Szolnok CAC - 2012.09.22

Péntek este kimentem Hanga elé a vonatállomásra, majd elmentünk Ákosékhoz kicsit bullozni. Megszenvedtünk velük, pórázfegyelem ezerrel,de ma megvolt a hatása.
Este filmeztünk, reggel korán kelés, készülődés, majd jött Andi, és Petra, a barátnője. Hátul két minibull, Ragi és Mandy, elől pedig Cappy. Időben odaértünk, kicsit rendbe szedtük a kutyákat, majd letelepedtünk. Még jó, hogy nem késtünk sokat, és nem mentünk sehová, bíróbácsink előreszedte a miniket, mi jöttünk. Ragacs ügyes volt, büszke voltam rá nagyon! Szép bírálatot kapott, sőt, a bírálati lap végén ez állt: "Elegáns felvezetés" :)
Mandy magához képest ügyi volt, bár így is teljesen ki volt kapcsolva. Fajtagyőztes címet nem mi kaptuk :)







Elmentem megkeresni Speedyt, meg utána Mártiékat. Ide-oda rohangálós volt a kiállítás. Speedyt én fésültem be, én is vezettem fel, egész ügyi volt. :) 
Sajnos Milyt lekéstem, de pont visszaértem a goldenes fajtaösszevetésbe, ahol Lina (tudjátok, csak ritka esetben írom le más eredményeit, csak abban az esetben, ha jó okom van rá) FAJTAGYŐZTES lett! Irtó büszke voltam Mártiékra, úúúgy a nyakába ugrottam! 

Junior Handlingben is indultam (Andi volt olyan irtó jófej, és benevezett), bár időm gyakorolni nem volt Linával, de így is ügyes volt nagyon! Elején nem nagyon akart futni, de a végére élvezet volt vele az egész! Bénáskodtam én is, Tudtam, hogy nem kapunk semmit, nem is azért mentem. 



Sajnálom, hogy a goldeneseknél nem tölthettem több időt, mert nagyon jó kis társaság volt ott :)
Örülök, hogy találkoztam Krisztikkel, Zsuzsiékkal, hogy megismerhettem Katinkát, Nagy Orsit ( :-) )
Kecsón kiraktuk Hangát (köszönöm csajszi a rohangálást, meg mindent!) aztán irány haza.
Mindannyian hullák voltunk, vegyes volt a napunk, volt pár sírás közeli állapot, de eredményileg nem panaszkodhatunk :)
Andi, köszönök MINDENT! :)

Eredmények:
Dombóparti Ernto - Kit1, HPJ, BEst Junior
Vitabull Mandy - Kit. 1, CAC 
(Bíró. Pettkó Csaba)
Arkovári Speed - Kit1. CAC, BOB
(Bíró: Dani Dániel József) 

(ez ilyen rövid lett)





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések