Dummy party


Hűha. van miről mesélni!
Ma fél 5 felé kiindultam a tóra, hogy találkozzak Rékáékkal. Griddel kimentünk, kicsit pancsoltunk, én fürdőruciban voltam. Ingrid nem nagyon akart úszni. Egy kép métert, de semmi többet.

Megjöttek Rékáék. Kutyák haverkodtak, jól kijöttek, semmi problem nem volt. Elkezdtünk dummyt dobálni nekik. Csak dobáltuk, dobáltuk, ők meg hozták ki. Ingrid eleinte nézte, aztán bekapcsolódott. Elleste a technikát, és jó mélyre beúszott. A végén bementem derékig, és onnan dobtam el a dummyt, a három ebzet meg úszott, élen az én lányommal.

Jöttek Réka ismerősei, egy csomó gyerek, akik dobálták a dummykat, a kutyusok meg hozták, hozták. Ingrid úgy dolgozott, mintha világ életében ezt csinálta volna. Olyaaan büszke vagyok rá. Képek majd lesznek, Rékának olyan masinája van, hogy az már Fényképezőgép, nagybetűvel. Szép Nikon. Én videóztam. Most megy fel jútyubra.

Rékával jó sokat beszélgettünk, főként hazafelé, mert hazahoztak. Három ebedli jól elvolt hátul. Megkért, hogy segítsek majd egy kicsit a handlerkedésben. Mondta, hogy látott jh közben, de azt hitte, csak képzelődik.  Meg szóba jött az agility. Megbeszéltük, hogy novemberben kilátogat egy-két edzésre, és mi is mehetünk vele!! Nem azt mondom, hogy rendszeresen, hetente megyünk, de többször mint most. Hurráá!

Éshát a Vitagoldos kutyuskákról. Letti egy igazi álom munkakutya. Imád dolgozni, és lesi Réka minden szavát. Bella meg egy igazi szépség. Nem hiába lett BIS 3. És kiskunfélegyházán találkozunk újra : )
Videó, képek később, bocsi.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések