Mai Fruzsizás-Hangázás

forrás Gábor  (vizsilányok) facebookjáról 

Vészesen közeledik a szentesi kiállítás, ahová kutyáim szép számmal vannak nevezve.... két fajtám van, de ott nem csak 1-1 kutya, és remélem, nagyon remélem, hogy nem egyszerre lesz a bírálat.
Ma reggel kissé megkésve ébredtem fel miután a tervezettnél 3 órával később sikerült lefeküdnöm hála pár sztorinak és beszélgetéseknek.... Így reggel picit több mint 10 percem volt elkészülni, de összehoztam... :)
Két szépséges vizsim felé vettem az irányt, a már megszokott úrvonalon. Mind a két kutyus irtóra örült nekem, még Hanga is, pedig ő eléggé kis tartózkodó tud lenni.

Hangusszal mentem először gyakorolni. A kis 10 perces séta alatt amíg elértünk a parkolóba megdögönyöztem párszor, illetve megbeszéltük, hogy nem kéne húznia a vékony felvezetőpórázon.
Parkolóban egy kis játékkal kezdtünk, utána meg a szokásos hátrafelé-handling. Mártitól tanultam, vagyis nála láttam, és csomó kutyánál tök jól beválik.... Iankével is így gyakoroltam, kutyik jobban szeretik ezt mint a póráz-rángatós módszert szerintem. Igazából nem nagy dolog az egész, lényeg hogy hátrafelé futsz, és csalogatod a kutyát. Sokkal lelkesebbek, szemkontaktot is könnyebben felveszik, lelkesebbek, jobban mutatják magukat.
Nagyon sokat gyakoroltunk, sok-sok játékkal fűszerezve, Hanga most már nem félt, nem remegett mint az elején az első sétánál. Nem sokat felejtett, ügyeske volt nagyon. Egy fél óra gyakorlás után átmentünk egy füves placcra, ott is gyakorolgattunk. Itt kevésbé ment jól a sok szag, meg minden egyéb miatt, ismét lógatta a fejét. Addig-addig gyakoroltunk, próbálgattam különböző dolgokat, hogy egész ügyes volt. Nem a legvizslásabb módszerrel lesz felvezetve.... de a lényeg a kutya, meg hogy mutassa magát valamennyire, nem?! :)
Végén hatalmas játék-dicséret, simi, minden ami kell. Látnátok kéne Hanga fejét, valami haláli a csajszi.

forrás: Internet
csak úgy... :)
Fruzsival is kimentem gyakorolni egyet, habár neki már nem sok minden kell, maximum JH-ra lehet még mit gyakorolni. Kézcserékkel nyaggattam, forgolódással, meg minden uncsi dologgal. Nagyon ügyesen dolgozott, figyelt, állt ha kellett, futott ha kellett. Ezt imádom Fruzsiban, ha munka van, irtó szépen összeszedi magát. Kaját most nem vittem ki egyik kutyinál sem sajnos, pedig mind ketten irtóra vártál, látszott a fejükön az értetlenség.... Plusz Fruzsinak megvolt az a beülök eléd, félreforítom a fejem és ráncolom a homlokom dolga, amitől mindig elolvadok.... Irtó cukker fejszerkezeteik vannak ezeknek a vizsiknek :)
Végén sétáltunk egy nagyot, ott is nagyon ügyesen viselkedett a csajszi. Még sima sétánál is kihúzza magát, parádézik, mutatja magát. Egy bácsi meg is állított minket, hogy rég látott ilyen szép magyarvizsit.... Cukiiii :)

lányok, lányok
forrás: Gábor fb-je

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések