Hódmezővásárhely CACIB

Szombat reggel jó korán keltünk. Megetettem Gridet, és indultunk.
10 körül odaértünk, és hát rögtön elkezdtem keresgélni. Találkoztam Renivel és Ebonyval, oda is menetem hozzájuk, és utána Velük kerestem meg Mártiékat.
Márti egy nagyon aranyos, kedves, pörgős személyiség, aki imádja a kutyáit.
Jó sok ismerőst láttam, Vivit, Bogit. Beszélgettem velük egy kicsit.

Aztán jöttek a goldik végre, és rátaláltam nagy szerelmemre. Gyönyörű kutyák. Tényleg.
Szabó Réka, a vadkerti goldis is ott volt, de ezt utólag tudtam meg, mert nem vettem észre. Sokat vigyáztam Wyattéra, és gyakoroltam is a nagyfiúval.

Junior Handling. Nos, első nap igazán erős mezőny volt, de nem is a kupáért mentem, nem is lettem helyezett. Nem is vártam. De jól éreztem magam, csak úgy repültünk a ringben!
A BISen ott maradtam, csináltam jó sok képet.

Másnap (azaz ma) rögtön megtaláltam Edináékat. Ő Speedyvel gyakorolt, a kis 4 hónapos gyönyörűséggel.
Odaadta nekem is, hogy szokjunk össze, mert a jövőben szeretné nekem odaadni felvezetni. Vele másképp kell teljesen, türelmesnek kell lenni, cukin beszélni, mindig pár lépést menni csak.

Micit is odaadta, de vele nem volt probléma. Szépen jött, szépen állt. Aztán jött Rascal. Eleinte nehéz eset volt, de a végére egész jól összeszoktunk. Még párszor gyakorolunk, és mesés páros leszünk. Szerintem. Már várom a pillanataot amikor együtt dolgozunk!

Ha Mici bekerült volna BOB-ba, akkor én vezettem volna fel. De sajnos nem... Nembaj. Majd máskor. Remélem hamar eljön. Edina felajánlotta, hogy felvisz engem Komáromba ahol vezethetek fel kutyikat rendesen, de anya nem enged. Miért is engedne...

Junior Handlingben viszont 3.ak lettünk! nagyon büszke vagyok rá! olyan kis ügyes volt Mici!

BISnél találkoztam Kotlár Andiékkal régi ismerősömékkel. Res. BOG-lett egyik kutyájuk. 

összes kép ITT
nem egy hosszú bejegyzés, de hulla vagyok. 

Megjegyzések

Dory :) üzenete…
Gratulálok ! :-)

Népszerű bejegyzések