Barka vendégségben

Újabb fantasztikus vendégünk volt, Halasi-Pásztor Barka, drága Bátor testvére.  Nagyon vártam, hogy így egy év után, újra kuvaszos legyen a kertünk :)
Múlt héten, január 6-án érkezett hozzánk Barkusz, aki már az első nap belopta magát a szívembe.
Végtelenül kedves, alázatos kutya volt, aki egyszerűen gyönyörű kommunikációt művelt Iannal. Mind a ketten pillanatok alatt felállították saját személyes területüket, és ha úgy volt kedvük, a következő pillanatban már hatalmasokat játszottak. Mind a két kutyának hatalmas kalappal, nem semmi volt végignézni kettőjüket. Amikor Barka megérkezett felfedezni szeretett volna, nem játszani, kis morgás után elég volt egy kis pillantás ahhoz, hogy Macesz az udvar másik végében keresgéljen magának elfoglaltságot. De pár nap múlva, ha éppen Ian volt fáradt ő is el tudta játszani ugyanezt a nagylánnyal.

Ami a ringdresszúrát illeti, nem volt vele nehéz dolgom. Gyönyörűen állt, ameddig csak akartam. Futással azért néha volt kicsit problémánk, ugyanis a Hölgyemény jobban szeretett rám ugrálni nagy örömében, de ez az új hóbortja egy két nap alatt lecsengett, és átvette a helyét a gyönyörű 1 méterrel (mert addig ért a póráz) előttem futás. Érdekes, néhány kutya teljesen magától fut elől, néhány pedig egyszerűen nem szereti. Barka igazi showkutya, imádja magát mutatni, ez az első pillanattól látszott. Igazi "eyecatching" jelenség a mozgásával és a karizmájával.
Háromszor gyakorlás egy-egy utcázós sétával volt a napi programunk.

Nagyon megszerettem Barkát, egyik legkedvesebb kutya, akivel valaha találkoztam. Minden emberrel nagyon kedves volt, de azt hiszem, nem sokan akartak bejönni hozzánk az öblös ugatását hallva. Nem tudom, Vargáék direkt ilyen kis csodákat adnak nekem, akiket nagyon fájó szívvel adok vissza, vagy náluk minden kutya ilyen.
Egyszerű volt vele együtt élni, (csak ne menjek nélküle sétálni, mert akkor hiszti a tetőfokra hágott), nem rágott, nem pakolt, nem vonyított, ugatott fölöslegesen. Egyszóval, mintakutya volt, egy rossz szavam sem lehet rá :) Imádom!!! Úgy gondolom, Barka mindent megtestesít küllemben és temperamentumban is, amit én egy kuvaszban keresek. Félreértés ne essék, én a kuvaszokhoz nem sokat értek, de amikor elolvasom a standardet, akkor pontosan egy Barka féle jelenség van a szemem előtt.
Varga család, köszönöm a bizalmat és az újabb hatalmas élményt  :)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések