Hétvégénk

A nyomi és köcsög 
Szombat délelőtt rolleroztunk egyet (erről holnap mesélek), jól átfagytunk, kitakarítottam a szobám, és már jött is Ivett, Jimmyt és Gridit vittük ki a tóra. Megkerültük, jó két órát sétáltunk, szépen átfagytunk a nagy szélben és hószakadásban. Ingrid totál gázos volt, amilyen jól viselkedett mostanság, most annyira totál k.o. volt... Lehet a túl sok új inger, a tó körül még nagyon el sem volt engedve.
Egyszer bement egy ház udvarába, és ott zabált valamit, tökre féltem, hogy méreg... Erdőben csak dögök vannak, de itt még csontokat is zabált, fini csöveseket, eléggé paráztam, hogy mi baja lesz mára.
Gyakoroltunk egy kis engedelmest, dd-t, lassan kész a karácsonyi dd kűrünk vele. Drazsikával is kéne, de vele még elég kevés trükkünk van, nem tolathat, ugrálhat...



Ma kicsit később keltem a tervezettnél, Csinálgattam a kerítést, de még mindig nem végeztem vele... Kibéleltem a házukat, ha ennyi bélés nem elég -20%-ban akkor semmi...
Megkajáltam, tanulgattam, majd Ivett ismét jött, irány a tó, csak most 4 kutyival. Nem fújt annyira a szél, hó sem esett, napocska sütött, így Drazsit is vittem magammal, Ivett pedig Suzyt.
Egész szép kis falkánk volt. Találkoztunk egy minibullossal, így egy jó darabig kutyik pórázon voltak amíg kellő távolságra nem került tőlünk...
Ingrid ma is hozta a formáját, kicsit kiakasztó néha. Drazsika ügyes volt, meg vicces, béna mint mindig... Jól kifáradtunk mind két nap :)





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések