Vadkaland
Ma Ingriddel elmentünk erdőzni kicsit. Gyanús nekem mostanság, nem tudom mi lett vele, de mostanság kivételesen jól viselkedik... Ha hívom többségében azonnal fut felém. Fotózgattam picit, nézelődtem, és élveztem a meleget, és a nyár illatát.
Behívtam Ingridet, és kicsit velem kellett sétálnia...
Éppen arról filóztam, hogy milyen jó lenne nyuszis képeket csinálni, amikor úgy 10 m-re tőlünk előugrott egy üregi nyuszika. Előkaptam a gépem, Ingridre meg rászóltam, hogy nagyon gyorsan feküdjön le. Szegény, ha remegve is, fogát csattogtatva, de megcsinálta, és meredten bámulta a barnaságot, aki néha ránk pillantott, de nem tanúsított nagy érdeklődést. Egyik kezemmel képeket készítettem, másikkal pórázt kerestem, meg néha Ingridet nyomtam vissza. Nyuszi vetett felénk egy búcsúpillantást, majd beugrált a magas fűbe.
Nem sokáig tudtunk még sétálni, haza akartam menni, megnézni a képeket. Amikor hazaértünk leraktam, és úgy döntöttem, visszamegyek még kicsit fotózgatni... Hát milyen szerencsés vagyok? Persze hogy találkoztam a pajtásunkkal, akiről akkor nyugodtan tudtam pár használható képet is csinálni.
Egyébként pont ma gondolkoztam rajta, hogy milyen régóta járunk ki erdőbe. Gyakorlatilag Ingrid kb. éves lehetett amikor elkezdtünk rendszeresen kilátogatni. Akkoriban minden nagyon más volt, a legtöbb helyen szőlők voltak, míg most, ha valaki kimegy inkább facsoportokkal, erdőkkel találkozik mint a régi sok-sok szőlősorral. Így hirtelen 2 szőlőst tudok felidézni. Az útvonalat, ami régen olyan veszélyesnek tűnt, és idegennek, már csukott szemmel is végig tudnék haladni rajta, tudnám éppen hol járunk.
No meg a dupla erdő, ami a világ végének tűnt kislányként, ha futni megyek, pontosan addig futok el...
Egyszer kivittem húgomat sétálni, még mindketten nagyon kicsik voltunk, anyáék azért nem jöttek, mert másnap nyaralni mentünk. Azt hiszem 10 éves lehettem. A hazautunk eléggé hosszadalmas volt, főleg hogy a tesómat nekem kellett cipelnem, mert elfáradt, és még Ingrid is bohóckodott...
Nem rossz dolog ez az erdő.... :)
Behívtam Ingridet, és kicsit velem kellett sétálnia...
Éppen arról filóztam, hogy milyen jó lenne nyuszis képeket csinálni, amikor úgy 10 m-re tőlünk előugrott egy üregi nyuszika. Előkaptam a gépem, Ingridre meg rászóltam, hogy nagyon gyorsan feküdjön le. Szegény, ha remegve is, fogát csattogtatva, de megcsinálta, és meredten bámulta a barnaságot, aki néha ránk pillantott, de nem tanúsított nagy érdeklődést. Egyik kezemmel képeket készítettem, másikkal pórázt kerestem, meg néha Ingridet nyomtam vissza. Nyuszi vetett felénk egy búcsúpillantást, majd beugrált a magas fűbe.
Nem sokáig tudtunk még sétálni, haza akartam menni, megnézni a képeket. Amikor hazaértünk leraktam, és úgy döntöttem, visszamegyek még kicsit fotózgatni... Hát milyen szerencsés vagyok? Persze hogy találkoztam a pajtásunkkal, akiről akkor nyugodtan tudtam pár használható képet is csinálni.
Egyébként pont ma gondolkoztam rajta, hogy milyen régóta járunk ki erdőbe. Gyakorlatilag Ingrid kb. éves lehetett amikor elkezdtünk rendszeresen kilátogatni. Akkoriban minden nagyon más volt, a legtöbb helyen szőlők voltak, míg most, ha valaki kimegy inkább facsoportokkal, erdőkkel találkozik mint a régi sok-sok szőlősorral. Így hirtelen 2 szőlőst tudok felidézni. Az útvonalat, ami régen olyan veszélyesnek tűnt, és idegennek, már csukott szemmel is végig tudnék haladni rajta, tudnám éppen hol járunk.
No meg a dupla erdő, ami a világ végének tűnt kislányként, ha futni megyek, pontosan addig futok el...
Egyszer kivittem húgomat sétálni, még mindketten nagyon kicsik voltunk, anyáék azért nem jöttek, mert másnap nyaralni mentünk. Azt hiszem 10 éves lehettem. A hazautunk eléggé hosszadalmas volt, főleg hogy a tesómat nekem kellett cipelnem, mert elfáradt, és még Ingrid is bohóckodott...
Nem rossz dolog ez az erdő.... :)
Megjegyzések
Köszönöm szépeen! :*