'Snowman and his really fat dog with frisbee'


Hétvégém fantörpikus volt, osztálykiránulás valami álom, a fotózás is jól sikerült tegnap, és rengeteg szuper visszajelzést kaptam fotósoktól és nem fotósoktól a képekre :)

Ma olyan 11 körül elkezdett esni a hó. Már meg voltam őrülve, hogy ma nem tudok semmit sem csinálni, mert Diák önkormányzati gyűlés, utána meg rögtön kerámia.
DÖK elmaradt, kerámia is (ez az utolsó évem, [utána meglesz az alapfokú képzőművészeti vizsgám, ] és már eléggé fárasztó tud lenni az a 3 óra.
Tanulni sem sokat kell, már csak díszként járunk be a legtöbb órára (persze matekra nem, miért is) házikat nem kapunk. Francián énekelni fogunk holnap, angolon pedig teázgatunk, sütizünk, filmezünk (kutyás filmeket nézünk, mint Hachi, meg Bobby, aminek iszonyatosan örülök.. imádom az angol tanáraimat :) )
most akkor bemész?

Hazajöttem, kiderült, hogy szabad vagyok, így ráírtam Rékára, de ő el van havazva teljesen, és pont akkor jött fel Ivett fb-re, így rögtön lerohamoztam, hogy miután végzett a munkával nem pályázunk-e egyet. Hála istennek ráért, úgyhogy 1 óra múlva, azaz fél 5-kor találkoztunk.
Kutyák rohangáltak, én meg becsuktam a kaput. Akkor láttam, hogy Ivett már nagyban gyúrja a hóember alját. Beszálltam, így már együtt bohóckodtunk 5 évesek módjára.
dili :)

Kutyák úgy játszottak mint még soha. Ingrid vakkantgatott, Jamie morgott, de nagyon viccesek voltak, rodeóztak, birkóztak. Néha lerombolták az alakuló hóemberünk fejét, vagy kezét (ami végül nem lett).
Kitaláltuk, hogy ez egy frisbees ember lesz. No, de hogy. Csináljunk Hókutyát!
Rengeteget röhögtünk az egészen, nagyon vicces volt, ahogy szenvedünk.
A kutya konkrétan egy elhízott Plútófejű, kissé erős frontú kutyus lett : D
Jobbról balra:
Hóember, kutyusa, Jamie, Grid :)
telefonos kép :)

Frisbeeztünk is az ebekkel, főleg, hogy teljesen ráindultak a kutyák, kiszedték a "szájából".
Ingrid javul szépen, nagyon rápörög, szépen fut érte, ugrik is (na nem bénázok, borzasztóan dobog főleg kesztyűben, de ha meg azt leveszem, akkor meg szétfagy a kezem)
Ügyesek voltak na. :) Remélem kifáradtak a kutyusok, mi is jót játszottunk, no meg hát Ők is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések