Hot Spot

Irigi kiállításunk reggelén a kocsiba szállva meglepetten néztem Ian nyakát, akinek hirtelen valami nedves kosz került kétoldalt a nyakára. Nem aggódtam nagyon, volt nálam hajszárító, majd Irigen megoldom...Út közben folyamatosan figyeltem, nyalogatta az ülést ahol a nyaka hozzáért, már itt kezdett realizálódni bennem, hogy ez nem valamiben hempergés végeredménye lehet.... Amikor mondtam Bencének és Gergőnek, válaszul csak szemforgatást és azt kaptam, hogy már megint túlaggódom a dolgokat.
Kint Szerbiában már világossá vált a dolog, hogy ez az aminek én gondoltam, Silvana pedig megerősített a dologban, hogy hot-spottal van dolgunk.
Ezek után jött az internetes böngészés, keresgélés, ennek eredményét szeretném megosztani veletek.

forrás: allatorvos.net

Mi is az a hot spot?
Más néven pyotraumás dermatitisz. Bakteriális eredetű, akut, nedvedző allergiás bőrgyulladás, melyet az angolszász országokban neveztek el hot-spotnak. A legtöbb kutyánál a meleg idő beköszöntével figyelhető meg, egy kisebb seb elvakarásakor.
Hirtelen jelentkezik, erős viszketéssel, a szőr összetapadásával, bőr kivörösödésével és gennyesedésével jár, a bőr legfelső rétegét, a hámréteget érinti a gyulladás.
Akárhol megjelenhet, és a szőr pár óra alatt kihullhat, a fájó vörös területet láthatóvá téve. Főként a nagytestű, dús aljszőrzetű kutyáknál fordul elő a leggyakrabban.

Nagyon fontos a szőr alapos lenyírása a terület körül, hiszen csak így lehet megfelelően kezelni. Szőr mentén terjed a rágás és vakarózás miatt.

forrás: www.hungarovet.com

Kezelése:
Antibakteriális oldattal bőrfertőtlenítés, helyi érzéstelenítés, tea oldat (fekete vagy zöld), antibiotikumos, szteroidos kenőcsök.
Fontos alaposan megvizsgálni a kiváltó okot, hogy elkerülhessük a következő esetet.
Figyelem! Különösen fontos, hogy időben kezeljük a hotspotot, ugyanis a meleg időben a nedves, szőrtelen területre letehetik petéiket a legyek, így kialakulhat a légynyüvesség.

Mi válthatja ki?
Bolhaallergia, atópia (belégzési allergia), takarmány allergia, bűzmirigyek (perianális mirigyek) gyulladása.... Sokaktól hallottam, hogy sok fürdés után jön elő a hot-spot a kutyák bőrén, valamint ha a falkában/közelben van tüzelő szuka, annak hatására is kialakul sokszor.

forrás: www.hungarovet.com

Nálunk hogyan is zajlott...: 13-án vettem észre Ianan, másnap doki, lenyírta a területen a szőrt, majd hidrogén peroxiddal és betadinenal kezelte  a területet. Folytattam én is ezt a kezelést, eleinte napi 3x, majd csökkentettem napi 2x-re, 20-án, azaz egy héttel később már nem volt gyulladt terület, 22-én pedig bátran kijelentettem, hogy már akár kiállításra is mehetnénk.
Valószínűleg (a gyulladt terület szimmetriája miatt a két oldalon) nekünk a Kiltix volt a kiváltó oka a hot spotnak, ugyanis kozmetika közben már volt ott a nyakörv alatt 1-2 piros folt, amit elkezdett vakarni. Nem vizsgáltattam ki Annával a dolgot, nem volt vészes a gyulladás, és elég egyértelmű volt.

Forrás:

  • http://www.hungarovet.com/?p=1974
  • http://allatorvos.net/szakteruleteink/borgyogyaszat/borbetegsegek/heveny-feluletes-gennyes-borgyulladas-hot-spot/
  • http://www.palavet.hu/kutyak-borgyulladasa-hot-spot/
  • Dr Tóth Anna

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések