Canicross - túl a 10 kilóméteren
Hát.. ez igazából nem is én vagyok... Sosem sportoltam, sosem voltam kitartó semmiben... Két év asztalitenisszel kezdtem, majd jöttek különböző fellángolások, mint a tollas és a floorball, de egy-egy év után mindet abbahagytam. Gimi kezdete óta alig alig mozgok valamit, egyszer-egyszer elmentem futni, de a lelkesedésem 1-2 alkalom után megszűnt. A tesiórákat is igen nagy számban elblicceltem, vadászatokon és a napi sétákon kívül semmit sem mozogtam.
A canicross mindig is ott lebegett a szemeim előtt, hogy majd, majd, majd belekezdtek... sosem jutottam el odáig, hogy felszerelést rendeljek hozzá, én magam, pedig ugyan, nem fogok nekifogni futni (hozzá kell tennem, hogy az az igazán rossz futástechnikám van, lábaimat alig emelem és dobálom ki a sarkaim). Aztán jött a nagy változás idén karácsonykor, amikor apukámtól egy komplett canicross felszerelést kaptam. Rögtön megkezdtem a futásokat Iannal, ami több mint katasztrófán ment, kevesebb mint 1 km után majd' meghaltam.
Január elején felkerült az év első pár canicross versenye, és amin már két éve is gondolkoztam (de csak a gondolkozásig jutottam), akkor még drága Ingridkémmel, a Medve Kupa idén nem csak légből kapott tervként szerepel a naptárban. Így, hogy van motiváció, nincs ami megállít. Amióta megvan az időpont és a táv minden nap futunk Iannal. Először kb 1,5 km távot kocogtunk le, most a 2,7-nél járunk, és már több mint 10 km van a lábunkban egy hét alatt. Ez pedig az én esetemben igen megdöbbentő :)
Ian nem igazán húz még, erre pár praktikát be kell vetnem, de egyelőre az én kondimat kell feltuningolnunk. Ennek érdekében hetente több kardióedzést is beprogramoztam, valamint pár erősítő gyakorlatot is. Én, aki sosem futottam, és erőltettem meg magam igazán járni alig tud az izomláztól, de sokkal, de sokkal boldogabb, nyugodtabb vagyok. Nem csak mozgok, hanem egészségesen étkezem, az édességeket nem kívánom annyira, és sokkal jobban koncentrálok a suliban is, órák felénél nem érzem azt, hogy végem van...
És, hogy Ianke hogy élvezi? Imádja! Szépen fut előttem végig, kb 3 pisi és kakiszünetet iktat be, de egyre jobban tudja tartogatni. egyre többször érzem, hogy szépen finoman, de azért húz. No, persze amikor átfutott előttünk egy rudli őz nem kellett noszogatnom, hogy fusson, csak úgy repültem utána! Irányítgatás is egyre jobban megy neki, egész szépen tudja a jobb és a bal mit jelent. Edzések után mindig hatalmas simi jár neki, örömködés (már amennyi tudok örömködni), úgyhogy azt hiszem, nincs ellenére ez az új hóbortom. Mielőtt elindulunk szépen leül előttem és várja amíg befejezzem a bemelegítést (őt is átmozgatom persze egy kicsit), majd egész szép lendülettel indul el.
Az egyetlen, hogy is mondjam, félelmem, hogy az amúgy is nagyfiúnak még nagyobb arca lesz ettől az "én irányítom az akciót" dologtól. De ez is érdekes, mert az első pár futásnál még egekben volt a farkinca, mostmár viszont szépen tartja... Hát, remélem nem fog a kapcsolatunkon rontani ez a sport, de majd bevetek pár trükköt amivel meggyőzöm a nagyfiút az én igazamról.. mint a kötédési training és a többi :)
A canicross mindig is ott lebegett a szemeim előtt, hogy majd, majd, majd belekezdtek... sosem jutottam el odáig, hogy felszerelést rendeljek hozzá, én magam, pedig ugyan, nem fogok nekifogni futni (hozzá kell tennem, hogy az az igazán rossz futástechnikám van, lábaimat alig emelem és dobálom ki a sarkaim). Aztán jött a nagy változás idén karácsonykor, amikor apukámtól egy komplett canicross felszerelést kaptam. Rögtön megkezdtem a futásokat Iannal, ami több mint katasztrófán ment, kevesebb mint 1 km után majd' meghaltam.
Január elején felkerült az év első pár canicross versenye, és amin már két éve is gondolkoztam (de csak a gondolkozásig jutottam), akkor még drága Ingridkémmel, a Medve Kupa idén nem csak légből kapott tervként szerepel a naptárban. Így, hogy van motiváció, nincs ami megállít. Amióta megvan az időpont és a táv minden nap futunk Iannal. Először kb 1,5 km távot kocogtunk le, most a 2,7-nél járunk, és már több mint 10 km van a lábunkban egy hét alatt. Ez pedig az én esetemben igen megdöbbentő :)
Ian nem igazán húz még, erre pár praktikát be kell vetnem, de egyelőre az én kondimat kell feltuningolnunk. Ennek érdekében hetente több kardióedzést is beprogramoztam, valamint pár erősítő gyakorlatot is. Én, aki sosem futottam, és erőltettem meg magam igazán járni alig tud az izomláztól, de sokkal, de sokkal boldogabb, nyugodtabb vagyok. Nem csak mozgok, hanem egészségesen étkezem, az édességeket nem kívánom annyira, és sokkal jobban koncentrálok a suliban is, órák felénél nem érzem azt, hogy végem van...
És, hogy Ianke hogy élvezi? Imádja! Szépen fut előttem végig, kb 3 pisi és kakiszünetet iktat be, de egyre jobban tudja tartogatni. egyre többször érzem, hogy szépen finoman, de azért húz. No, persze amikor átfutott előttünk egy rudli őz nem kellett noszogatnom, hogy fusson, csak úgy repültem utána! Irányítgatás is egyre jobban megy neki, egész szépen tudja a jobb és a bal mit jelent. Edzések után mindig hatalmas simi jár neki, örömködés (már amennyi tudok örömködni), úgyhogy azt hiszem, nincs ellenére ez az új hóbortom. Mielőtt elindulunk szépen leül előttem és várja amíg befejezzem a bemelegítést (őt is átmozgatom persze egy kicsit), majd egész szép lendülettel indul el.
Az egyetlen, hogy is mondjam, félelmem, hogy az amúgy is nagyfiúnak még nagyobb arca lesz ettől az "én irányítom az akciót" dologtól. De ez is érdekes, mert az első pár futásnál még egekben volt a farkinca, mostmár viszont szépen tartja... Hát, remélem nem fog a kapcsolatunkon rontani ez a sport, de majd bevetek pár trükköt amivel meggyőzöm a nagyfiút az én igazamról.. mint a kötédési training és a többi :)
Szóval, canicrossra fel hát mindenki! :)
Megjegyzések