Tanulunk
Ingrid is, Ian is, én is....Jómagam jövő héten próbálkozom meg a középfokú nyelvvizsga letételével, de emellett igyekszem a kutyákra is kis időt szentelni.
Ingriddel főleg formálgattunk itthon, ez a legjobb módja, hogy gyorsan megtornáztassam agyilag. Emellett testmozgást is igyekszem minél agylefárasztóbbá tenni számára.
Még a WDS-en vettem a kutyáknak egy nyuszit - egy dummyra húzott nyuszibőr, amit múlt héten avattunk fel. Most érzem azt, hogy ideje leírnom kicsit Ingrid munkastílusát, illetve a hibáimat.
Anno, amikor megvettem 2 éve a dummynkat nem igazán tudtam mit is hogyan is kell, szakirodalmat hírből sem ismertem. Pár itthoni dobálás után kivittem erdőbe. Ingrid sosem szeretett kint apporítorozni, túl unalmas volt neki. Aztán szépen lassan eljutottunk addig, hogy már-már örömmel hozta a dummyt kint is, de a munkája katasztrófa volt. Nem koncentrált, jelölni szinte nem tudott, ha valami érdekeset talált elrohant. Szenvedtünk, szenvedtünk vele, de nem adtuk fel.... A lehető legtöbb helyen elrontottam, túl hirtelen tettem rá túl nagy terhet, keresésnél visszahívtam, jutifalatot nyomtam a szájába.... No de hát ebből tanul az ember! :)
Jó régen nem dummyztunk kint, fölöslegesnek láttam szinte, nagy ritkán vettem elő, akkor még csak-csak szívesen dolgozott. Kacsatollakat inkább szerette. Ezért tűnt jó ötletnek a nyuszi.
Múlt hét elején voltunk kint felavatni az új sípunkkal együtt a nyuszikomát. Esős, nyirkos idő volt, általában ilyenkor jön meg a kedvem a retrievermunkázáshoz. Ingridet szépen elengedtem, majd kerestem egy megfelelő helyet a jelöléshez. Szépen összekapartam, majd csináltuk a jelölést, egész nagy aljnövényzetben. Otthon láttam, hogy rá van kattanva, ezért (szokásomhoz híven) miért is ne dobnám a mély vízbe. Jól vette az akadályt, boldogan, szépen hozta vissza. Jelölése még mindig katasztrófa, ezen tudtam, hogy valamit ki kell találnom, hogy javítsak rajta.
Nem sokat dolgoztunk, inkább hagytam, had rohangáljon, és maradjon meg amolyan jutalomnak a nyuszi. Séta végére Ingrid első szóra, illetve sípjelre megindult felém, és várta a nyuszit.... Nem rossz kezdet... :)
Csináltunk pár vele egymagasságú aljnövényzetes jelölést, erdőn, mezőn, futónövényes talajon, vaddohány közt, és a végén egy kicsit messzebbre eltávolodtam (kb. 20 m, nem nagy táv), keréknyomon, kis aljnövényzetbe dobtam neki. Gondoltam, ezzel majd rászoktatom a jó jelölésre, hogy odakoncentráljon.
Ma is kilátogattunk az erdőbe a nyuszink társaságában. Már az elején csináltunk egy egyszerűbb jelölést, majd a séta folyamán folyamatosan dobálgattam neki. Mai hibánk, hogy beugrott mellőlem. Igazából még meg kéne kérdeznem, jó-e ha hagyom. Azt tudom, hogy a kiskutyáknál jobb hagyni, később ránézni erre, és akkor a lelkesedés megmarad. Lehet nekünk is ezt kéne?! Úgy döntöttem nálam okosabbakra bízom, és megkérdezem valaki hozzáértőtől.
A meleg miatt kicsit kedvtelen volt ma, hiába mentünk este, kicsit lassabb volt a szokásosnál. A másik pedig, ami rettentő idegesítő tud lenni, hogy már túlságosan puhaszájú. Folyton igazgatnia kell a nyuszit, kiesik a szájából, vagy éppen hogy csak oda tudja hozni..... Nos, ezt a kérdésemet is feltettem, mert ez már régóta motoszkál bennem.
Végén csináltunk egy nagyon egyszerű jelölést, pár méterre, hatalmas örvendezéssel, mert ma nem volt annyira toppon a lányka.
Viszont! Koncentrációja javult, egész szépen jelölt, és keresni is tovább keresett mint szokott... Persze, ezek irtó apró változások, de már legalább haladunk. Nem mintha lenne valami cél kitűzve, saját szórakoztatásomra csinálgatjuk ezeket a dolgokat.
Ami viszont meglepő volt ma az a behívása. Végig első szóra repült, nem volt eltűnése, mindig indult felém ha szóltam. Sípjeleket is kezdem beépíteni a mindennapokba, szeretném átszoktatni rá.
Persze, Iannel is tanulgatunk, okosodunk. Klikkerre totálba sikerült kondícionálni, úgyhogy jöhetett a formálás. Doboz ki, mehet a klikk kaja záporozása. Ma volt a 3. vagy 4. nap, és ma már célzottan a dobozzal foglalkozott, rögtön ment oda hozzá, belenézett. Nagyon vág az esze, irtó édes, imádom.
A június végi Szentes CAC-ra is bőszen készülünk, persze csak napi 2-3 percet, és az is nagyon lightos... Komoly dolgokkal ráérünk mi még.
Hetente 1x-1x elővette a puppy dummynkat megnézni mit is kezd vele Ian. Eddig mindig odafutott, felkapta, de ott is hagyta. Ma viszont szépen felszedte, és visszarohant vele hozzám. Hihetetlenül nagy dicséretet kapott, majd miután eleget nyammogott rajta és a sípom kezdte érdekelni elvettem, újra elkezdtem húzogatni előtte, és eldobtam, ismét, mostmár célzottam az ölembe hozta, és szépen elhelyezkedett a lábam mellett. Rettentő büszke voltam rá, irtó édes volt.
Ingriddel főleg formálgattunk itthon, ez a legjobb módja, hogy gyorsan megtornáztassam agyilag. Emellett testmozgást is igyekszem minél agylefárasztóbbá tenni számára.
Még a WDS-en vettem a kutyáknak egy nyuszit - egy dummyra húzott nyuszibőr, amit múlt héten avattunk fel. Most érzem azt, hogy ideje leírnom kicsit Ingrid munkastílusát, illetve a hibáimat.
Anno, amikor megvettem 2 éve a dummynkat nem igazán tudtam mit is hogyan is kell, szakirodalmat hírből sem ismertem. Pár itthoni dobálás után kivittem erdőbe. Ingrid sosem szeretett kint apporítorozni, túl unalmas volt neki. Aztán szépen lassan eljutottunk addig, hogy már-már örömmel hozta a dummyt kint is, de a munkája katasztrófa volt. Nem koncentrált, jelölni szinte nem tudott, ha valami érdekeset talált elrohant. Szenvedtünk, szenvedtünk vele, de nem adtuk fel.... A lehető legtöbb helyen elrontottam, túl hirtelen tettem rá túl nagy terhet, keresésnél visszahívtam, jutifalatot nyomtam a szájába.... No de hát ebből tanul az ember! :)
Jó régen nem dummyztunk kint, fölöslegesnek láttam szinte, nagy ritkán vettem elő, akkor még csak-csak szívesen dolgozott. Kacsatollakat inkább szerette. Ezért tűnt jó ötletnek a nyuszi.
Múlt hét elején voltunk kint felavatni az új sípunkkal együtt a nyuszikomát. Esős, nyirkos idő volt, általában ilyenkor jön meg a kedvem a retrievermunkázáshoz. Ingridet szépen elengedtem, majd kerestem egy megfelelő helyet a jelöléshez. Szépen összekapartam, majd csináltuk a jelölést, egész nagy aljnövényzetben. Otthon láttam, hogy rá van kattanva, ezért (szokásomhoz híven) miért is ne dobnám a mély vízbe. Jól vette az akadályt, boldogan, szépen hozta vissza. Jelölése még mindig katasztrófa, ezen tudtam, hogy valamit ki kell találnom, hogy javítsak rajta.
Nem sokat dolgoztunk, inkább hagytam, had rohangáljon, és maradjon meg amolyan jutalomnak a nyuszi. Séta végére Ingrid első szóra, illetve sípjelre megindult felém, és várta a nyuszit.... Nem rossz kezdet... :)
Csináltunk pár vele egymagasságú aljnövényzetes jelölést, erdőn, mezőn, futónövényes talajon, vaddohány közt, és a végén egy kicsit messzebbre eltávolodtam (kb. 20 m, nem nagy táv), keréknyomon, kis aljnövényzetbe dobtam neki. Gondoltam, ezzel majd rászoktatom a jó jelölésre, hogy odakoncentráljon.
Ma is kilátogattunk az erdőbe a nyuszink társaságában. Már az elején csináltunk egy egyszerűbb jelölést, majd a séta folyamán folyamatosan dobálgattam neki. Mai hibánk, hogy beugrott mellőlem. Igazából még meg kéne kérdeznem, jó-e ha hagyom. Azt tudom, hogy a kiskutyáknál jobb hagyni, később ránézni erre, és akkor a lelkesedés megmarad. Lehet nekünk is ezt kéne?! Úgy döntöttem nálam okosabbakra bízom, és megkérdezem valaki hozzáértőtől.
A meleg miatt kicsit kedvtelen volt ma, hiába mentünk este, kicsit lassabb volt a szokásosnál. A másik pedig, ami rettentő idegesítő tud lenni, hogy már túlságosan puhaszájú. Folyton igazgatnia kell a nyuszit, kiesik a szájából, vagy éppen hogy csak oda tudja hozni..... Nos, ezt a kérdésemet is feltettem, mert ez már régóta motoszkál bennem.
Végén csináltunk egy nagyon egyszerű jelölést, pár méterre, hatalmas örvendezéssel, mert ma nem volt annyira toppon a lányka.
Viszont! Koncentrációja javult, egész szépen jelölt, és keresni is tovább keresett mint szokott... Persze, ezek irtó apró változások, de már legalább haladunk. Nem mintha lenne valami cél kitűzve, saját szórakoztatásomra csinálgatjuk ezeket a dolgokat.
Ami viszont meglepő volt ma az a behívása. Végig első szóra repült, nem volt eltűnése, mindig indult felém ha szóltam. Sípjeleket is kezdem beépíteni a mindennapokba, szeretném átszoktatni rá.
Persze, Iannel is tanulgatunk, okosodunk. Klikkerre totálba sikerült kondícionálni, úgyhogy jöhetett a formálás. Doboz ki, mehet a klikk kaja záporozása. Ma volt a 3. vagy 4. nap, és ma már célzottan a dobozzal foglalkozott, rögtön ment oda hozzá, belenézett. Nagyon vág az esze, irtó édes, imádom.
A június végi Szentes CAC-ra is bőszen készülünk, persze csak napi 2-3 percet, és az is nagyon lightos... Komoly dolgokkal ráérünk mi még.
Hetente 1x-1x elővette a puppy dummynkat megnézni mit is kezd vele Ian. Eddig mindig odafutott, felkapta, de ott is hagyta. Ma viszont szépen felszedte, és visszarohant vele hozzám. Hihetetlenül nagy dicséretet kapott, majd miután eleget nyammogott rajta és a sípom kezdte érdekelni elvettem, újra elkezdtem húzogatni előtte, és eldobtam, ismét, mostmár célzottam az ölembe hozta, és szépen elhelyezkedett a lábam mellett. Rettentő büszke voltam rá, irtó édes volt.
Megjegyzések