Kutyasulis tali - 2014.05.25.
Már nagyon vártam ezt a napot, kis kikapcsolódás, kötetlen kutyázás igazán rám fért már, nagyon hiányzott ez a fajta program a napjaimból/heteimből amikor nem sietek, nem kapkodok, csak a kutyáimmal foglalkozok.
Vasárnap reggel felkerekedtünk Gergővel és a két szöszivel a nagy Büdi tónak. A tó egyik részén rögtön egy kutyás párt pillantottunk meg, egy drótos némettel és egy Erdőskerti goldennel voltak kint (meglepetten nézett rám mindenki, hogy honnan tudom). Kicsit beszélgettünk velük, majd aggódva figyeltük, hogy egy másik kutyás csapat is kint tanyázik, malikkal, staffikkal, németjuhászokkal. Nem nagyon szerettünk volna balhét, de a szegedi különítmény érkezése után nem sokkal el is mentek.
Szegedről Zsuzsi és Atti, Bogyóval a foxival, Happyvel a munkalabival, Jankával és Apaccsal a labradoodleökkel jöttek, Zsuzsi Aminahval a svájci fehérrel, Ivett Jamievel és Julival az aussiekkal jött ki, valamint kinézett Anita is Mexel a goldival és Benivel a keverékkel.
Srácok hatalmasat fürödtek, labdák röpködtek, frisbeek szálltak a levegőben, dummyk csobbantak a vízben, és sok-sok-sok mosolygós kutyaarc látszódott. Mindenki el volt engedve, még én is elengedtem kicsit Gridit, akivel a kapcsolatunk nem annyira fényes manapság, így a behívhatósága annyira nem príma.
Iannal igyekeztem valamiféle gyakorlásfélét is művelni, hiszen szeretnék vele a munkában is haladni. Azt nem várhatom el tőle, hogy egész nap lábnál üljön és csak egy-egy labdáért amiért küldöm menjen el. Ha nem figyelem akkor természetes, hogy össze vissza rohangál, cseréli a labdákat, elveszik tőle, nem szerzi meg. Amikor volt alkalmam nekem küldeni őt be akkor elvártam tőle az ülve átadást, illetve azt, hogy ne rázza meg magát a vízben.
nagy dilemma ez nekem, nyilván ha egy kutyással kimegyünk a tóra nem tudom ellenőrizni miért megy, mit hoz, és ez tudom hogy nem a legjobb pedagógia, retrievermunkások most fogják a fejüket de nagyon. Egyik legfontosabb szabály ez.... De hát csak nem fosztom meg a kutyámat ezektől az örömöktől. Amikor csak Ivettékkel vagyunk igyekszem figyelni rá, és nem engedni labdázni.
Dél körül elmentünk ebédelni, isteni hekket ettünk, majd finom kávét iszogattunk amíg a srácok pihentek.
Majd folytatódhatott a móka, Ian töretlen lelkesedéssel (najó, talán egy icipicivel aminek köszönhetően a nagyon messzire dobott labdáért inkább hagyta hogy a munkalabi, Happy induljon el) úszott, futott, játszott. Még Jamie és aminah játékába is becsatlakozott, ez aki ismeri őket tudja milyen nagy szó, ugyanis Jamienek khm rettentő nagy tekintélye van Ian szemében.
Ha már az előbb szóba került Happy és a munkalabiság, jó volt a két vonalat látni itt. A showkutyát és a munkakutyát. Teljesen más temperamentum, munkastílus, össze sem lehet hasonlítani a kettőt.
Mindenesetre Happy nagyon belopta magát a szívembe, tüneményes kiskutya! Nem tudom hogy csinálják Zsuzsiék, hogy az összes kutyájukat legszívesebben begyűjteném.
Rengeteg strandoló lett időközben a parton, nem túl sok helyünk volt. Éppen ezért örülök, hízik a májam és büszülök a csapatra, és a csapat kutyáira, hiszen minden gond nélkül tudtak mellettünk fürdeni, senkinek nem okozott gondod a 11 kutya. Azt hiszem most is megmutattuk milyenek is az igazi kutyások... Nem hagyunk ürüléket, sem semmilyen nyomot, kutyáink nem rohangálnak össze vissza kontroll nélkül, nem ugrálnak a napozók fején, sem a törölközőjükön. Ezekre most különösen figyeltünk, hiszen Ivettel mind a ketten nagyon küzdünk a kutyások "jogaiért" kicsiny városunkban.
Eljött a trükközés ideje indulás előtt. Zsuzsi Aminahval és Ivett Jamievel részt vesznek a 100days100trick projectben, aminek az a lényege, hogy minden nap tanuljanak a kutyák valami trükköt, vagy valamilyen viselkedésformát, magyarán valami agyfárasztó dolgot.
Sokat gondolkoztam, hogy mi is elinduljunk-e, de aztán magamat ismerve, valamint a saját szabadidőmet nem igazán hittem abban, hogy képes lennék végigcsinálni... Ezekben a projectekben pont az a jó, hogy az ember minden nap, kihagyás nélkül csinálja. Tavaly belefogtam a 365 napos projectben, aminél az év minden napján készíteni kell egy fotót.... 100 nap körül jártam amikor ráuntam és az egész már csak teher volt. Így ezek az élmények miatt nem fogtam bele a 100 napos projectbe, no meg mert most a retrievermunka az első.
Zárójel bezárva, visszatérve a tárgyhoz... amíg Ivették a felvételeket készítették Zsuzsiék elkezdtek gyakorolni, és Gergő megkérdezte hogyan tanítjuk meg a kerül vezényszót, úgy döntöttem magyarázás helyett megmutatom. Ian hulla fáradt volt, de abban a 2-3 percben egész sokat haladtunk ezzel a trükkel. Itthon még finomítani, pontosítani és távolságot növelni kell, de én meg vagyok elégedve a macifiúval.
Végszóra, azaz égzengésre kezdtünk el pakolni, és indultunk haza, menekülve a vihar elől.
Hatalmas köszi jár mindenkinek aki ott volt ma, különösen Gergőnek, aki elkísért, fényképezett, ha kellett pesztrálta a kutyáimat, és hatalmasakat játszott velük.
Vasárnap reggel felkerekedtünk Gergővel és a két szöszivel a nagy Büdi tónak. A tó egyik részén rögtön egy kutyás párt pillantottunk meg, egy drótos némettel és egy Erdőskerti goldennel voltak kint (meglepetten nézett rám mindenki, hogy honnan tudom). Kicsit beszélgettünk velük, majd aggódva figyeltük, hogy egy másik kutyás csapat is kint tanyázik, malikkal, staffikkal, németjuhászokkal. Nem nagyon szerettünk volna balhét, de a szegedi különítmény érkezése után nem sokkal el is mentek.
Szegedről Zsuzsi és Atti, Bogyóval a foxival, Happyvel a munkalabival, Jankával és Apaccsal a labradoodleökkel jöttek, Zsuzsi Aminahval a svájci fehérrel, Ivett Jamievel és Julival az aussiekkal jött ki, valamint kinézett Anita is Mexel a goldival és Benivel a keverékkel.
Srácok hatalmasat fürödtek, labdák röpködtek, frisbeek szálltak a levegőben, dummyk csobbantak a vízben, és sok-sok-sok mosolygós kutyaarc látszódott. Mindenki el volt engedve, még én is elengedtem kicsit Gridit, akivel a kapcsolatunk nem annyira fényes manapság, így a behívhatósága annyira nem príma.
 |
| fotó: Konyecsni Gergő |
Iannal igyekeztem valamiféle gyakorlásfélét is művelni, hiszen szeretnék vele a munkában is haladni. Azt nem várhatom el tőle, hogy egész nap lábnál üljön és csak egy-egy labdáért amiért küldöm menjen el. Ha nem figyelem akkor természetes, hogy össze vissza rohangál, cseréli a labdákat, elveszik tőle, nem szerzi meg. Amikor volt alkalmam nekem küldeni őt be akkor elvártam tőle az ülve átadást, illetve azt, hogy ne rázza meg magát a vízben.
nagy dilemma ez nekem, nyilván ha egy kutyással kimegyünk a tóra nem tudom ellenőrizni miért megy, mit hoz, és ez tudom hogy nem a legjobb pedagógia, retrievermunkások most fogják a fejüket de nagyon. Egyik legfontosabb szabály ez.... De hát csak nem fosztom meg a kutyámat ezektől az örömöktől. Amikor csak Ivettékkel vagyunk igyekszem figyelni rá, és nem engedni labdázni.
Dél körül elmentünk ebédelni, isteni hekket ettünk, majd finom kávét iszogattunk amíg a srácok pihentek.
Majd folytatódhatott a móka, Ian töretlen lelkesedéssel (najó, talán egy icipicivel aminek köszönhetően a nagyon messzire dobott labdáért inkább hagyta hogy a munkalabi, Happy induljon el) úszott, futott, játszott. Még Jamie és aminah játékába is becsatlakozott, ez aki ismeri őket tudja milyen nagy szó, ugyanis Jamienek khm rettentő nagy tekintélye van Ian szemében.
Ha már az előbb szóba került Happy és a munkalabiság, jó volt a két vonalat látni itt. A showkutyát és a munkakutyát. Teljesen más temperamentum, munkastílus, össze sem lehet hasonlítani a kettőt.
Mindenesetre Happy nagyon belopta magát a szívembe, tüneményes kiskutya! Nem tudom hogy csinálják Zsuzsiék, hogy az összes kutyájukat legszívesebben begyűjteném.
 |
| fotó: Konyecsni Gergő |
Rengeteg strandoló lett időközben a parton, nem túl sok helyünk volt. Éppen ezért örülök, hízik a májam és büszülök a csapatra, és a csapat kutyáira, hiszen minden gond nélkül tudtak mellettünk fürdeni, senkinek nem okozott gondod a 11 kutya. Azt hiszem most is megmutattuk milyenek is az igazi kutyások... Nem hagyunk ürüléket, sem semmilyen nyomot, kutyáink nem rohangálnak össze vissza kontroll nélkül, nem ugrálnak a napozók fején, sem a törölközőjükön. Ezekre most különösen figyeltünk, hiszen Ivettel mind a ketten nagyon küzdünk a kutyások "jogaiért" kicsiny városunkban.
 |
| fotó: Konyecsni Gergő |
Eljött a trükközés ideje indulás előtt. Zsuzsi Aminahval és Ivett Jamievel részt vesznek a 100days100trick projectben, aminek az a lényege, hogy minden nap tanuljanak a kutyák valami trükköt, vagy valamilyen viselkedésformát, magyarán valami agyfárasztó dolgot.
Sokat gondolkoztam, hogy mi is elinduljunk-e, de aztán magamat ismerve, valamint a saját szabadidőmet nem igazán hittem abban, hogy képes lennék végigcsinálni... Ezekben a projectekben pont az a jó, hogy az ember minden nap, kihagyás nélkül csinálja. Tavaly belefogtam a 365 napos projectben, aminél az év minden napján készíteni kell egy fotót.... 100 nap körül jártam amikor ráuntam és az egész már csak teher volt. Így ezek az élmények miatt nem fogtam bele a 100 napos projectbe, no meg mert most a retrievermunka az első.
Zárójel bezárva, visszatérve a tárgyhoz... amíg Ivették a felvételeket készítették Zsuzsiék elkezdtek gyakorolni, és Gergő megkérdezte hogyan tanítjuk meg a kerül vezényszót, úgy döntöttem magyarázás helyett megmutatom. Ian hulla fáradt volt, de abban a 2-3 percben egész sokat haladtunk ezzel a trükkel. Itthon még finomítani, pontosítani és távolságot növelni kell, de én meg vagyok elégedve a macifiúval.
Végszóra, azaz égzengésre kezdtünk el pakolni, és indultunk haza, menekülve a vihar elől.
Hatalmas köszi jár mindenkinek aki ott volt ma, különösen Gergőnek, aki elkísért, fényképezett, ha kellett pesztrálta a kutyáimat, és hatalmasakat játszott velük.
 |
| fotó: Frittmann Ivett |
Megjegyzések