Hat kutyás udvar - Flipp és Fruzsi vendégeskedik



Történt egyszer, hogy másfél hétig hat kutya vette birtokba az udvarunkat, Fruzsi és Flipp, amíg a gazdik nyaralni voltak, valamint a sárgák, Dóra és Baltus, illetve Ian és Ingrid.
Amikor Gergőékkel hazaértünk a saját 4 kutyánkkal már a németek bent voltak az udvarban, akik hatalmas változásokon mentek át az elmúlt hónapban, megerősödtek, Flipp hatalmas lett, erős, méltóságteljes. Csodálatos kis beszélgetés zajlott le a három kan, és három szuka között. Flipp kis morgással elrendezte Baltust, hogy rá nem kell ugrálni, ezen kívül nem volt senkivel semmi gond.
Fruzsi és Dóra nagyon egymásra találtak, általában arra ébredtünk, hogy ők randalíroznak a kertben. Ingridet is nyúzták bőven, akinek sokszor már túl sok volt a 3 kutya, de azt kell, hogy mondjam, semmi gond nem volt velük (pedig azért volt két dominánsabb kan, egyik ivarérett, másik éppen ivarérés környékén, két tüzelés környéki szukával). Egyedüli árnyék a napjaimon a kukafelborogatás volt, ugyanis valaki(k) igen nagy rendszerességgel borították ki a kukánkat és vitték szét.

Sokat kirándultunk erre-arra, tóra látogattunk ki Gáborékkal, és a két vizslalánnyal, ahol Flipp csodálatos ösztöneiről tett tanúbizonyságot. Egy elbaltázott dobás után a kedvenc dummym egy rettentő sűrű nád közepében landolt. Flipp pedig kis biztatás után bevágódott a nádba, 2 perc sem telt el és a dummyval a szájában jött ki. Ennyit a showvizsláról :) Azt hiszem, bárki, aki nincs jó véleménnyel az Ikrekről ezt látta volna, semmi kétsége nem lenne velük kapcsolatban.

Minden nap a szokásos háromszor gyakoroltunk a srácokkal, egyre-egyre jobbak lettek.A két kutyát össze kéne gyúrni, hogy megkapjuk a tökéleteset ringdresszúra szempontjából. Fruzsi előre dől, Flipp meg előretámaszt, de már mind a ketten sokat javultak.
Ha jött ismerős, vendég hozzánk, mindenkit kmegkértem, hogy segítsen a ringdresszúrában, tapizza a kutyákat, ennek köszönhetően emberek felé egyre könnyebben nyitnak.

El tudnám viselni, ezt a sok kutyás életet, persze nem suli mellett. Imádtam azt, hogy mindenkivel tudtam minőségi időt eltölteni, FALKÁNK volt, a séták fantasztikusak voltak. Tudod, amikor sípolsz, és 5 kutya rongyol feléd. Amikor 5 kutya együtt csapázik, egyszerre mozdul.... Imádtam!!!



Want to read us in English? Here's our blog: http://golden-bliss24.tumblr.com/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések