Marley and me
Ma Szegeden arra ébredtem, hogy anya pakol, mert indulunk haza, hugom naagyon lebetegedett.. Nem ez volt a terv, bár aaannyiraa nem is bántam, ugyanis így Ingriddel tölthetem a karácsonyt. Csak sajnos nem tudtam Miko-zni, össz-vissz megsimiztem, és kapott egy puszit. :(
Hazaértünk, kipakoltam extra gyorsasággal, felkaptam a Marley meg én c. könyvet (amit Regitől kaptam kölcsön), és elrobogtunk az erdőbe Ingriddel. Naaagyon jó idő van. Odafelé minden tökéletes volt, bár az elején rá kellett szólnom Ingridre, mert látszott rajta hogy mindjárt rakétázik egyet. Miutűn kiértünk az erdőhöz, kerestem egy megfelelő helyet, letelepedtem egy farönkre, és olvastam. Néhe Ingrid megnézte hogy vagyok- ez úgy 5-10 percenként történt meg. Elmerültem a könyvben, néha szívroham közeli állapotba kerültem amikor valami nagy robajjal közeledett felém.
Aztán amikor kifogyott a hajtóműből a benzin, csajszi lehuppant mellém, és élvezte ahogy simizem. Elkezdtünk játszani, dd-ztünk, és dobáltam neki tobozt. Azt hinné az ember, hogy mivel az erdőben nem tudsz úgy lépni, hogy össze ne roppants min. 3 tobozt, Ingrid majd csak felkap egyet. De nem, az én "rafinált" ebzetem mindig ugyanazt a nyálas tobozt hozta vissza, nem törődve azzal, hogy addig keresi, mire én elolvastam min. 1 fejezetet a könyvbe :) - tegyük hozzá, hogy eléggé gyorsan olvasok. - de olyan büszkén hozta a mohás, nyálas kissé megrágcsált tobozt!
Hazafelé fáradtan baktattunk, de azért arra volt energia hogy megfigyeljünk egy csomó őzikét.
Videót is hozok a mai napról, bár van benne egy kis csalás, ugyanis a képeket, és az őzikés videót még a multkor csináltuk.
A cikk-cakk -os videót is ma hozom, ugyanis olyan jó ilyen fáradtan, meleg tea mellett, finom fenyőillatú házban csücsülni. Nálunk, már 3. éve élő fenyő van, így mindig lehet érezni a gyantaillatot, és utána a kerbe kiültetve szép nagyra nő :)
A Marley és én könyvről:
Ha valaki nem olvasta volna, vagy nem hallott volna róla, ez egy hiperaktív labradorról szól, és gazdájiról. Egész életszerű a könyv, tökéletesen bemutatja a "rosszul" választott kutyát. Az elején közel jártam ahhoz hogy falba verjem a fejem, ugyanis Cesar könyve után olvastam egyből - a végére hagytam a vörös zónás kutyákat.
Az tetszik benne, hogy amellett, hogy igazából szórakoztató regény, tesz utalásokat a helyes kutyanevelésre, és megemlíti (néha) mit kellett volna csinálniuk, hála istennek tartalmaz egy kis Cesar - féle elméletet.
Hazaértünk, kipakoltam extra gyorsasággal, felkaptam a Marley meg én c. könyvet (amit Regitől kaptam kölcsön), és elrobogtunk az erdőbe Ingriddel. Naaagyon jó idő van. Odafelé minden tökéletes volt, bár az elején rá kellett szólnom Ingridre, mert látszott rajta hogy mindjárt rakétázik egyet. Miutűn kiértünk az erdőhöz, kerestem egy megfelelő helyet, letelepedtem egy farönkre, és olvastam. Néhe Ingrid megnézte hogy vagyok- ez úgy 5-10 percenként történt meg. Elmerültem a könyvben, néha szívroham közeli állapotba kerültem amikor valami nagy robajjal közeledett felém.
Aztán amikor kifogyott a hajtóműből a benzin, csajszi lehuppant mellém, és élvezte ahogy simizem. Elkezdtünk játszani, dd-ztünk, és dobáltam neki tobozt. Azt hinné az ember, hogy mivel az erdőben nem tudsz úgy lépni, hogy össze ne roppants min. 3 tobozt, Ingrid majd csak felkap egyet. De nem, az én "rafinált" ebzetem mindig ugyanazt a nyálas tobozt hozta vissza, nem törődve azzal, hogy addig keresi, mire én elolvastam min. 1 fejezetet a könyvbe :) - tegyük hozzá, hogy eléggé gyorsan olvasok. - de olyan büszkén hozta a mohás, nyálas kissé megrágcsált tobozt!
Hazafelé fáradtan baktattunk, de azért arra volt energia hogy megfigyeljünk egy csomó őzikét.
Videót is hozok a mai napról, bár van benne egy kis csalás, ugyanis a képeket, és az őzikés videót még a multkor csináltuk.
A cikk-cakk -os videót is ma hozom, ugyanis olyan jó ilyen fáradtan, meleg tea mellett, finom fenyőillatú házban csücsülni. Nálunk, már 3. éve élő fenyő van, így mindig lehet érezni a gyantaillatot, és utána a kerbe kiültetve szép nagyra nő :)
A Marley és én könyvről:
Ha valaki nem olvasta volna, vagy nem hallott volna róla, ez egy hiperaktív labradorról szól, és gazdájiról. Egész életszerű a könyv, tökéletesen bemutatja a "rosszul" választott kutyát. Az elején közel jártam ahhoz hogy falba verjem a fejem, ugyanis Cesar könyve után olvastam egyből - a végére hagytam a vörös zónás kutyákat.
Az tetszik benne, hogy amellett, hogy igazából szórakoztató regény, tesz utalásokat a helyes kutyanevelésre, és megemlíti (néha) mit kellett volna csinálniuk, hála istennek tartalmaz egy kis Cesar - féle elméletet.
Megjegyzések