Kutya-gazdi történet.. nem mindig sül el jól...
Egyik kedves fórumozó írta le, én meg bemásolom ide, hogy elolvassátok... nem mindig sül el ilyen jól a történet...
"Álljon itt egy kutya-gazdi története okulásként:
Adva van egy 3 éves, fajtatiszta, törzskönyves golden retriever szuka kutya, amelyik családi okok miatt gazdikereső lett. 40 kilós(!), elkényeztetett, ivartalanított, luxus körülmények között tartott kutyalány! A gazdimaminak szót fogad, másnak nem.
Adott egy 78 éves idős hölgy, akinek nem régen halt meg a golden kutyusa, amelyik egy iskolázott, álomkutya volt. A hölgy imádta, egyfolytában róla beszél, hiányzik neki a kutyus, ami érthető, főleg idős embernél.
A fia csupa jóindulatból szeretne neki egy goldit, nem kölyköt, hogy édesanyját boldoggá tegye. Belefut a goldi szuka hirdetésébe, elmegy 1, azaz egy alkalommal megnézni, majd 2 hét múlva hazaviszi a goldit.
Az édesanyja boldog, van goldija ... Igen ám, csakhogy ez a goldi, nem az a goldi, neveletlen, tanulatlan - ami nem a kutya hibája! - domináns és 40 kilós, erős leányzó. A meghalt goldi a gondolatát is kitalálta a gazdinak, az új kutya tojik a parancsokra is, a gondolatokról ne is beszéljünk. Pár nap alatt eljutnak a teljes káoszig, a hölgy nem bír a kutyával - amit persze nem mesél el a családnak, de a goldi előző gazdájának se!, pedig az is érdeklődik minden nap, hogy vannak.
Végül a goldilányt egy 2,5x2,5 méteres kennelbe zárják, ott eszik-iszik, pisil, kakil, mert ha kiengedik nem megy vissza. A hölgy kétségbe van esve, a 2. héten kórházba kerül. A fia gondozná a goldit, de a kutya morog, kap felé, nem tudja kiengedni ő se a kennelből. Amikor döbbenten elmeséli az édesanyjának jön a vallomás, ez így megy 2 hete!
Gyors telefon az exgazdának, gáz van, a kutya tűnjön el mire a mama haza jön kórházból.
Itt léptem a képbe, mint állatvédő és elhoztam a kutyát, mondván egy goldinak, pláne fullextrásnak gyerekjáték lesz gazdát találni ... A kutyáról napok alatt kiderült, hogy nem adható örökbe, morog, harap ha nem tetszik neki valami. Legalábbis felelősséggel ilyen kutyát nem ad örökbe senki, vagy mégis?!
Nos a kutya azóta nálam van, 5 éves, kiderült, hogy szinte semmiben se hasonlít a reklámok álom goldijára, ami nagyrészt nevelés, de genetikai kérdés is, ráadásul PRA-s, ami örökletes és a látása elvesztésével jár.
Most már az enyém, természetesen lefogyva, kutyasuliba járva, rengeteg munkával kezd egy "kutyához" hasonlítani, kezelhető, szófogadó eblány.
DE én most vagyok 57 éves, ha ez 78 évesen történik velem, mi lett volna a kutya sorsa?????? Ugyanis többen az altatást látták egyetlen megoldásnak egy "kezelhetetlen" kutya problémájára ...
Látatlanban kutyát örökbe fogadni, ajándékba adni, főleg idős embereknek, csak mert ők fiatal goldit akarnak ?! Ki fog azzal a kutyával sétálni, futtani, 1,5 évesen suliba járni vele, tanítani és az energiáit levezetni? És ha szökős lesz?
Az én goldim egy flegmatikus, halál nyugodt kutya, órákig fekszik a lábamon, nem labdás, apportos, pocsolyázós, stb. Ha nem ilyen lenne bizony 57 évesen, fájós lábbal-derékkal nem tudom mit csinálnék vele? Más kérdés, hogy karban tart és sokat tanultam vele.
Szóval minden kedves leendő gazdinak tanácsolom, nem abból áll a kutya vétel/örökbe fogadás, hogy találjak egy szép kutyát és onnan "élnek boldogan, míg meg nem halnak". ÉS ha törik, ha szakad veszek egy XY kutyát, hogy örüljenek a megajándékozottak. EZEK ÉLŐLÉNYEK NEM DÍSZTÁRGYAK! Van természetük, jellemük és nem biztos, hogy csupa szép és jó dolog van bennük, terméeszetesen alakíthatóak rengeteg munkával, fáradtsággal, türelemmel.
Senkit nem akartam bántani, kioktatni, csak kísérteties hasonlóságokat vélek felfedezni a két történetben. "
"Álljon itt egy kutya-gazdi története okulásként:
Adva van egy 3 éves, fajtatiszta, törzskönyves golden retriever szuka kutya, amelyik családi okok miatt gazdikereső lett. 40 kilós(!), elkényeztetett, ivartalanított, luxus körülmények között tartott kutyalány! A gazdimaminak szót fogad, másnak nem.
Adott egy 78 éves idős hölgy, akinek nem régen halt meg a golden kutyusa, amelyik egy iskolázott, álomkutya volt. A hölgy imádta, egyfolytában róla beszél, hiányzik neki a kutyus, ami érthető, főleg idős embernél.
A fia csupa jóindulatból szeretne neki egy goldit, nem kölyköt, hogy édesanyját boldoggá tegye. Belefut a goldi szuka hirdetésébe, elmegy 1, azaz egy alkalommal megnézni, majd 2 hét múlva hazaviszi a goldit.
Az édesanyja boldog, van goldija ... Igen ám, csakhogy ez a goldi, nem az a goldi, neveletlen, tanulatlan - ami nem a kutya hibája! - domináns és 40 kilós, erős leányzó. A meghalt goldi a gondolatát is kitalálta a gazdinak, az új kutya tojik a parancsokra is, a gondolatokról ne is beszéljünk. Pár nap alatt eljutnak a teljes káoszig, a hölgy nem bír a kutyával - amit persze nem mesél el a családnak, de a goldi előző gazdájának se!, pedig az is érdeklődik minden nap, hogy vannak.
Végül a goldilányt egy 2,5x2,5 méteres kennelbe zárják, ott eszik-iszik, pisil, kakil, mert ha kiengedik nem megy vissza. A hölgy kétségbe van esve, a 2. héten kórházba kerül. A fia gondozná a goldit, de a kutya morog, kap felé, nem tudja kiengedni ő se a kennelből. Amikor döbbenten elmeséli az édesanyjának jön a vallomás, ez így megy 2 hete!
Gyors telefon az exgazdának, gáz van, a kutya tűnjön el mire a mama haza jön kórházból.
Itt léptem a képbe, mint állatvédő és elhoztam a kutyát, mondván egy goldinak, pláne fullextrásnak gyerekjáték lesz gazdát találni ... A kutyáról napok alatt kiderült, hogy nem adható örökbe, morog, harap ha nem tetszik neki valami. Legalábbis felelősséggel ilyen kutyát nem ad örökbe senki, vagy mégis?!
Nos a kutya azóta nálam van, 5 éves, kiderült, hogy szinte semmiben se hasonlít a reklámok álom goldijára, ami nagyrészt nevelés, de genetikai kérdés is, ráadásul PRA-s, ami örökletes és a látása elvesztésével jár.
Most már az enyém, természetesen lefogyva, kutyasuliba járva, rengeteg munkával kezd egy "kutyához" hasonlítani, kezelhető, szófogadó eblány.
DE én most vagyok 57 éves, ha ez 78 évesen történik velem, mi lett volna a kutya sorsa?????? Ugyanis többen az altatást látták egyetlen megoldásnak egy "kezelhetetlen" kutya problémájára ...
Látatlanban kutyát örökbe fogadni, ajándékba adni, főleg idős embereknek, csak mert ők fiatal goldit akarnak ?! Ki fog azzal a kutyával sétálni, futtani, 1,5 évesen suliba járni vele, tanítani és az energiáit levezetni? És ha szökős lesz?
Az én goldim egy flegmatikus, halál nyugodt kutya, órákig fekszik a lábamon, nem labdás, apportos, pocsolyázós, stb. Ha nem ilyen lenne bizony 57 évesen, fájós lábbal-derékkal nem tudom mit csinálnék vele? Más kérdés, hogy karban tart és sokat tanultam vele.
Szóval minden kedves leendő gazdinak tanácsolom, nem abból áll a kutya vétel/örökbe fogadás, hogy találjak egy szép kutyát és onnan "élnek boldogan, míg meg nem halnak". ÉS ha törik, ha szakad veszek egy XY kutyát, hogy örüljenek a megajándékozottak. EZEK ÉLŐLÉNYEK NEM DÍSZTÁRGYAK! Van természetük, jellemük és nem biztos, hogy csupa szép és jó dolog van bennük, terméeszetesen alakíthatóak rengeteg munkával, fáradtsággal, türelemmel.
Senkit nem akartam bántani, kioktatni, csak kísérteties hasonlóságokat vélek felfedezni a két történetben. "
Megjegyzések