Kaposvár Vadászkutya CAC & Szigetvár CAC - 2013.06.22.-23.

Már nagyon vártam ezt a hétvégét, pénteki évzárónk a fullasztó melegben csigalassúsággal telt el. Miután hivatalosan is elkezdődött a nyár és megünnepeltük mindenféle égi-földi jóval, péntek este jöttek értem Frosty gazdijai, és meg sem álltunk - a vadkerti Szent Korona Cukrászda kivételével - az én szívemhez annyira közel álló kis falucska legszuperebb háza mellett, Diáéknál. Nagy ölelés, kipakolás, kutyák ölelgetése, puszilgatása, majd egy somersby és a kedvenc zenéink kíséretében megbeszéltük az élet nagy dolgait egészen 3 óráig, amikor megállapítottam a lámpa fényére kint, hogy ideje lenne aludni, hiszen már hajnalodik.

Szombat reggel 5-kor keltünk, öltözés közben pedig megbeszéltük, hogy reméljük nem ázunk el, mert hát annyira borult volt az idő, hogy bármi megeshet.... okos lányok vagyunk mi is, vagyis inkább csak ritkán kelünk 5 órakor, így nem tudjuk, hogy ilyenkor még süt 800 ágra a nap.....
Buszt sikeresen elértük, és Kaposvárra is odaértünk, ahol a telefonos GPS útbaigazítását követve 1,8 km-es útvonal helyett sétáltunk vagy 3 km-t, de ott voltunk időben... Ismerd meg hazádat mozgalom....
Szereztünk magunknak 2 széket, vándoroltunk az árnyékkal, végül pedig Gergőnél kötöttünk ki ahová Hanga és Klau is megérkezett.
Bírálatok a kiírt fél 10 helyett 11 után kezdődtek el, szidtunk is mindenkit, hogy ráértünk volna később kelni. Délre felébredtünk kicsit és megjött az életkedvünk is, hoztuk a szokásos formánkat.

életképek
Nagy lassan sorra került Frosty is, aki irtó ügyesen viselkedett addig amíg ismét meg nem érzett egy tüzelő szuka szagát... egyébként minden kan bejelezte, juhu!
Eredményünkkel nagyon meg voltam elégedve, nem csak a sajátunkkal, de a bíróúr többi döntésével is. Hármas konkurenciájú osztályunkat megnyertük a fiúkával, a fajtagyőztes pedig egy szívemhez közelálló veterán kan lett.

kaptam egy kis ajándékot a mackótól



CAC :)
Ezek után mehettem vissza a többiekhez, ahol aztán végül rávettek, hogy nevezzek jh-ba.... Dórival neveztem, de aztán jobbnak láttam őt pihizni hagyni, a meleg nagyon kikészítette szegénykét, úgyhogy úgy döntöttem, kipróbálom Balut, Dalma nagy münsterlandiját. Nagyon szuperül fel volt készítve, nem sokat gyakoroltam vele a meleg miatt. Dalma nagyon sokat segített, elmagyarázta mit hogyan kell, milyen a természete.

A BIS program is nagy késéssel kezdődött, addig jót beszélgettünk, Hangáék vizes-pólót játszottak, meg úgy szenvedtünk a melegtől nagy általánosságban. Nagyon furcsa volt jh-t ismét idegen kutyával csinálni, de Balu irtó jó természetével nem volt nagy gond. Négyen voltunk, kutyáink totál készek a melegtől... "T" alakzatot kért a bírónő tőlünk, manapság ez elég népszerű dolog, nem okozott meglepetést. Balu nagyon ügyi volt, bár látszott rajta a meleg, meg még össze kell szoknunk, főként ez volt a "gond", de nagyon élveztem vele az egészet.
Nagyon örültem, hogy a dobogó legalsó fokára felfértünk, illetve annak is, hogy Réka Nilsel első lett. Diával a nap folyamán csomószor összenéztünk, folyton felvezetett valakit, ide rohant, oda rohant, de közben mindig volt egy-két kedves szava a gazdikhoz, a kutyákkal is irtó jól bánt, és nagyon ügyes volt... ritkán látni ilyen handlert, no meg olyat aki ilyen jól csinálja a dolgát, és nincs elszállva magától. (de ez csak egy zárójeles megjegyzés volt)



dila ♥

Elköszöntünk mindenkitől, aztán indultunk is, kerestünk valami hűvös helyet amíg a busz nem indult, igyekeztünk nem jobban leégni a napon. Otthon gyorsan átöltöztünk, aztán elmentünk megünnepelni a napot.

Vasárnap reggel ismét 5kor kelés, nem túl sok alvás után, már éppen elkészültem amikor megnéztük a buszt, hogy megy-e aznap.... hát nem, bebuktuk.... írtam Imrének egy sms-t a szituról, miszerint nem tudok lejutni hozzájuk Kaposra..... Visszafeküdtem aludni, aztán nem sokkal utána hívott, hogy akkor mikorra lesznek ott értem.
A kocsiban biztosra vettem, hogy nem fogunk időbe odaérni, mi voltunk az elsők a bírálatoknál, és nagy késésben voltunk... de hála istennek a bírálatok is csak 10kor kezdődtek, mintha igazodtak volna hozzánk. Semmit sem hallottam még a bírónőről, így érdeklődve vártam a bírálatát.
Nagyon szimpatikus, kedves, mosolygós nő volt, és a bírálatok végén megfogadtam, hogy hozzá mindenképpen nevezek legközelebb.

Minden döntésével egyetértettem, Frostyval másodikak lettünk, nagyon szép bírálattal. Most mozogni annyira nem mozgott szépen mint szokott, illetve engem vitt ki majdnem a ringből, de egyébként ügyes volt.
Kint voltak a Strawberry goldenesek is, beszéltem velük pár szót, nagyon örültem, hogy megismerhettem őket, ők is egy olyan kis csapat akiknek az útját figyelemmel kísérem. A fajtagyőztes összevetésbe segítettem nekik, bevittem Cheadet, a fiatal kant, aki irtó kis ügyes volt, bár furi volt, hogy nem gyakoroltunk előtte, de nagyon könnyen kezelhető srácocska.
Beszélgettünk még egy kicsit, nagyon szimpatikusak voltak, nagyon örülök, hogy még pár IGAZI goldenessel találkozhattam.


Elvándoroltam a vizslásokhoz, akiknél a kiállítás további részét töltöttem. Beszélgettünk kicsit, jól elvoltunk, megismertem egy tündéri kis braque d'auvergne babát, aki belopta magát a szívembe, már előző nap is epekedve figyeltem.
Rékával is dumáltam kicsit, aztán mondta, hogy Ő nem szeretne nevezni jh-ba, én pedig elkértem Nilst, bár nem szeretek más tollával ékeskedni, jobban szeretek olyan kutyussal menni akivel előtte is sokat gyakoroltam, de nagyon régóta tetszik az a kutya, gyönyörű, és Réka nagyon penge ringdresszúrát rakott össze neki. Önműködő kutya, áll mint a cövek, mozogni pedig hihetetlenül mozog. Élmény volt vele is együtt "dolgozni".

Ketten voltunk jh-ban, de nem is azért mentem mert nekem ez annyit jelent.... Nagyon nagy élmény volt Nilsel menni, és csak élvezni az egészet, úgy hogy semmi tétje nem volt, kutyám miatt nem kellett aggódni, tudtam, nem fog semmi hülyeséget csinálni.



Megvártuk a BIS végét, mert volt pár ember akikre kíváncsiak voltunk, és érdemes volt megvárni, volt alkalmam tapsolni és ujjongani, ugyanis Petra Hannája megnyerte a junior BISt, illetve a csoportban is helyezve lett, valamint Eszter Mirája lett a 8-as fajtacsoport győztese! Pont reggel mondtam neki, hogy nem értem miért nem nyernek sosem.... hát, most nyertek, nem is kicsit!
Lementünk fürdetni, fotóztam kicsit Nilst meg Mirát, aztán indulás hazaaaa. Nem bántam, hogy vége a napnak, a lábamra alig tudtam ráállni, nem volt olyan hely amit ne dörzsölt volna ki véresre a cipőm....







A fehérvári kiállítás után kicsit kedvtelen voltam, de most új erőre kaptam, és teljes erővel fogok bele az egészbe újra. Rengeteget kell tanulnom, fejlődnöm, gyakorolnom, hiszen még sehol sem vagyok, de most már érzek magamban elég erőt, hogy megcsináljam, hogy képes legyek a hibákból tanulni, és nem elkeseredni.
Örülök, hogy két új fajtát is kipróbálhattam, tanulhattam, sok érdekességet megtudtam. Tanulni, tanulni.... csak ezt szeretnék!

Nagyon örülök, hogy megismerhettem Dalmát, Mirát, Rékát, Timit, Esztert, Évát, illetve köszönöm nekik, illetve Imrééknek is a bizalmat!!!! Köszönöm Klaunak, Hangának, Gergőnek illetve főként Diának ezt a fantasztikus és felejthetetlen hétvégét!!!!!!
Valamint köszönöm a bíróknak ezeket a szép bírálatokat!

Kaposvár Gundog CAC:
-Metaxa from Babelsbergi "Frosty" kit. 1, CAC - bíró: András Korózs
-Junior Handling 3. hely Philippe Junior Od Nezdického Potoka "Balu"-val -bíró: Katalin Radvánszky

Szigetvár CAC:
-Metaxa from Babelsbergi "Frosty" kit. 2, resCAC - bíró: Roxana Opris
-Funky Groove from Strawberry Goldens "Chead" (fajtagyőztes összevetésben vezettem fel) Best Junior és BOS -bíró: Roxana Opris
-Junior Handling 1. helyVisnyei-Vadász Nilssel!!!! -bíró: Katalin Radvánszky

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések