La Scale "G" alom fotózás - 2013.09.23.



Múlt hét hétfőn ellátogattam Lauráékhoz, hogy készítsek pár fotót a G alom kölykeiről, akik közül páran még várnak a tökéletes gazdira. Suli után utaztam rögtön, kis forró kávéval feltankolva kedvenc kávézómból. Buszon megpróbáltam előretanulni, illetve kicsit pihenni, hiába volt csak hétfő, egy zombival voltam egyenlő.
Minden probléma nélkül odataláltam Lauráékhoz, jó volt kicsit Szegeden lenni, bevetni magam a nyüzsibe, picit városinak lenni emellett jót mosolyogni az egyetemistákon akik a villamoson szórakoztattak.

Lauráék nappalijában egy csomó kisspani fogadott akik éppen az egész nappalit felforgatták, mindent amit lehetett szétszedtek.
Elsőként csináltunk bent pár fotót, de úgy voltunk vele, megkockáztatjuk, hogy ránk szakad az ég, de azért hátha tudnunk kint lőni pár fotót.
Egész jól haladtunk a fotózással, egy-egy kutyáról kb. 20-30 kép készült, többször is fotóztunk egy kutyát, mert kellett egy kis idő mire ráéreztünk, honnan lenne a legjobb készíteni a képeket. Alulról, felülről, kicsit jobbra kicsit balra húzódtam, még jó, hogy nem egy lassú gépecském van, bírja a gyűrődést ilyen téren.

Szokás szerint beszélgettünk kicsit a kutyákról, a vérvonalról, spani munkáról, meg mindenféléről. Nagyon csinos, kis tip-top kiskutyák, fantasztikusak, nagyon tetszenek. Szuper vérvonal, apuka ha jól tudom angol, ez is tudjátok, mennyire fontos nálam. Lauráról tudom, hogy minden csodás küllem mellett nagyon jól dolgoznak a kutyák, ami tudjátok, nálam nagy szempont. Ha angol cockerem lesz, La Scale lesz! :) Nem is értem, hogy nincs gazdija még ezeknek a kutyáknak.... Jó, nyilván Laura sem adja oda, jó tenyésztő lévén akárkinek, kiskutyák közül van aki Olaszba, van aki Litvániába és van aki Észtországba megy.... Nem rossz!
Összefutottam egy kedves ismerősömmel is legnagyobb meglepetésemre - ami szokás szerint szépen ki is ült az arcomra.
Megdögönyöztem a kis kedvencemet, Megarát, akibe még egy fél éve szerettem bele, megismerkedtem Anakinnal is, Krisztián rotijával. Egy igazán szuper délutánt tudhattam magam mögött, mindig leszeretek ott lenni, fotózni, igazán köszönöm, hogy ilyen szuper "munkám" lehet!!! :)






Megjegyzések

Hajdics Dorka üzenete…
Legközelebb megyek veled spanibabázni.:D

Népszerű bejegyzések