Makó CAC

Eléggé hosszú hetem volt... Csütörtökön reggel arra ébredtem, hogy lázas vagyok, de végigcsináltam a napot, másnap Bodies kiállításra mentem, este pedig lezártam egy fejezetet az életemben, ugyanis befejeztem a képzőművészeti alapsulit. Rengeteget adott nekem ez a 6 év, és fura lesz nélküle az életem, de azt hiszem szépen fejeztem be, több 'sikerem' volt mint azt valaha gondoltam volna.

Szombat reggel korán keltem, hiszen kiállítááás! Jött értem Réki, de anyuja vitt le Makóra, mert Réka keresztanyu lett, és keresztelőre kellett mennie.
Bőven időben odaértünk, és addigra szerencsésen hatott a már elengedhetetlen extra adag benzinkutas kávé.
Jutkával elcuccolkodtunk a ringünk mellé, leraktuk a kutyikat az új hordozható lakosztályukba, elmentem befizetni a nevezést.

Megtaláltam Edináékat, megjött Hanga is, és Mártiék is. Találkoztam Evelinnel, és Renivel is. Edinával beszélgettünk kicsit, bizonyos dolgokról, aztán elővettem Damonkét.
Szépen lassan eljött a mi időnk is. Judit volt a bírónénink, nagyon aranyos, kedves, és korrekt volt. Damon borzalmasan viselkedett. Mintha kicserélték volna, lefeküdt a ringben, leült folyamatosan. Judit elmondta miben hogyan lehet változtatni. Jó volt, hogy végre nem csak 'vagdalóztak' a szavakkal, hogy mik a hibák, hanem el is mondták miben, hogyan kéne változtatni.


Elraktam a fiúkát, és elővettem Bellát. Nem sok reményt fűztem hozzá, látva Damiet. Csalódnom kellett, szépen futott nagyon, és mutatta is magát! Büszke voltam rá, és neki is nagyon szép bírálati lapja lett, nagyjából ugyanazokkal a hibákkal mint Damonnek. Bella kezd 'összerakódni', Damon még kicsit később érő típus.


Nem sok időm volt, Wyattet vittem BOB-ben, de addig is figyeltem a bírálatokat. Wyatt megváltozott picit tavaly óta. Nem olyan kis dila, túlpörgős kutyi, hanem már kicsit nyugis maci lett belőle. A szuper mozgásával egy élmény volt futni.
Beszélgettem kicsit Mártival, mindenféle dolgokról... a jövőről.. :)

Utána átmentünk a snacikhoz. Jót elbeszélgettünk Edinával, Julival és Lacikával.
Cjiónit vittem BOB összevetésben, nagyon szépen viselkedett a lányka! Egy éve nem volt sehol akkor is velem Jászberényben.
Átcuccoltuk a goldikat, akik kidőltek a melegtől, majd kicsit gyakoroltunk Hangával, majd Reni is jött Öcsivel. Ügyik voltak mind a ketten.
Beszélgettem Ágival megint egy kicsit. Iszonyú tündéri a kis Chanelje, és ismét nagyon jó volt találkozni velük, és szuper volt pár dologról beszélgetni... Mint pl. a nagy magyar junior handlerek...

Jött a JH, gratulálok minden helyezettnek, különösen Hangának! Nagyon izgultam érte, de úgy tűnik, megérte a nagy hőségben ennyit gyakorolni.
Odajöttek páran, megkértek hogy fotózgassam őket.

Aztán lassacskán vége lett a kiállításnak, sétálgattam picit a srácokkal, utána jött értem Réki. Hazafelé be nem állt a szánk, és hát az egész utat végig röhögtük. :)

Köszönöm szépen Mártinak Wyattet, Edinának Chiónit, valamint azt a hatalmas bizalmat amit eddig is, valamint a jövőben is előre megszavazott nekem. Hihetetlen, hogy egy ekkora tenyésztőnek segíthetek.
Szuper hangulatú kiállítás volt, fantasztikus volt, köszönök szépen mindenkinek mindent! :)
Gratulálok Hanga, Mártiék, Reni, Evelin, Borcsi, Ági, Juli, és Edina!

És az elmaradhatatlan kis összefoglaló:
Vitagold Bella - növendék osztály - Kitűnő 2, Res. CAC 
You Too A Comitate Aureo 'Damon' -fiatal osztály -  Kitűnő
Tenth Soul from Flawless Carriens 'Wyatt' - BOB összevetés
Bíró: Dr. Szilágyi Judit. Köszönjük a szép bírálatot!
Chióni v.h. Pauwenland - BOB összevetés

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések