Bodajki túra

 Bodajk, Gaja szurdok az egyik kedvenc kirándulóhelyem. Először Kriszti barátnőmmel jártunk erre, aztán azóta Petivel is visszatértünk párszor egy-egy vasárnapi ebéd lemozgatásaként. Szeretem, mert ezer arca van ennek a helynek, Gaja-patak már-már szürreálisan égszínkék vize, szálerdők, szurdokok, tavacska, hegyek... A környék szinte kimeríthetetlen túraútvonalakat rejt, én most egy bő 4 kilis kört hozok nektek, melynek a végén van egy kicsit meredekebb, pár 100 méteres szakasz is, illetve érinti a Károlyi-kilátót, melyből remek kilátás nyílik a környékre. 

A track a Tölgyes Tábor mellől indul, ahol pár autónyi parkolóhely is van, a tábor előtti kis úton kell behajtani, ha Bodajk felől érkezünk. Teszteltem az új Polar Vantage V órámat is, amire előzetesen rátöltöttem a Track-et, hogy biztosan azon az úton menjünk, amit elterveztem - még így is majdnem eltévedtünk, de hát csak hoztuk a formánkat. 
Egyébként fogadtunk a séta elején Petivel egy vacsiban, vizesek lesznek-e a blökik a séta végére...
Picture
Ha beköszönt a tavasz rengeteg család kirándul erre, tehát ha kietlen, nyugodt feltöltődésre vágyunk, akkor maximum szakadó esőben ajánlom a helyet. A terület egyébként viszonylag vadjárta - legalábbis Ian folyamatosan éber tekintete ezt sugallta, de egyébként nem találkoztunk egyetlen vaddal sem. 
Bátran ajánlom a kevésbé fitt túrázni vágyóknak is, ugyanis mindösszesen 130 méter a szintkülönbség, többnyire könnyen járható, széles utakon, így különösebben technikai ruházatra sincs szükségünk. 
Picture
A kilátónál vigyázzunk, nehogy a vasszerkezetbe beakadjon a blöki körme, és leszakítsa. Nekem szerencsére egyszer sem fordult még elő ilyen, és szerencsére Ianék nem annyira bátrak, hogy levessék magukat a mélybe a domboldalról. 
Picture
Picture
Picture
Végezetül fogadjátok szeretettel az első kis vlogszerűségünket, amivel jócskán megszenvedtem, nem vagyok ebben túl jártas, de hát ebbe is bele kell jönni... 
Ja, és életemben először én nyertem a fogadást - ismeritek azt a mémet, amiben arról van szó, mitől érzed magad nagyon powerfulnak, igaz? - úgyhogy elégedetten majszolhattam a boros-rákos tésztámat. 
Picture

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések