I. Sóstói Kutyás nap - 2013.09.21.

Hétfőn hívott Brigi, az I. Sóstói Kutyás nap szervezője, hogy lenne-e kedvünk részt venni az eseményen mint dogdancingesek illetve mint a szépségverseny bírója. Persze rögtön igent mondtam, nagyon örültem, hogy Gridivel bemutathatjuk azt, amit előző héten nem tudtunk. Így jött a nagy készülődés a héten, kűr összerakás, gyakorlás Gridivel. Volt pár elem amit mindenképpen bele akartam tenni, főként heelwork elemek. Sikerült olyat kiagyalnom ami végre az én maximalista igényeimnek is többé-kevésbé megfelelt.

Szombat délután Ivettékkel átkocsikáztunk Halasra Jamievel és Ingriddel hátul.
Odaértünk, beköszöntünk Briginek, lecuccoltunk, és kicsit megjárattuk a kutyákat a tóparton. Ránéztem pár trükkre Ingriddel, elengedni nem mertem. Mostanság sokat javult a behívható képessége, de még nem bíztam benne eléggé.

Elsőként Endrééké volt a terep (Endre a trainere a "vizsijeimnek" Fruzsinak és Hangának) engedelmes bemutatót láthattunk. Kis szünet következett, majd minket konferáltak fel. Gyors bekapcsolás, végighallgattunk egy kis bemutatkozószöveget magunkról, majd a dogdancingről. A kűr felénél elvesztettem a fonalat, valami nem úgy jött ki ahogy terveztem, és felborult minden. De Ingrid csodaként működött, nagyon büszke vagyok rá. A végén amikor nagyon pörgött már nem oldalazott, de előtte nagyon ügyes volt az első próbálkozásnál. Az kűr első felében szerintem egész jók voltunk, Gridit is sikerült összeszedni. Aminek nagyon örülök, hogy mostanság hiába öregeske, munka közben még most is így pörgött, élvezte (csóva megvolt) imádom a videót.

Utánunk rögtön Ivették jöttek Jamievel, akiknek a bemutatójukat én kommenteltem. Lihegve, rekedt hanggal, és kicsit szétszórtan sikerült.... Volt pár vicces mondatom, de igyekeztem.

Megjöttek közben Esztiék (angol csoporttársam Eszti, nagyon sokat beszélgetünk a kutyákról, nyáron csinálták meg a Szegedi Kutya Klubbon az alapfokot) is megérkeztek Koktéllal, akit eddig csak képen láttam, de most egy tünemény kiskutyát ismerhettem meg.
Bozi Timiék is kijöttek két kisaussieval, kicsit megdögönyöztem őket, aztán Esztiékkel kicsit távolabbról figyeltük a rendőrkutyás bemutatót.

Szűcs Andi is kiért, beszélgettem vele kicsit mindenféléről, olyan ritkán találkozunk, azt sem tudom miujság a Vitabull kennelben. Luluját hozta ki, aki -habár régen sem volt csúnya - mostanra nagyon jól beért, és egy gyönyörű kisspanit láttam.
Ingriddel engedelmeseztem kicsit, hiszen reményeim szerint november első hétvégéjén engedelmes vizsgázunk. No, majd meglátjuk. Nagyon ügyes volt, kis állapotfelmérésnek volt jó, mit mennyire tud, mi az ami pengén megy neki. A menet közben fektetéssel például semmi gondunk, simán megy neki. Lábnálkövetéséért is odavagyok, nagyon jól összeállt neki most szerintem. Még rágyúrunk azért, de ahhoz képest, régen milyen volt, most rá sem lehet ismerni. Egyébként Ingrid munkakedvem Ian miatt nagyon megváltozott. Felváltva dolgozok a kutyákkal, egyik nyilván mindig pihenő módban van, majd csere. Ezért mind a ketten nagyon élvezik, ha éppen ők vannak soron, Ingriden is ezt láttam. Maximálisan toppon volt, figyelt, akart dolgozni.

A szépségverseny is elkezdődött szépen lassan, ahol egyik tagja voltam a 3 tagú zsűrinek, ami nem másokból állt, mint Andi és Lóránt Gábor, aki drogkereső kutyákkal dolgozik rendőrként. Még az elején beszélgettem vele kicsit, nagyon érdekel a kutyázásnak ezen műfaja is.
Elsőként a keverékkutyákat bíráltuk, mind a két kategóriánál három szempont szerint, kutya-gazdi kapcsolat, fegyelmezettség, ápoltság. Igyekeztem szigorú lenni, figyelni mindenkit a lehető legjobban. Abszolút kedvencem Koktél és Eszti volt... Jó, elfogultság. Próbáltam levenni róluk a szemem. Voltak kutyák akik nagyon tetszettek, de általánosságban a kozmetika borzalmasan hiányzott, vagy ha volt is, az sem tetszett.
Következtek a fajtatiszta kutyák. Kicsit össze-vissza, kicsit nehéz volt követni a dolgokat. Ivett és Jamie is nevezett, igyekeztem nem bámulni őket. Itt még inkább néztem a kozmetikát. Valamint a fegyelmezettség pontban az is nyomott kicsit - még ha Brigi be is mondta, hogy nem kiállítás, nem kell állítgatni - ha a kutyus szépen állt. Volt pár kutyus akik gazdijai szépen állítottak, nagyon ügyesek voltak. :) Nehéz döntés volt, sokszor nagyon kevés pontokat adtam.
Összeültünk megbeszélni. Keverékkutyáknál egyértelműen - magamat kivontam ebből a részből - Esztiéket szavaztuk meg, mindhármunktól maxpontot kaptak. A másik két helyezett is közös döntés volt.
Fajtatisztáknál mindhármunknál Jamie volt első helyen, de úgy döntöttünk korruptság lenne, így őt kihúztuk (később ezt Ivettnek el is meséltem, semmi harag, ők gyakorolni mentek, oly mindegy volt a végeredmény) De így utólag meg kell mondanom, Jamie fantasztikus volt a ringben, nem lehetett levenni a szemet róla.
Első helyre végül egy kicsit munkavonalas fekete labi kant raktunk, aki anatómiailag is nagyon helyén volt, itt is egyértelműen őt szerettük volna. A döntés meghozatal után megkerestem Ivettéket, és Gridit egy jó 50 m-ről síppal behívtam. Édes volt nagyon ahogy keresett.

Nagyon szuperül éreztük magunkat, köszönjük a szervezést Briginek, a jó hangulatot Ivettnek, Andinak, Esztiéknek, Timiéknek, és Gáboréknak. Ingriddel maximálisan meg vagyok elégedve, ismét túlteljesített magán. Egész nap laza pórázon, kisangyalként jött (jó, elején volt egy kis előtted haladok gazdi dolog, de gyorsan ledumáltuk, hogy ez nem játszik)



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések