Szeged CAC - 2013.10.06.

Andi reggel 8-ra jött értünk Ő kicsi Inkáját hozta kicsit szoktatni. Jót beszélgettünk az úton, mire észbe kaptam már Szegeden is voltunk.
Kaptam a hívásokat Mártitól és Zolitól hogy hatalmas sor van, így úgy döntöttem, hogy kiszállok a kiállítás területétől nem messze és inkább gyalogolok egyet. Útközben összefutottam kedvenc kuvaszosaimmal, a Halasi Pásztor Kuvasz kennellel. Mártival egy suliba járunk, és nagyon jófej kuvaszaik vannak.

Egész gyorsan megtaláltam a ringünket, csomó ismerőssel körülötte. Kit volt Tibi, Ő próbabírált, illetve a goldenes csapat is ott volt már, Reniék, Krisztiék, és Márti is hamarosan megérkezett Emmával, Wyattel és Mayday-el.
Megtaláltam Zoliékat is, akik lepakoltak mellénk Argoval, illetve Gábor is megtalált Vilivel a másik vizsimmel.
Elsőként vele mentem el gyakorolni, a vizslák a goldenek előtt voltak egyrészt, másrészt Vilivel még sosem találkoztam (szombaton kért fel a gazdija, hogy vezessem fel, és mivel vizsit alapból vezettem fel, így bevállaltam), így Ő vele akartam a legtöbbet foglalkozni. Egész ügyes volt, csak ne lássa (illetve ahogy Dórikánál kitapasztaltam, ne hallja és érezze) a gazdit. Látszott, hogy sokat gyakoroltak vele, nagyon ügyes volt. Egy jó 10-15 percet gyakoroltunk, csak reménykedni tudtam, hogy ügyes lesz.
Argoval a ringben gyakoroltam, Ő tökéletes volt, habár egyszer majdnem kivitt a ringből olyan nagy lendülettel futott. De nagyon ügyes volt, Zoliék is mondták, hogy ezt nagyon el sem hiszik. :)

Megnéztem Csabit és labiját, Brutuszt, hátha látok valamit amit másképp kéne csinálni. Brutuszt most láttam először, de nagyon megtetszett, szép, arányos labi, olyan ami nekem a szívemhez közel áll (pláne úgy, hogy tudom, hogy dolgozik vele). Nagyon ügyesek voltak, tökéletes összhang, és jó ringdresszúra. Nem sokat tudtam tanácsolni nekik.
Iant is előszedtem kicsit, gyakoroltunk egyet, aztán Márti megigazítgatta még a szőrét. Nagyon keveset szedtem le belőle, volt még dolga Mártinak. Nagyon csinos lett a kisfiú, hát, kozmetikából még rengeteget kell tanulnom, de ezt tudtam eddig is.
Játszottam egy nagyot Hannáék Millájával, akivel most találkoztam istenigazából először. Hihetetlen kutya, odajött bükdösött, pusziszkodott, játékra hívott, majd pár perc múlva a földön hasalva játszottunk. Hihetetleeeeeeen jófej!

Brutusz, Csaba FB-jéről

Nos, a bírálatok....... Argo az elején szépen működött semmi gond nem volt... Csak amikor a másik vizslát szembe állították vele totál megzavarodott (még jó, hogy Zoliék videót is csináltak, tudtunk mit elemezni) és onnantól totál out of control. Nem állt, nem futott.... Az a tipikus katasztrófa kategória... Nembaj, tanultunk belőle, legközelebb erre is rágyúrunk...
Vili már más eset volt, Ő az osztályában szuperül viselkedett, állt, mozgott, meg is kapta az osztálygyőztes címet, de a fajtagyőztes összevetésnél már nem állt be. Hogy miért, ne kérdezzétek... De majd lesz jobb is, gyakorlás, összeszokás. Enélkül semmi nem megy, vannak kutyák akikkel könnyebb felvenni a kapcsolatot, vannak akikkel nehezebb.
Ian gyönyörűen viselkedett, okosan futott, állni is állt, bár nem most mutatta magát életében a legjobban, no de üsse kő, neki sem lehet mindig top napja. Mehettünk a puppy BISbe, ez a lényeg :)
Az egész golden bírálatot végigizgultam Wyattért, de megérte, ugyanis Ő kapta a BOB címet, amit én (meg mellettem Vivi és Kíra akikkel beszélgettem éppen) egy hangos örömujjongással kommentáltam. Lehet elfogultság, de Márti és Wyatt kapcsolata nagyon  különleges... És ez a ringben nagyon látszik.
A másik nagy örömködésem a labrador BOB választásnál volt, ugyanis Csabáék kapták a BOB-ot!!! Juhu! :) Nem minden labi tetszik, nem mindig találok olyat, akire azt mondhatnám, nagyon tetszik, de Brutusz... hát... nagyon bejön!
Robival beszélgettem kicsit, megkért, hogy vezessem fel egyik amcsiját, Ralphot. Juhu! Még sosem volt Amcsi cocker a kezemben, de már régóta szerettem volna kipróbálni egyet, úgyhogy nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Ő is megkapta az osztálygyőztes címet.


Bírálatok közeben nagyon jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, egész jó kis csapat gyűlt össze. Szeretem ezeket a kiállítási hangulatokat, az ember csomó régi ismerőssel találkozik, és jókat el lehet beszélgetni. Főleg, ha olyan "hippis" felfogással jár, mint a mis kis Tikotta csapatunk... Mártival ezt beszéltük, mi olyan jól elvagyunk, semmi nem érdekel... Kutyák miatt jöttük, meg azért, hogy jól érezzük magunkat.
Rengeteg ismerőssel futottam össze, Nagy Orsi, Dávid és Dante, Viki és Kíra, Csilla és az afgánok ( a kedvencem, Oudry is kint volt, úgyhogy megcsodálhattam Őt is) és még sokan mások. Időm kicsit több volt mint általában, így mindenkivel tudtam kicsit beszélgetni.
Segítettem kicsit Vivinek aki Speedyt kérte el jh-ra, habár nem sok időm volt. Speedyre rá sem ismertem, nagyon megváltozott, főleg így, hogy nem az "Arkovári" groomingot látom rajta.

Elkezdtem gondolkozni, kivel is mehetnék JH-ban, mert megfogadtam, hogy minden lehetőséget kihasználok, hiszen hamarosan kinövök belőle. Azon kaptam magam, hogy 3/4 kettő lesz.... Hűha, haladni kéne. Még Robival beszélgettem amikor egy irtó jófej weimarenerrel összehaverkodtam, úgyhogy úgy gondoltam, megkérdezem Őket kipróbálhatnám-e a kutyust.
Nomád fantasztikusan működött nekem, Gyakoroltam vele kicsit, aztán rohantam nevezni, ami teljesen last minute-re sikerült, könyörögtem, hogy még hadd nevezzek. Sprint vissza, elkértem Nomit, és rohantunk az előkészítőbe. Azaz, sejtitek, mennyit tudtam meg a kutyáról... Ezt én sem szeretem azért annyira, jobb olyan kutyával menni, akinél tudom mit hogyan kell.


Elsőként Emmának drukkoltam egyet, akik megnyerték a gyerek-kutyapár versenyt :) Amin nagyon jót mosolyogtam, és nagyon örültem az Orsi és Molly jh 3. helyezése volt, én Orsit még sosem láttam felvezetni, csak most először, látszik, hogy sokat gyakorolt, köztük is nagyon jó összhang volt. :)

Majd jöttünk mi Nomáddal. A junior handlerek 2. korcsoporjában összesen 5-en voltunk, mind futós, lendületes kutyával. Hát, nem volt tökéletes, messze nem.... Leült a ringben, én pedig benyúltam alá, amitől totál összeesett.... Háromszöget kért tőlünk a Bírónő, a mozgás szerintem jó volt (mármint nem bénáztam, és Nomád fantasztikus volt). A megtisztelő harmadik helyet kaptuk.
Nomád végig felvetette velem a kapcsolatot, nagyon jól dolgozott velem. Szuper kutya, azt kell hogy mondjam. Nem még rengeteget kell fejlődnöm, és ezt sosem szabad elfelejtenem. Nagyon érgóta szerettem volna weimarenert felvezetni, de nem is olyan könnyű mint azt hiszik.


Puppy BIS-ben Maydayt szűkítették, Ianke ismét nem állt annyira szuperül, de hát üsse kő!!! :) Következő kiállítások egy részén ott lesz Ő is mint néző, kicsit rágyakorolunk, játszunk, hogy élvezze nagyon a ringbenlétet.
Végén fotóztunk egyet, aztán már száguldottunk is haza. Fáradtan, kicsit éhesen, de boldogan jöttem haza. (Itthon kaptam a szuper hírt, Wyatt ResBOG lett!)



-Tikotta Pole Position "Ian" Nagyon Ígéretes, Puppy BIS-re jav
-Four Seasons Hunique Cloud Nr. 9 "Ralph" kit1, CAC
-Pitypang Fityisz "Argo" kitűnő 2
-Győrújfalvi Áldó "Vili" kitűnő 1, CAC
Köszönet a bírónőnek, Sanja Momčilović Bognič (SRB) 
- Junior Handling 2. hely Hunsweimaraner Dark Hunter "Nomád"-dal
bíró: Mónika Halmi
Köszönet a gazdiknak:Róbert Viktor, Zoltán Fehér, Dr. Szabó Gábor, Eszter Aranyics.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések