Mogyorók

egy Vitabull baba
Tegnapi napom eléggé jóra sikerült, Christmas party volt, ami inkább teadélutánnak lehetett nevezni, de mi feldobtuk a hangulatot, 11-re értem haza, ma pedig suli úgy, hogy annyira fel voltam pörögve, hogy 2-ig nem tudtam aludni. gondolhatjátok, ma milyen állapotban voltam. Holnap Szeged osztállyal, vasárnap meg fotózások. Jee. : ))

Éppen hogy hazaértem, össz-visz egy pulcsit tudtam még magamra kapni, Ákos már itt is volt értem. Anyával beszéltek picit amíg én összeszedtem magam.
Út közben odaadta a gépét, hogy nézzem meg a mai képeit. Kiment Törpivel, Jamesszel, meg Falkóval a tóra. Falika amint meglátta a vizet belesprintelt. Soha nem csinált még ilyet, persze, hogy most kellett. Plusz a stégről bele is ugrott, és majdnem megfulladt a drága... Kis lüke. Szerintem nagyon szupi képek lettek. Majd ha Ákos rak fel párat akkor megmutatom. 

Kutyákkal jól elvoltunk. Törpivel elmentem focipályára, meg kezdem leszoktatni a bámulásról. 
 Nia is egész jól alakul mostanság. Szépen be tudom állítani többségben, főként így, hogy kikísérleteztem, hogy mit hogy. Régen félt a magas helyektől, ezért mostanság lépcsők tetejére felteszem, és ott állítom be. 
Falit nem vittem, mert még mindig nyirkos a drága. Ragaccsal szuper jót sétáltunk, nagyon ügyes a baba... És egyre nagyobb...  Ma nagyon mehetnéke volt a kissrácnak, 
Szerintem lassacskán kész a csapat. Jó, nem egy WDS-re, de kész. Majd az ünnepek után, ha nem lesz hideg kimegyünk a kőrösi kutyasuliba, mert ott van ring, és akkor tartunk egy főpróbát. :)

Lola fantasztikusan sétál, nem fél, bár beállításnál bevág egy kis "nebántskérlek" fejet, de aztán szépen feloldódik. Volt egy kicsit rossz húzása. Leugrott a patkáról (ugye mindig kosszú pórázon van) mert megijedt a sok kocsitól. De aztán szépen felhívtam a csajszit, és nem volt semmi baj... Tanultam belőle. 
A végén kicsit pici franciáztam, aminek köszönhetően egy csomó harapásnyom van rajtam. 

Hogy a cím honnan ered? Igazából már nem tudok mit kitalálni, főként amikor Vitabullozok, mert megint egy olyan cím, hogy : Vitabull? nanee... és hát ma Ákoséknál mogyorót ettem... why not? 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések