Ian training

Iannal kimentem tegnapelőtt és tegnap egy-egy kis gyakorlásra az erdőben. Szerdán dummyval pár jelölés tömöttebb növényzetben, majd  egy kisebb növényzettel tarkított terepen memory. 4-5 dobás lehetett összesen, majd hatalmas játék, és egy nagy séta. Most tanuljuk az ülve átadást, alakul, alakul, még nem tökéletes. De szépen haladunk, nem erőltetem nagyon.
Csütörtök volt ám az igazán érdekes. Bevittem egy 3-4 éve telepített akácosba, jó nagy aljnövényzet, kiálló botok. Nyuszis dummynkat vittem, eddig egyszer gyakoroltunk vele, nem ment valami fényesen, akkor fáradt volt, és annyira nem volt lelkes. Most éreztem azt, hogy Ian eléggé erős már, összeszedett egy ilyen dologhoz, hogy ne csak a 250gr-os dummykat hozza.
Nagyon tetszett neki a dolog, és csak úgy repült érte. Elsőként hosszában tobtam, ahol könnyebb volt haladni, majd keresztben is ment pár jelölés/memory felváltva. Általában már ültetem dobás előtt, de néha-néha felpörgetve még dobásnál mondom, hogy hozhatja, ezzel igyekszem a tempóját megtartani. De egyébként már lábnál ülés van, nem ugrik be, és az esetek 80%-ban helyesen adja át az apportot.


Utána kimentünk egy magasabb aljnövényzetű, de már nem fás terepre, ahol szintén pár jelölést csináltunk. Ezek 10-30 m távolságra vannak egyelőre (éppen mekkorát sikerül dobni) pont elég.. lehet lehetne növelni, de még megfelelő ez nekünk. Ha úgy látom hogy kicsit kezd veszíteni a tempóból (most éppen fáradt lett picit, eggyel többet dobtam mint kellett volna) akkor tapsikova, ujjongva hívom, esetleg hátrálok.
Volt régebben egy problémánk, most is előjött, ledobta út közben, tőlem 1-2 m-re a dummyt. Lassacskán már tudja a fogd szót, és visszamegy, ha nem akkor kicsit húzogatom a földön, majd "fogd" vezényszó és visszamegyek az eredeti helyemre, ahová szépen odahozza.

Ezekért a következő sorokért, már jóóóól tudom, hogy szép nagy kiröhögést kapnék valamire való vadászoktól, de nem hat meg.
Iannal a fogd tökéletesen megy, bármire ráfog, most azt tanuljuk, hogy szépen tartsa. Kb. 1-2 percig tartja, néz fel rám okosan, ügyesen. Mostmár az ereszd után kapja a klikk+kaját, kezd letisztulni nála, már pöckölgetem az apportot a szájában, akkor sem engedi.
Lábnál követés szuper, nyaka a térdemhez ér, egész sokáig sétál már úgy. Erdei sétáknál mindig megyünk így egy 5 percig, közben egyre kevesebb klikk.



Ültetés alakul, de még hogy! 5 méteres körzetben stabilan ül síp + kézjelre, nagyobb távban változó, de volt, hogy sokkal messzebbről is egyből lecsücsült. Imádom! Pedig azt hittem ez lesz a legnehezebb része a dolognak.

Összességében pontosan dolgozik, gyorsaságával nincs gond, bár erre és a lelkesedésére kell leginkább vigyáznom. Orra több soron bebizonyosodott, hogy kiváló, ahogy az agya is, és rettentő összeszedett.












Megjegyzések

Népszerű bejegyzések