Kutyasuli 9.

Korai kelés, készülődés 2,5 liter forró tea készítése, és már itt is volt Ivett.
Az utazással sosincs gondunk, mindig jól elvagyunk, ez most sem volt másképp. Ingridke ma sem jött, nem akartam bezavarni egyik kannak sem, már nem érződik rajta (tegnap Mexel taliztunk, együtt rohangáltak, de semmi érdeklődést nem mutatott a nagyfiú a lányom iránt) Út közben felvettük Adrit és két kutyusát Pipacsot és Edwardot.
Suliban éppen az ÖV vége ment, Ivett elment nyomkövetni. Miután visszajöttek jött egy Roti akit terápiáztak, én ezt a kocsiból néztem, ugyanis az eső elkezdett szakadni. A teából szépen elkortyolgattam fél litert, aztán a terápia után mindenki beköltözött a kocsiba. Alig fértünk el, de jó meleg volt bent, töltögettem mindenkinek a tűzforró karácsony-ízű teámat, és rengeteget nevettünk.

Szépen lassan csillapodott az eső, és jött mindenki. Nem is gondoltam volna, hogy tényleg eljön mindenki (Dani-Pheroson kívül).Kutyák sokkal felszabadultabbak voltak, Maxim is elkezdett játszani a többiekkel, főleg Csippel.
Többiek gyakoroltak párszor, szókígyóztunk, majd Gabi megmutatta a formálást Nevillel.
Megint privát szféráztunk egyet, és szerintem mindenkinek sokat javult a kutyája, nem is gondoltam volna.
Bogyó is feloldódott, nagyon aranyos kiskutyus, tényleg imádnivaló.

Végül néma játékoztunk, nagyon vicces volt. Én Kittuval voltam párban, először én voltam a kutya. Hát, elég rossz kutya lennék, ki kellett volna kötnöm a cipőmet. Elég nehezen jöttem rá, Kittu be is segített kicsit. Az Ő feladata az volt, hogy a hajcsatját ki kellett szednie. Na ő már egy okosabb, ügyesebb kutyus, elég gyorsan kitalálta.

Végén Gáborékat néztük, majd megbeszéltük, hogy holnap ki-kivel van egy párban, hányra kell jönni....

Mindenki elment, én gyakoroltam egy kicsit Edwarddal és Pipivel, kicsit ringdresszúráztunk, ügyik voltak nagyon.
Ivett Jimmel terápiázott, majd gyakoroltak egyet az akadálypályán, utána pedig repültünk haza.

Kicsit sajnálom, hogy vége lesz a tanfolyamnak, hiányozni fog az a sok nevetés, jókedv. Nagyon sokat tanultam tényleg, nem is gondoltam volna!
Holnap pedig vizsgaaa. :)

Ivett köszönöm hogy ottlehettem ismét :) (Világbéke! :) )

még egy régebbi csoportkép :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések