Egy nap hippiföldén

Kedd reggel indultunk Gergővel és a kicsi Baltazárral Gátérra, egy kis mókázásra Mártiékhoz. Márti már várt minket, éppen a fácánleves előkészületeit csinálta. Kaptam fini söröcskét, és kávét, leültünk beszélgetni vele, amíg Baltazár a lányokkal játszott.
Kimentünk kicsit mezőzni is a srácokkal, nagyon kíváncsi voltam hogyan dolgoznak Ian-rokonok. Elsőként Wyatt munkáját csodálhattuk meg, majd Mayday-ét, végül Zoya mamiét. Nagyon nagyon tetszett ahogy dolgoztak, van pár dolog amit változtatnom kell.








Visszamentünk, majd jött a hívás, hogy érkeznek az alomellenőrök. Mindig is kíváncsi voltam, hogyan is mennek ezek a dolgok. Kicsik mindenben megfeleltek hála istennek, gazdisodhatnak. Már csak Maya-Wyatt kölykök maradtak Mártinál, valamint a "maradós" babák. Kint ültünk Gergőékkel az árnyékban, kölykökkel körülvéve, hideg sört iszogatva. Egyszerűen imádtam, sosem akartam eljönni onnan. Az az igazi paradicsom feeling, amikor nincs szükséged semmire, csak ülsz ott, nézel magad elé... és igazán boldog vagy.

Következett az ebéd, nem győztünk repetázni az isteni levesből, közben szokásos dolgokról beszélgettünk. Tenyésztés, goldenek, tanítás, kölykök....  Egyszerűen imádok Mártival lenni.
Közben, csak, hogy ne legyen unalmas az élet, megjöttek az egyik kiskutyáért a gazdik. Tüneményes kis család, két tizenpár éves kislány, akik nagyon lelkesek, és régi álmuk a kiskutya. Valahogy a kicsi-Orsit láttam meg bennük, akinek legnagyobb álma valósult meg azzal, hogy kiskutyát kapott.
A kisgazdi jelölt egy egész étrend-programot írt a kiskutyának, amiről messziről látszott, mennyit olvasott utána, foglalkozott a témával. Hát igen, azt hiszem, Márti nagyon szerencsés gazdi téren :)

Visszamentünk enni, beszélgetni, majd miután kicsit megemésztettük az ebédet kimentünk babákat fotózni. Nagyon nagyon szépek a kölykök, igazán csinos kis testtel és szuper temperamentummal. Imádtam ahogy első pillanattól kezdve riszáltak az asztalon... pedig még sosem voltak fent :)
Különösen Oana-Popsi kölyök, a kicsi Michelle fogott meg, még azelőtt is, hogy az asztalon láttam volna. Igen komoly kiskutya lesz belőle, úgy gondolom.



laza tííím




A nap zárásaként Thulát vittük ki gyakorolni. Nagyon tetszik a kiscsaj, de most bizonyosodtam meg arról, hogy nekem még nem való chessy. Hihetetlen nyers kutya, de pont ez tetszik benne. Lenyűgöző volt ahogy dolgozott, egyszerűen imádtam. Már várom, hogy hosszabb ideig lehessek vele vele együtt, jobban megnézhessem magamnak őt.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések