Bünti

Tegnap reggel erdőzni voltunk Ivettékkel. Megint eljátszottuk azt mint előző nap, hogy eleinte szépen viselkedett, majd le se sz_rt. Úgyhogy megint rá se néztem, hozzá sem szóltam.  Nagyon nehéz volt úgy kint lenni egész délelőtt (redőnyt takarítottunk) hogy bunkóznom kellett. De valamit valamiért. Csomószor odajött, bökdösött, nyalogatott. Bociszemekkel nézett rám végig, követett... De végig ugyanolyan maradtam.

Éjszakám "szuper" volt, de hála istennek eljött a reggel, és jöttek értünk Ivették. Tavazni mentünk, és vittük magunkkal Lettikét is. Damonke sántít, Bella meg átússza a tavat ha egyszer víz közelébe kerül, nem nagyon szeretnék kutyát menteni... Lettit meg rég vittük bárhova is, mert Ő amolyan kiskedvenc, és elsősorban Damon és Bella testét kell alakítgatni, sok-sok izom kell még mindkettejükre, főként hogy szép mozgásuk legyen.
 Hideg volt nekem picit a víz, így nem úsztam, de előkerült persze a dummy. Letti kicsit mintha túlstréberkedte volna ma magát, de hát ő ilyen. 
Ingrid ma ügyes volt, ha szóltam rögtön szaladt felém, úgyhogy ma újra visszaállt a régi rend.. remélem.. :)
Amíg Ivett dobálózott én fotózgattam a kutyusokat. Ingrid a leglassabb és a legkevésbé kitartó. Jamie a leggyorsabb, de Lettike a legkitartóbb, rengeteget úszott. Na de azért Ingrid is szerzett párszor dummyt, hol lopkodással, hol hagytuk, had legyen sikerélménye. Nagyon élvezik a srácok szerintem a játékot, nagyon örülnek ha meglátják a kezembe. 


Letti számomra egy nagyon szuper golden. Imád dolgozni, és mindent megtesz amit Réka kér tőle. Remélem következő goldim hasonló lesz mint Ő. Bár küllemileg nekem a feje annyira nem jön be, de még úgy is tetszik. Egyre inkább a golden goldik jönnek be, remélem nemsokára az udvarban is fog rohangálni egy. :)








ahhoz képest, hogy tacsgolden, nem kiállítási, nem rossz a mozgása... 


amikor a metrocápa lecsap

hopp egy búvárkutya

Lettike ♥
Van egy videó is nem mindegyik mai felvétel :)



Délelőtt füvet nyírtam, délután takarítottunk. 5 óra körül elugrottam venni egy klikkert, ugyanis a sajátomat elhagytam valahol. Utána irány a vitabull kennel ♥ Már alig vártam ezt a napot, hogy folytathassam a pici Drazsival amit elkezdtünk.
Pont összefutottam Ákosékkal, adtak kulcsot, aztán mentek is el egy temetésre...
Fogtam Drazsit és kimentünk. Hát, a séta nem megy valami jól neki, de majd rágyúrunk, egyszer úgyis rá fog jönni milyen jó sétálni.
Kicsit kondícionáltunk, gyorsan felfogta, ha hallja a hangot már nézi is a kezemet, hogy hol a juti. Miután láttam, hogy vágja mi jön a hang után elkezdtem a már megtanult dolgokat átvenni vele, hogy összekösse a kettőt. Az ültetés még nem ment vasárnap szépen, most már egész szuperül megy.
Észrevettem, hogy szeret tolatgatni, úgyhogy pár lépés erejéig megtanítom neki, hogy vezényszóra is menjen. Belekezdtünk a pacsiadásba, illetve a fektetésbe.

Heti 2-re szeretném emelni a látogatásokat, ugyanis nagy tervem van Drazsival. Megyünk ugye UFO-ra, ahol lesz kölyök kutya bajnokság is. Már észrevettem, hogy a franciákat korán kell hozzászoktatni ahhoz amit szeretnénk később csinálni velük, mert utána pl. koncentrálni nem igazán tudnak. Úgyhogy jött az ötlet, hogy kipróbáljuk magunkat... amolyan éles gyakorlás, meg hogy szokja az egészet. Szocializációnak sem utolsó...Ákos is belement, örült neki, úgyhogy már csak kettőnkön áll a vásár. Nem várok el tőle sokat, csak egy hobby osztályos pár nevezést szeretnék elérni vele. Hogy megmutassuk, egy francia is tud :)

Zserbót úgy választottam ki a többiek közül, hogy eléggé sokszor jött mellettem úgy, hogy felvette a szemkontaktot. Most erre klikkerrel is ráerősítünk, szegény bubu fel fog hízni, annyi kaját kap.. na jó nem... :) De most már egyre többször jön oda hozzám, és remélem lassan a nevére is fog hallgatni (no de melyikre, nekem is mindig más jön a számra). Alapból nem egy haverkodós kutya, kicsit tartózkodó,de remélem velem majd kialakul egy jó kis kapcsolata.

Miután közel  órán keresztül nyúztam a piciket bezártam őket, és kiengedtem Törpit, valamint beültem Billhez picit. Csak ültem, rá sem néztem. Odajött picit megszimatolni, remélem vele is összehaverkodok lassacskán. Törpim meg tombolt most kicsit, aztán adtam mindenkinek vizecskét ebben a nagy melegben. Így végigsimiztem az összes kutyust.
Van máról vidi, méghozzá a 'maradós' picikről :)


Zserbó bubukál

most mivaaaaan? 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések