Büszke gazdi

Bizony, büszke vagyok lánykámra. Minden reggel sétálunk Ivettékkel, és egyre jobban megy a behívás, hála a kötődéstréningnek. Tényleg szépen visszajön, nem 100%-os, de alakul.
Valamelyik nap egy rókát zavartak fel a srácok. Dögöket még mindig eszik a csajszi, de már ha rászólok rögtön eljön onnan. Remélem még ugyanilyen ütemben fog javulni. A séták mindig jó hangulatúak, jókat szoktunk beszélgetni.

Ma voltunk dokinál. Szokásos éves rutinvizsgálat, plusz a fülecskéjét is meg akartam mutatni. Vártunk picit a rendelő előtt, odajött Regi barátnőm húga és 2 barátja, és megrohamozták Gridet. Lányom szokásos nyugodtsággal tűrte, még tetszett is neki. Kicsit gyakoroltunk, majd miután megjött Zolibácsi bent az udvarban vártunk mire sorra kerültünk, ahol rengeteg cica van, így kihasználva kicsit gyakoroltuk a zavaró tényezők melletti trükközést. Nagyon brutálul szét volt esve, de néhány dolgot sikerült megcsinálnunk, és nem rohant oda, tudtam kontrollálni. De azt a testbeszédet amit az elején levágott.
 Szurikat mindig jól viseli, már nem is fogom, csak úgy tessék-lássék. Meg sem nyikkan, össz-vissz  abbahagyja a lihegést.
Füle már nehezebb eset volt. Kitakarította a doki, utána pedig belekukkantott. Átbeszéltük a helyzetet, és a következőre jutottunk: kicsit más a bal hallójárata mint a másikon, szűkebb, és van benne egy plusz kanyar. Emiatt nyáron a melegben bepállik, és valószínűleg gombás fertőzés áll a dolog mögött.
Kaptunk egy szép kis fülcseppet, napi 2x kell csöpögtetni. Jó gombás fertőzésre, bacikra, és más fertőzésekre. Szépen tűrte a lányom a fülében való, számára biztosan fájdalmas dolgokat. Büszke voltam rá. Kaptunk a végén egy klikkert és egy denta stixt is. :) Büszke voltam rá, nagyon jól viselkedett, olyan jó kis természete van :)

Utána rohantam vitabullékhoz. Fogtam kicsi Drazsit, és már mentünk is sétálni. Jó hamar kifáradt, csomóan megsimizték, de ügyi volt. Kimentünk piactérre, gyakoroltunk. Álom hogy működik ez a kis lány. Észrevettem, hogy nincs meg a telóm. Felkaptam, és hazarohantam vele. Aztán meglett, géptokomban maradt. Ezek után már csak a ház elé és ott gyakoroltunk. Gondoltam levideózom a lányt. Szarakodott egy sort Piri, így már eléggé kivolt fáradva amikor végre sikerült összehozni a videót. Jó negyed üráig szarakodtam, a kiscsaj meg végig álomként dolgozott. Jó lesz eeeez!
Grid nevezését már el is küldtem :)
Törpit is kiengedtem, a szépségem már nagyon az utolsó napjaiban jár. Remélem minden rendben fog menni. Olyan édes ez a kuty, oldalakat tudnék zengeni róla. Kis érzékeny, és ez a kívól belüli gyönyörűség, és szeretet ami árad belőle rögtön levesz mindenkit a lábáról. Kiegyensúlyozott, kicsit hiperaktív, de kedves kutya. Miatta szerettem meg a miniket azt hiszem. Elvileg egy kisTörpi akinek Bill feje lesz, de Törpi teste (és remélem a szeme is Törpi szem lesz) meg lesz tartva. Komolyan imádom ezt a lányt.

Este Gridi talált egy sünit az egyik fánk alatt. Szépen kimentettem a drágát. :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések