Kutyasuli #12

Reggel 5-kor kelés, virsliaprítás, kutya kiengedése, pakolás. Egy kutyasulis reggel leírása. Ivett is pontosan 6-kor érkezett, majd irány Szögöd :)
Fél 8-kor kezdődött a Klubfoglalkozás, én pedig végig kattogtattam. Még így is, hogy nem vettem aktívan részt benne, tetszett, sokszínű volt, és érdekes.
Utána egy ovis foglalkozás kezdődött, rengeteg kölyök jár, két csoportra vannak bontva, külön vannak a félénkebbek. úgy terveztem, bentről fotózok, de ezt a tervemet lányom meghiúsította amikor hisztiroham keretében be akart jönni utánam, ugatott, zavarta a foglalkozást, úgyhogy inkább kimentem hozzá, és kintről fotóztam, közben beszélgettem kicsit az egyik kölyök, egy orosz fekete terrieres gazdijaival, akinek a fia volt bent a kutyussal. Ingrid ügyi-bügyi volt ismét, elég volt fütyülnöm neki, és repült.

Ingrid jönne be ovira...
Szépen lassan megkezdődött a mi foglalkozásunk is. Ittam egy kis Évi-féle fini teából, hogy átmelegedjek kicsit, aztán mentünk is fel a pályára. Két új 'tag' csatlakozott hozzánk, Vilma a husky, Jack a border, illetve Bogyó-gazdiék is megérkeztek. Együtt a nagy csapat.
Megnéztünk pár formálást, majd pórázon engedelmesre bekapcsoltuk a kutyikat, majd átvettük az E/1es vizsgafeladatsort póráz nélkül, megfigyeltük a többieket, kritizáltunk, már amennyire tudtunk. 
Vettünk új dolgot, és megnéztük ki-hogyan kajáltat. 
Ingrid egész foglalkozáson tökre pörgött, Dantéval játszottak megint, néhányszor ment intézkedni, hozta a formáját. Azért meg-megmutatkozik benne a domináns énje, de sokkal rosszabbra számítottam anno. 

még múltkori képek


Többiek elmentek, én meg mivel Ivett még Gabival megbeszélte a foglalkozást kicsit gyakoroltam a szlalom alapját, meg a karikát. Minden-oldalról beküldtem, szlalomnak meg csak a 2 kapus kicsit eltolt változatát vettük. 
Amikor jöttek volt középfokosok egy kis gyakorlásra elmentünk Gridivel a tóhoz kicsit lasztizni. Egyik dobásnál a fácán, akit addig én láttam, de Gridi nem túlságosan merészen előbújt, Gridi rögtön elkezdte bevadászni, lapult, kúszott, de egyszer rákiáltottam, hogy jobb lenne ha visszajönne, és jött. Durvi. 
Gridit most kicsit hízókúrára veszem, kicsit vékonyka most. Teljes erőbedobással gyakorolunk, helyben maradást, meg a lábnál követésre még egy kicsit, de az egyre klasszabb. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések