjobban motiválni, felpörgetni, dicsérni. Hatalmasakat tudtunk játszani, irtó cuki volt Sophie, rohangáltunk, ugrált rám (persze csak amikor mondtam neki és megengedtem), sokkal másabb Sophiet ismertem meg. Egy néni nagyon kedvesen megkérdezte hívjon-e segítséget (szegény, biztos azt hitte megtámadott egy naaaaaagy fekete maci :) )
Összefutottunk Gáborral és Balambérral is, jó volt őket újra látni, Balambér még mindig egy tünemény.
Nagyon jót beszélgettem Mónival, Sophie "anyukájával", örülök, hogy ismét bebizonyosodott, hogy én mindig kifogom a szuper "kisgazdikat" ahogy Ivett mondta. Nagyon nagyon szépen köszönöm a bizalmat, örülök hogy egy ilyen kutyával dolgozhattam!
Sophie mutatott rá az egész lényegére, amit hiába tudtam eddig is, most realizálódott bennem, mennyire fontos. A jó kapcsolat a kutya és a felvezetője között. Bíznia kell a kutyába, szívesen kell vele dolgoznia. Persze, vannak rettentő profi kutyák, akik gyorsan igazodnak, hozzászoknak a felvezetőhöz. De a legtöbb kutyának nem elég pár perc, vagy akár egy óra a kapcsolat kialakításához.
A snacikkal is akkor lett igazán jó kapcsolatom (és akkor szerettem bele a fajtába) amikor kiállításon kívül is találkoztam velük.
Ha Sophie nem is lett tökéletes ringdresszúrájú de legalább a kapcsolat megvan, szívesen fog velem dolgozni, lelkes lesz (remélem) és én is tudom mit hogyan kell nála, azt hiszem sikerül egész jól kiismernem.
Mindig Jamiet emlegetem amikor a tökéletes ringdresszúráról beszélek. Ebben nekem annyira nem sok érdemem van, Ivett tanította meg, én már csak a habot tettem tortára amikor gyakorolgattunk, és a JH-s dolgokat is megtanultuk.
Valamint bebizonyosodott az is, mennyivel egyszerűbb egy (tükör) kutyasulis kutyával elkezdeni mindent. Nem kell az alapengedelms dolgokkal bajlódni, pórázfegyelmet elmagyarázni, valamint beigazolódott, hogy nem kell félni attól, hogy ringben leülni a kutya. Sok tenyésztő nem tanítja meg a kutyát leülni, mert akkor a ringben is ezt fogja. Én érdemesnek tartom ezt megtanítani, ahogy még pár trükköt is, szépen, letisztázni nála. Egyszerűbb lesz az életünk, a kiállításon is könnyebben bírunk a kutyussal, valamint kicsit megmozgatjuk agyilag is. Nekem Ian pl. egész sok trükköt tud, kicsi kora óta tanítom neki az "áll", ha nem is hosszan, csak pár pillanatra, szinte minden nap elővesszük, és eszébe sem jut, hogy a ringben azt kéne csinálnia, maximum ha elfáradna akkor csücsülne le. Sophie is megtanulta, már a harmadik nap látszott rajta, hogy átkapcsol ha az én kezemben van, amint meglátott csóvált, tudta, hogy munka van. Jamie is ugyan ez, gyönyörűen szokott beállni elém minden séta alkalmával ha kaja van a kezemben.
 |
| Sophie ♥ |
Megjegyzések